30. Fejezet

Sziasztok!!
Megjött a 30. fejezet, és mivel kerek szám, hát gondoltam kicsit hosszabb lesz. Annyira ez nem jött össze, de azért terjedelmesebb lett mint pl. az előző. És a kerek számoknál való köszönetnyilvánítás...

...Elsősorban szeretném megköszönni Krisztinek, hogy kitart a blogom mellett, még akkor is ha éppen válságban vagyok és hetekig nem jön a friss. Emellett kommentárjaival mindig önti belém a lelket, még abban az esetben is, mikor szerintem szörnyű lett a fejezet. :) Teljes lelki nyugalommal kimondhatom, hogy igazán megszerettem őt! :)

...Szeretném még megköszönni Szaszának, mert hát igazából ugye az ő ösztönzése nélkül nem is kezdtem volna írni, és hát akkor a blog sem jöhetett volna létre. Nagyon sokat segített elkezdeni ezt az egészet, és nem utolsó sorban ő volt az első rendszeres olvasóm! :)

...Köszönetet kell mondanom még Zoénak is, aki szintén rendszeresen eltűnik, de ha velünk van, akkor szívvel, s lélekkel velünk van. :) Ritkán van itt, de annál jobban esik, mikor hosszú idő után ismét kommentel.

...Továbbá köszönöm Adele-nek, amiért gazdagította a blog rendszeres olvasóinak a számát, és mert velem együtt kezdőként lépett a csapatba! :)

És nem felejtettem el Nyinykét sem és Demon-t sem! :D Nektek is köszönöm szépen a kommenteket!! :D

Annyira jól írtok mindannyian, és annyira örülök, hogy megismertelek benneteket, hogy az valami hihetetlen! :) Imádlak benneteket! :D ( Most rám jött a kényszer, hogy ezt mindenkivel közöljem) :D

És akkor még küldenék pár díjat, amit valószínüleg már megkaptatok. :D Annyira rég kaptam őket, hogy (bocsánat) nem emlékszem kiktől. De most megköszönöm nekik!! :D

És akkor küldeném Krisztinek, Szaszának, Zoénak, Adele-nek, Nyinykének, Demon-nak.(bocsánat, hogy nem írom ki a blog címeket, de nagyon álmos vagyok :S)
Tehát a díjak és a fejezet:
Csók
Detty

-Mi? Mi? Mi? Mimimimimimimimimi????-kezdtem el értetlenkedni. Annyira lesokkolt a tény, hogy ....tulajdonképpen mi is az a tény?-Mi?-Tettem fel még egyszer, utoljára a kérdést.
-Ha lefeküdnék veled, vámpírrá változnál...-magyarázta türelmesen, s úgy nézett rám, mintha ...egyrészt mintha tartana reakciómtól, másrészt mintha kissé gyenge elméjű lennék.
-Mégis miért?-füstölögtem, a szavakat szinte sziszegve. Egyszerűen képtelenség, hogy ez velem történjen meg...még a szemem is tele lett könnyel az idegességtől.
-A testnedvek miatt.
-Hö? De hát már csókolóztunk...vagy tán a nyálad nem számít testnedvnek?-értetlenkedtem tovább...de végül is igazam volt nem?
-Csakhogy szeretkezés közben felszabadulnak bizonyos vámpírhormonok, melyek megváltoztatják a testnedveim...-suttogta már a mondat végét. És nekem leesett, hogy miért nem akarta nekem ezt elmondani...
-Te is így változtál át?? Szeretkezés közben??-hüledeztem.-De hát azt mondtad megtámadtak. -pattantam ki az ágyból és a szoba másik felébe "menekültem".
-Figyelj Alice...
-Nem, te, figyelj!! Én sok mindent eltűrök, de a hazugságot nem.-mondtam szinte köpve a szavakat.
-Alice, nem hazudtam!-kiáltott fel kérlelően nézve rám. Szemében láttam, hogy igazat, mondott, de akkor meg megint csak nem értettem. Hogy támadhatták meg egyszerre és, hogy ...izélhettek közben?! John valószínüleg kiolvasta gondolataimból a kérdéseket, mert elkezdett magyarázkodni.
-Ülj le, legyél szíves!-mondta kissé indulatosan. Közben maga mellett megpaskolta az ágyat. Az orrnyergét masszírozta, előre hátra dülöngélt, s közben remegett. Nagyon zaklatottnak tűnt. Leültem vele szembe, s lesütöttem a szemem. Nem akartam ennyire feldühíteni...
-Nem dühítettél fel, drágám...-nézett rám kiismerhetetlen tekintettel.-Nézz a szemembe, és hallgass végig! Ezt csak Cassandra és én tudjuk, mert mindkettőnkkel megtörtént. Még Stephen sem tudja.-beszélt továbbra is feldúltan, s úgy hadarva, hogy nagyon oda kellett figyelnem, hogy megértsem.
-Hallgatom.-Mondtam szelíden, végig simítva az arcán. Azonnal bűntudatom támadt, hogy egy ilyen fájdalmas emléket bolygattam fel.
-Az egész úgy kezdődött, hogy a vérfarkas énem szakadatlan dühvel büntette tudatlanságom. Bosszút akartam állni a világon. Cassandra is így volt vele. Együtt indultunk valami tiltott dolgot csinálni. Mindegy volt, hogy mit, a lényeg az volt, hogy illegális legyen. Az erdőben sétáltunk, mikor rájuk akadtunk. Egy hím és egy nőstény vámpír volt. Persze akkor mi csak úgy tekintettünk rájuk, mint könnyen megkapható romlott emberek. Nem volt ugyan illegális, hogy együtt töltsünk velük egy éjszakát, de mégis tilos volt. Nem élveztem egy pillanatát sem. Nem is tartott sokáig, mivel hamar észhez tértem. Mintha addig valami különös dolog hatása alatt álltam volna. Tehát hamar észhez tértem, s ennek tetejébe meghallottam Lexi sikoltozását a másik szobából. Azonban mondhatni...akkor már késő volt. A méreg az én testemet is uralni kezdte, és egy éjszaka után már félvérként tekintettem a napra.-mondta ezt végig a szemembe nézve, s a tekintetén az látszott, hogy tart a pillanattól, hogy ott hagyom faképnél.
-Tehát lefeküdtetek.-suttogtam elhaló hangon.
-Igen.-suttogta alig hallhatóan.
-És megmondanád, hogy mégis mi volt ebben a támadás?-kérdeztem monoton kábultsággal.
-Mikor már kínok közepette visszamentünk velük az erdőbe, ott hagytak minket a földön, de előtte még megharaptak párszor.
-John-nyögtem.
-Drágám, tudnod kell, hogy mi aznap azért mentünk ki az utcára, hogy meghalljunk. Lexi látta, hogy valami fog történni csak azt nem, hogy mi...ha tudtam volna, hogy túléljük, nem teszem meg.
-Én. Most. Alszom.-leheltem akadozva. Nem tudtam mit felelni a hallottakra.-Lent. A. Kanapén.-fejeztem be.
-Megértem.-suttogta csalódottan szerelmem.-De akkor hagyd, hogy én menjek le. Mégis csak a te szobád. Itt kényelmesebb.
-A-ha. Szia.-köszöntem el, azzal lementem a lépcsőn. Amint a nappaliba értem, kaparászást hallottam. A hang irányába kaptam a fejem és rájöttem, hogy a bejárati ajtó felől jön. Kitártam azt, s Cama botladozott be a házba. Boldogan ugrált, valami húscafattal a szájában.
-Jesszusom, ezt muszáj itt?-blööööö-Alszol velem?-kérdeztem, mire ő nagy szemeit rám emelte, lenyelte az utolsó falat húst is, majd a szemembe nézve-esküszöm a szemembe nézve-elindult az emeletre.
-Pasik. Összeesküdtetek ellenem.-morogtam, majd beléptem a szobánkba.
-Tudtam, hogy visszajössz.-ölelt át amint beléptem az ajtón.
-Persze, hogy tudtad.-válaszoltam mosolyogva. John megfogta a kezem, és a szemembe nézett.
-Gondolom ezek után már nem kell attól "tartanom", hogy le akarsz velem feküdni?-kérdezte kissé csalódottan.
-Egy ideig nem.-vallottam be.
-Akarod, hogy elmenjek?-kérdezte. Én csak sóhajtottam egy mélyet, megfogtam a cuccaim és bevonultam a fürdőszobába. Nem tudtam, hogy John megvár-e avagy nem, mindenesetre igyekeztem úgy tenni mintha nem is érdekelne. Beálltam a forró zuhany alá. Miközben a hajamba dörzsöltem a sampont, rápillantottam az órára, és csodálkozva vettem észre, hogy igazából még világosnak kéne lennie és elég hülye ötlet volt tőlem, hogy lefekszem, mert még csak negyed hat volt. Nem tudtam mire vélni a sötétséget...Hamarosan Claunak is haza kéne érnie...
-A ROHADT ÉLETBE!-kiáltottam hangosan, mire John rontott be a fürdőszobába.
-Mi az?-kérdezte kissé rekedtes hangon, miközben le nem vette volna szemét a testemről.
-Cla..aúúúúúúúú!!-sikoltottam fel, mert elcsúsztam.-Clau! Clau!-visítottam tovább miközben magamra tekertem egy törölközőt és Johnt arrébb lökve kirohantam az ajtón.
 Felkaptam egy bugyit és egy hosszú felsőt, se melltartót, se cipőt nem vettem fel. Lerohantam John kocsijához, aminek már járt a motorja. Beültem az anyós ülésre, és már indultunk is. John örült tempóban hajtott Clau sulija felé. Teljesen kiment a fejemből, hogy nekem kell érte mennem. A visszapillantó tükörben még láttam, amint a kocsim beáll a házunk elé. A lányoknak is pont most kell jönniük....
  Ránéztem az órára és szerencsémre még volt öt percünk odaérni. Abban a pillanatban fékezett az autó, amint Clau kilépett az iskolából.
-Sziasztok...-köszönt fáradt hangon, amint beszállt a hátsó ülésre.
-Szia!! Szeretnél elmenni valahova vacsorázni?-vetettem fel a kérdést reménykedve.
-Igen!-élénkült fel a hangja.
-Majd holnap.-szólt közbe John.
-Miért?-nyafogtuk egyszerre Clauval, mire John jót mosolygott.
-Mert a négy vipera már a házban tartózkodik.
-Mi?? Bementek?-hitetlenkedtem.
-Mivel tárva-nyitva hagytad az ajtót...
-Siettem! Na nyomás haza.-füstölögtem.
Mikor hazaértünk, valóban a házban találtuk a négy lányt.
-Alice, mégis miért szöktél meg??-jött azonnal Zoe.
-Még a kocsidért sem jöttél el.-folytatta Olivia.
-A sulit meg kihagytad! Megmondtam, hogy nincs sok szabály, de azt szigorúan be kell tartani.-szidott le végezetül Nita.
-Nyugi! Ezért jöttetek?-kérdeztem, majd egy pillantást vetettem Johnra, aki nagyon úgy tűnt, hogy felrobban, ha még sokáig kérnek számon a lányok.
-Alice, éhes vagyok!-rángatta a ruhám Clau.
-Gyere, csinálok neked enni.-szólt neki kedvesen John, azzal a konyha felé vették az irányt.
-Nem mehetek vissza!! Clau beteg!! - magyarázkodtam.
(Villámlott, majd dörgött)
-Mi a fenéért van ilyen rossz idő?-dühöngtem.
-Nita, nyugodj meg!-hallatszott Zoe hangja. De miért Nitát nyugtatja?
Nitára néztem, aki ökölbe szorított kézzel vigyázzba állt, s közben összehúzott szemöldökkel remegett.
-Mi van vele?-ijedtem meg.
-Dühös. És az idő is morcos...-nézett rám jelentőségteljesen Veronica.
-Na ne!-kiáltottam.- Az időjárást is te irányítod?-kérdeztem, mire Nita lassan bólogatni kezdett.
-Hozzak valami?
-Vizet.-válaszolták négyen egyszerre, ami elég hátborzongatóan hatott.
Hoztam mindenkinek inni, majd leültünk a kanapéra, miközben Johnnék tüntetőleg felmentek a hálószobámba. Megpróbáltak meggyőzni, hogy menjek vissza, s kicsin múlott, hogy nem mondtam igent. Nagy nehezen leküzdöttem a vágyat, és nemet mondtam.
-Úgysem úszod meg!-figyelmeztettek.- Az igazgató rád fog szállni.
-Azt sem tudom ki az igazgató.
-Az nem lényeg. Úgy sem úszod meg. Figyelj, megpróbálunk beszélni a tanárokkal, de nem ígérünk semmit. Hozni fogjuk a leckét, meg mindent. Akkor talán ők is békére lelnek, és te is.-mondták ezt el négyen, kiegészítve egymás mondatait.
-Köszönöm.-hálálkodtam és abban egyeztünk meg, hogy minden szerdán és csütörtökön eljönnek hozzám. Úgy nyolc óra tájékán elmentek, és én egy szendvics kíséretében felmentem az emeletre. Nagyon majszoltam a vacsorát már a lépcsőn, mikor ajtónyitódást hallottam, és a bejárati ajtó felé kaptam a fejem. Apa, és új barátnője, az első itteni sulim recepcióján dolgozó Mia. Úgy tűnt nagyon elvannak, úgyhogy szó nélkül mentem tovább. Fent a már teli hassal alvó Claut, és az ő arcát figyeli John "találtam".
-No mi van? Most Clauval akarsz tilosban járni?-kérdeztem epésen. És ahogy kimondtam a mondatot, a talaj eltűnt a lábam alól, és a következő pillanatban az ágyon fekve találtam magam. John volt felettem, és a csuklómnál fogva az ágynak szorított. Szemében annyi érzelmet láttam, hogy megfájdult a fejem. Megbántottság, szerelem, bánat, kevéske düh és még sorolhatnám.
-Drágám, ezt te sem gondolhatod komolyan! Ha tudtam volna, hogy később Veled fogok találkozni, akkor nem tettem volna meg. Azóta látom ennek a tettemnek a súlyát, mióta megismertelek. Azelőtt, egyszerűen nem gondoltam rá, de mióta velem vagy, azóta tudom, hogy mekkora hülyeséget tettem. Akkor, abban a pillanatban nem gondoltam arra, hogy ezzel meg fogom bántani azt a lányt, aki nekem többet ér a világnál. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel a tudattal kell majd a szerelmemnek nevezett lány szemébe néznem. Nem gondoltam, hogy ezzel el kell számolnom a jövőben, hogy ennek nyoma lesz, mikor a lelkem másik felével szeretkezésre kerül a sor...Hiszen azt hittem meghalok. Bocsáss meg!-kért bocsánatot szinte könyörögve, s annyira meghatott amit mondott, ahogy beszélt, hogy nem is volt kérdés..persze, hogy megbocsájtok. Ezt viszont nem tudtam kimondani, mert agyam robotpilótára kapcsolt, amiből kifolyólag ajkam automatikusan megindult John szája felé. Először meglepődött reakciómon, majd lelkesen viszonozta a csókot. Felőlem akár meg is fulladhattunk volna, mert nem akartam olyan jelentéktelen dolgok miatt abbahagyni, mint a levegővétel, de Clau mocorogni kezdett....és hát nem volt feltett szándékunk megrontani.
 John nagy bánatomra lekászálódott rólam, és átcipelte Claut a szobájába. Mikor visszaért, csak akkor vettem észre, hogy nincs rajta felső. Újra lecsaptak egymásra ajkaink, de ezúttal nem álltunk meg a csóknál....


:D Na ennyi! Remélem tetszett!! ÉS teljesen abnormális módon, a fejezet végén mondom, hogy a fejezetet ajánlom Krisztinek, Zoénak, Szaszának, Adele-nek, Nyinykének, és Demon-nak!! :)
Csók (másodjára is)
Detty

29. Fejezet

Sziasztok!!
Mostanában nagyon nehezen jön össze ez a történet, mert elkezdtem írni egy másikat ami nagyban felülmúlja Ezt. Sokkal jobban megszerettem Azt a másikat, és ez most kicsit háttérbe szorult, de igyekszem hozni a fejezeteket. Persze mindez nem Azt jeleni, hogy Ezt már nem szeretem, csak közben lett egy másik ami sokkal inkább én vagyok. Mostanában Azt írtam. Meg aztán a legutóbbi friss óta két hétvégén is itt aludtak a barátnőim...de igyekszem!! :D Úristen rém álmos vagyok...már nem is fogom fel, hogy mit írok..:D Remélem nem túl nagy zagyvaságot...:)
Puszi
Detty

"Mindig van rá esély, hogy a hölgy alkoholfogyasztása és rossz ítélőképessége romantikus estét eredményez."






 Fordultam hármat az ágyon és felkeltem. Felültem... Éreztem ahogy az arcomon verejtékcseppek gyöngyöztek. Nem értettem annyira, hogy mi történik, mert mikor körbenéztem John ott volt mellettem, márpedig azt mondta, hogy elmegy Clauval. És nem Nita számát tárcsáztam éppen??? Mi történik?
  Gyorsan lerángattam magamról a takarót, és átrohantam abba a szobába, ahol Clau hetekig élt. Nem bíztam benne, de óvatosan nyomtam le a kilincset hátha mégis ott van. Szívem megállásra kényszerült, mert ott volt!! Az egészet csak álmodtam volna?? Nem volt semmilyen akció? Istenem...de jó! Visszarohantam Johnhoz és ráugrottam a csípőjére. Ő nagyot ugrott álmában, majd hunyorogva rám nézett.
-Alice!-nyögte.
-John! Nem tudom mit álmodtam és mit nem. Most akkor mi van Clauval?-zúdítottam rá elmebajom.
  Ezután John félórás elbeszélésében megtudtam, hogy tényleg kapott egy injekciót Lexitől, de még nem történt meg az ezután következő reggel...és nem is fog. Se John, se Lexi nem akarja elvinni a kislányt. Én meg főleg nem. Majd megoldjuk mi ezt. Csak még nem tudom hogy...
  Egyhangú volt a döntés, miszerint Michaelnek sem mondunk semmit. Így hát lementünk reggelizni. A fél hűtőt befaltam örömömben, a másik felét John ette meg. Eddig észre sem vettem, hogy ennyit eszik...Clau közben lejött, és viszonylag jókedvűnek tűnt. Mintha nem is emlékezett volna a tegnap estére, és nem is akartam rákérdezni, mert azzal csak elrontottam volna a jókedvét...mindenki jókedvét.
  A következő két órában a semmittevés uralta az életünk. John, Clau és én a kanapéban ültünk. A tévét kapcsolgattuk az egyik idétlen csatornáról a másikra. Egyszer csak Clau megszólalt.
-Mi az a boci-puszi?
-A micsoda?-kérdeztem vissza nevetve.-Hol hallottál erről?
-A suliban hallottam. De nem tudom mi az.
-Én se...-válaszoltam volna, de John belevágott a szavamba.
-Figyeljetek megmutatom.-mondta, azzal a nyakamra helyezte ajkát, és a "boci-boci tarka" ritmusára puszilgatni kezdte azt. Visítva nevettem a helyzet komikusságán, és Clau is jót nevetett. Amellett, hogy nagyon csikizett, még az is vicces volt, hogy ilyeneket képes kitalálni.
  Miután hibátlanul lepuszilta nyakamon a mondókát, lelkes tapssal jutalmaztuk. Apa jelent meg a lépcsőfordulóban, akit Mia követett a szemét dörzsölve, hunyorogva tekintettek felénk, mivel nagy volt a fény. Köszöntünk nekik, mire ásítással viszonozták a gesztust.
-Kösz szépen!-kuncogtam bele a kávémba.
-Hö?-nézett rám bambán apu.
-Semmi.....mit csináltatok, hogy ilyenek lettetek mára?
-Hát...
-Inkább hagyjuk!!-szóltam gyorsan.
-Elvisszük a kicsi lányt suliba, jó?-szólt közbe Mia.
Clau elégedetlenkedett egy ideig, de végül sikerült elvinniük suliba, aztán mindketten mentek dolgozni. Végre akadt egy alkalom mikor Johnnal kettesben lehettünk. Vagy hatszor szeretkeztem vele, különböző helyeken....gondolatban, mert az igazság az, hogy csak kártyáztunk. Persze John hallotta pajzán gondolataimat és nehezen fogta vissza magát, hogy ne valósítsuk meg, de neki túl nagy volt az önuralma. Én már alig bírtam megülni a helyemen, de akkor is csak kártyáztunk. Ő persze viccesnek vallotta e helyzetet, de látszott, hogy nem tekinti annak. 
   Egyszer csak elegem lett. Szinte láttam magam, ahogy lecsapom a kártyáimat az asztalra és felpattanok. Átmásztam az asztalon és John ölébe vetettem magam. Olyan volt végre megcsókolni, mint mikor tűző napon állok és órákig nem kapok inni, de egyszer csak valaki hoz nekem sokliternyi vizet. Hülye hasonlat, bele is vigyorogtam a csókba, de még ez sem térítette el annyira a gondolataimat, hogy ne tudjam gond nélkül kigombolni John ingét. Sikeresen leszedtem a felsőjét, majd végigtaperoltam a mellkasát. Úgy éreztem magam, mint egy ringyó, kiváltképp a gondolataim miatt, de annyira jó esett végre hozzáérni. Belemarkolt a fenekembe, s közelebb húzott magához, de aztán felnyögött és eltolt magától.
-Alice, kérlek!
-Nem, én, kérlek!-könyörögtem neki immáron az asztalon ülve, szembe Johnnal.
 John válasz helyett felállt, kiment a konyhába és mikor visszatért, már két pohár és egy üveg bor volt a kezeiben. Mikor mellém ért, megfogott a szabad kezével, és kitessékelt az ajtón. A teraszra mentünk és ott folytattuk a kártyázást, némi bor kíséretében. Így valahogy már én is jobban éreztem magam. Megmondtam, hogy nem iszom, de az első pohár után megállíthatatlanul fogyott az ital, mígnem az egész üveg bor elfogyott. Rám nagyobb hatással volt, mint Johnra. Folyamatosan vigyorogtam és jó ötletnek tűnt társalogni a madarakkal. Mindenen nevettem, már azon is kuncogtam, hogy nevetek. John csak mosolygott rajtam, ő teljesen józan volt, semmi hatással nem volt rá az elmúlt egy óra eseménye.
  Így telt az idő, míg hirtelen jó ötletnek tűnt vizesnek lenni. Fogtam magam, elimbolyogtam a homokos partú tengerig, majd ruhástól fejest ugrottam a húsz centi magas vízbe...igazából csak bele estem. Úszkáltam egy kicsit, amitől teljesen magamhoz tértem. John szintén bejött ruhástól. Közben visszavette fehér ingét és az most rátapadt testére, s felnyögtem amiért nem lehetünk együtt.
 Ő a vízben állt-ott ahol már a mellkasáig ért-én pedig csípője köré kulcsoltam a lábam. Arcomat a kezébe vette és ennyit mondott:
-Szeretlek!
-És ahhoz, hogy ezt közöld velem, le kellett itatnod?
-Drágám, annyit azért nem ittál, de komolyan....nem vagy érzékeny az alkoholra? Egyébként csak látni akartalak így is! Így is tetszel!-beszélt, de mintha a tény, hogy tetszem neki....lesújtotta volna.
-Mi?-kérdeztem vissza.
-Kipróbáltam hátha sikerül kigyógyulnom belőled, de nem megy...
-Mégis csak hatott rád picit ...
-Komolyan beszélek! El sem tudod képzelni milyen nehéz nekem. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, és pont az ellenkezőjét csinálom.
-Azt csinálod amit a szíved diktál!-okítottam.
-Pedig azt kéne amit az eszem sugall.
-De boldog vagy nem?
-Dehogynem!-vigyorgott megint.
-Azért....egy kérdésemre válaszolsz?-kérdeztem bizakodva.
-Azt hiszem...
-Miért nem akarsz velem szeretkezni?
-Erre nem...-kezdte volna hárítani a témát, de én közbevágtam.
-De!
-Alice...nem tudsz mindent a fajtámról...
-Párzás után megeszitek a nőstényt?-incselkedtem vele.
-Nem törvényszerű, de valóban.-mondta halál komoly arccal.
-Most komolyan?-kezdtem elhinni.
-Hát ha vámpír van emberrel....
-Nem vagyok ember, és azt mondtad nem törvényszerű...
-Alice, ssssss...te sem gondolhatod komolyan, hogy megennélek.-nézett rám megrovó tekintettel.
-Hát akkor?
-Hát akkor...gondolom még nem gondolkodtál el azon, hogy...hogyan szaporodunk.
  Nem tehettem róla. Elkezdtem nevetni. Ez lenne a problémája? Hogy terhes leszek? Azt sem tudom lehetek-e egyáltalán terhes.
-Nem.
-Tessék?-néztem rá meghökkenve.
-Nem lehetsz terhes, legalább is tőlem nem.
-Nem értem...
  Mélyet sóhajtott, majd kinyögte.
-Vámpírrá tennélek, ha lefeküdnék veled......