7. Fejezet

A földre érés sosem volt az erősségem, de a szükség nagy úr. Hihetetlen gyorsaságommal befutottam az erdőbe. Ott megálltam egy pillanatra, mert nem tudtam, hogy mit csináljak. Mehetek haza, és reménykedhetek, hogy üres a ház, vagy kóborolhatok egyet. Úgy döntöttem, hogy hazamegyek és valahogy úgy alakítom a dolgokat, hogy apu nem tudjon róla....jut eszembe: hol van apu? Tegnap este óta nem láttam. Valahol csak megvan. Addig berendezem a szobám. Különleges képességemtől fogva nagyon gyorsan fel tudtam állítani az ágyakat és seperc alatt végeztem a szobámmal, úgyhogy nekiláttam a ház többi helyiségének a berendezéséhez. Azzal is kész lettem és nem tudtam, hogy mit csináljak. Eszembe jutott, hogy holnap suli és találkoznom kell, azzal akit eddig sikerült kizárnom a gondolataimból. John....Rám törtek az emlékek, amik túl élénken éltek bennem. Megpróbáltam elfoglalni magam, de ez a próbálkozásom igen sikertelen volt. Fogtam magam bepakoltam a táskámba az első tanítási napra, majd kimentem a konyhába és csináltam vacsit. Pontos voltam-mint mindig-mert apu pont most ért haza. Én gyorsan felrohantam és a lépcsőről figyeltem őt. Örült neki, legalábbis az arca ezt árulta el.
-Köszönöm Alice!!-kiáltotta
  Szóval tudja, hogy itthon vagyok. Hiszen hol is lennék ha egyszer ott az étel az asztalon. Francba! Miért vagyok ilyen piszkosul jószívű. Sajnos tudom a választ.
   De csak félig. Tudom, hogy mikre vagyok képes, de azt nem tudom, hogy miért, hogyan? Az egész életem kérdések láncolata. Hihetetlenül gyorsan futok, óriási magasságokból ugorhatok le úgy, hogy nem lesz semmi bajom. Ezeket tudtam tegnapig, de jönnek az új képességek folyamatosan.Még én magam sem tudnám megmondani, hogy miféle képességeim vannak. Furcsa. Apa sem tudja, hogy ez hogy lehet....
Addig elmélkedtem míg el nem aludtam ott, a lépcső legfelső fokán.
  csörrr-csörrrr
Csörgött a telefonom ébresztője. Mikor ki akartam kapcsolni, kiestem az ágyból. Tágra nyílt szemekkel dühöngtem. Feltápászkodtam és kinéztem az ablakon. Szép napsütéses reggel volt. Némileg megnyugodtam, de mit kerestem én az ágyamban hiszen...biztos apu volt. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe zuhanyozni, fogat mosni, visszarohantam a szobámba és felkaptam egy tunikát, egy farmernadrágot és egy dzsekit . Mániám a magassarkú ezért azt vettem fel. Felkaptam a táskám és lerohantam a nappaliba. Apa készített nekem pár szendvicset, az egyiket gyorsan bemajszoltam, majd elordítottam magam.
-Apaaaaaaaaaaa!!!
-Mi az??- Rontott be fejvesztve apu a nappaliba
-Jó reggelt-vigyorogtam rá
-Jó reggelt! Mi a baj? -kérdezte zavarodottan
-Bevinnél a suliba??
-Ohh hát persze.-mondta megenyhülve
Beszálltunk a kocsiba és pillanatok alatt odaértünk.
-Köszi, hogy elhoztál.
-Szívesen-mosolygott apu-légy jó és bírd ki a napot!!!
-Igyekszem, szia!!
-Szia!
  Elindultam az iskola bejáratához. Matek lesz az első órám. Csak tudnám, hol a terem.
-Utálom a matekot.-hallottam a lány hangját, aki elrobogott mellettem
Elindultam felé, de egyszer csak megragadott valaki. Megpördültem a tengelyem körül. Azzal találtam szembe magam akivel a legkevésbé sem akartam találkozni a történtek után, mégis nagyot dobban a szívem.
-Nem vele lesz matekunk.-mondta kissé félénken
-Akkor?-kérdeztem hangsúlytalanul
-Ők egy évvel idősebbek.
-És hogy,hogy óránk? Nem jársz te véletlenül két osztállyal feljebb?
-Nem, mert 2 évvel később kezdtem tanulni-komorodott el az arca
-Aha-ennél értelmesebb válasz nem jutott az eszembe
-Attól még ugyan olyan okos vagyok, mint a korombeliek ne félj-próbált oldottabb hangulatot teremteni.
-Jó, akkor merre lesz az óránk?
-Gyere-és megragadta a kezem, olyan jó érzés volt.
-Itt.-mosolygott a fejem láttán
-Üljünk le-leültette egy székre és ő is leült.
-De itt nincs senki.
-Mert ha megnézed az órarended, akkor látod, hogy kettő matekunk van. Ebből az első mindig elmarad.
-Hamarabb nem szólhattál volna? Nagyon álmos vagyok!-Förmedtem rá
-Akartam, de nem úgy alakultak a dolgok-sóhajtott
Én is sóhajtottam
-Hát nem.
-Mi a baj Alice, miért van rossz kedved?- nézett rám és a gyönyörű szeme tele volt fájdalommal.
-Hogy miért van rossz kedvem? Te jól vagy? Szerinted miért?-kérdeztem szipogva
-Sajnálom, tényleg hülye kérdés volt..én csak...próbáltam oldani a helyzetet.
-És most mit csinálsz egyébként? Mert már nem tudlak követni!! Egyik nap kedves vagy és úgy viselkedsz, mintha érdekelnélek, a másik nap leteremtesz és bunkó vagy, harmadnap pedig úgy csinálsz,mintha minden rendben lenne és nem történt volna semmi.
-Tudom és sajnálom, nem kezdhetnénk tiszta lappal?-Kérdezte már-már könyörgően.
-Nem tudom....-Hirtelen felpattantam és ki akartam menni a levegőre, de megbotlottam a saját lábamban és vártam, hogy nekiessek a padoknak. Egyszer csak kezeket éreztem a derekamon. John kezeit. Megtartott így nem estem el. Maga felé fordított és a kezeit az állam alá rakta, így felemelte az arcom és kénytelen voltam a szemébe nézni.Gyönyörű szemei vannak.
-Nem olyan egyszerűek a dolgok, mint ahogy te azt gondolod.- Súgta lágyan úgy ,hogy én is alig hallottam .
Megpróbáltam elhúzódni tőle, de nem ment. Nagyon szorosan tartott ami tetszett ugyan, de szabadulni is akartam.
-Miért csinálod ezt? Ha egyszer nem kellek, akkor miért kell elhitetned velem azt, hogy mégis. Vagy akkor miért kellett megcsókolnod?-nagyon megfájdult a fejem, és nem értettem, hogy miért gyötör.
-Értsd meg, hogy nem lehet.
-Miért nem ?
-Nem tehetem, nem mondhatom meg.
-Ühüm és gondolom azért, mert titoktartást fogadtál a kormánynak igaz?
-Ne csináld ezt!!  Tudod, hogy ez butaság!!!- furcsa fejet vágott, lehet, hogy igazam van...
-Nem hinném.-már olyan halkan beszéltem, hogy magam is alig hallottam.
Felálltam, -és nagyon ügyelve arra, hogy ne essek el- kimentem. Ő jött utánam csak tudnám minek...
-Hova mész?-kérdezte
-Nem tudom.
-Lassan be fognak özönleni a többiek.
-Akkor majd én megyek be utoljára.
-Miért?
-Mert nem tudom, hogy hova kell ülnöm.
-Csak mellettem van hely-mosolygott .
-Akkor menjünk-nekem is jobb kedvem lett, de zavart, hogy John nem mond el semmit. Bementünk és leültünk az ablak felőli leghátsó padba.
-Miért bámul mindenki?-kérdeztem mikor észrevettem, hogy mindenki minket néz.
-Mert nagyon csinos vagy és, mert mostanáig senki nem mert mellém ülni.-Vigyorgott édesen. Nekem pedig felgyorsult a szívverésem erre a mondatra.
 
                                                        Alice összeállítása

6. Fejezet

   Ébredeztem és közben próbáltam kitalálni, hogy mi történt tegnap este, majd amikor eszembe jutott, sokkot kaptam, kipattantak a szemeim és keresni kezdtem John-t a szobában, de sehol nem találtam. Visszadőltem az ágyba és azon elmélkedtem, hogy ez, hogy történhetett meg?? Ennyire közel engedtem magamhoz egy fiút??  És ő? Ilyen rámenős lenne? El sem hiszem. Boldog voltam, mert -nem tagadom-élveztem az estét, de mégis, hogy?
   Lenyomódott a kilincs én pedig ijedtemben -nem tudom miért- alvást színleltem. Nem tudom ki jött be, de John-ra tippeltem, mert az ő hangját véltem felfedezni a motyogásban. De vajon mit motyog? Mennyi kérdés, istenem...Valamit még pakolt, aztán kiment.
  Gyorsan felkeltem, felöltöztem, megágyaztam és kimentem a szobából. Senkit nem találtam a házban, de  akkor hol vannak. Mindegy. Fogtam magam és " beköltöztem" a mosdóba. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felvettem egy sötét farmert és egy pulcsit, és kimentem. Pontosabban kimentem volna, ha meg nem csúszok azon a rohadt csempén. A mosdókagylóba akartam kapaszkodni, de ebből az sűlt ki, hogy keményen belevágtam a halántékom, majd a földre pottyantam. Feküdtem még egy kicsit, majd úgy ítéltem, hogy már képes vagyok felkelni. És valóban képes voltam, gyorsan felmostam magam után, nehogy más is elessen. Mikor felegyenesedtem, egy tükörrel szemben találtam magam. Basszus. A halántékomtól egészen az államig fojt a vér. Rendesen meg ijedtem magamtól. Nem is éreztem komolyabb fájdalmat..egészen mostanáig. Fogtam a törölközőm, és ráengedtem a hideg vizet, lemostam az arcomra és a hajamra száradt vért, majd szorosan odanyomtam és kimentem.
-Hahó!!-Ordítottam le
-Itt vagyunk a nappaliban-jött a válasz
Gyorsan lerohantam a lépcsőn, aminek az lett a következménye, hogy az utolsó két lépcsőfokot gurulva tettem meg. Ez nem fájt annyira, mert már a specialitásom volt a lépcsőn gurulás.
-Jesszusom ,Alice jól vagy? -rohant oda Steph
-Igen, persze ez semmiség...de a fürdőb...
-De hiszen vérzik a fejed-hát pont ez akartam elmondani....
-Igen, elestem a fürdőben...és nagyon vérzik.
-Mutasd.-hallottam a szívemnek egy nagyon kedves hangot. John hangját. Gyorsan a hang irányába fordultam és láttam, hogy...aggódik? Pedig annyira azért nem súlyos..vagy lehet, hogy nem bírja a vért. Ez logikusabban hangzott.
-Nem kell neked ellátnod, bevihetem a kórházba.-mondta Steph
-Fölösleges, gyere Alice-intett john és bementünk egy számomra ismeretlen szobába. Olyan volt, mint egy raktár és egy laboratórium keveréke. Tele volt dobozzal, de tiszta volt...nagyon tiszta. A falon és a padlón is fehér csempe volt. Nem illett a házhoz.
-Ülj ide-mondta már-már parancslón John.
Leültem
-Szia-köszöntem "nagyon értelmesen".
-Szia.-morogta és elővett pár dolgot a sebem lekezeléséhez.
-Biztos ne menjek be a kórházba?-kérdeztem
-Orvosnak készülök, és komolyabb sérüléseket is láttam már el, de mégis mit csináltál?
-Elestem a mosdóban.
-Nagyon fáj?-arcáról egy pillanatra eltűnt a mogorvaság és az aggodalom váltotta fel.
-Nem. Volt már rosszabb.-mosolyogtam rá, de ő megint felvette a " semmitnemfejezkiazarcom" tekintetét.
-Mi a baj?-komolyan kíváncsi voltam.
-Ez egy csöppet csípni  fog.-Mondta, és a fertőtlenítővel közelített a sebem felé, de amikor már csak pár centi választotta el , a szemembe fúrta tekintetét és úgy folytatta. Egymás szemébe néztünk, és ha csak egy kicsit is összerándultam a fájdalomra, azonnal abbahagyta és csak pár pillanat múlva folytatta. Olyan jó volt belemerülni a szemébe. Egy kicsit ellágyult az arca és már-már el is hittem volna, hogy élvezi ha velem lehet. Ám még mindig nem válaszolt.
-Mi a baj? Tegnap még....
-Alice kérlek felejtsd el a tegnapot...nem szabadott volna...-mondta miközben folyamatosan az arcomat fürkészte.
-Mi az, hogy nem szabadott volna? Miért nem? És neked nem jelentett semmit?-kérdeztem szinte hisztérikusan.
-Miért neked jelentett?-csattant fel. A hangja határozott volt, de az arca fájdalmat tükrözött...
Lefagytam, szóval nem jelentett semmit, de akkor....
-Miért?
-Nem tudom....-Látszott rajta, hogy vívódik.
Felszisszentem, mert fájt ami csinált. Fájt a seb is, és az is amit mondott.
-Sajnálom, és Alice kérlek nem szenvedj emiatt.
-Mit érdekel téged, hogy szenvedek-e?-Vágtam hozzá a kérdést.
-Mert.....nem akarom, hogy miattam......uhm.....kész a sebed.-Látszott rajta, hogy nem ezt akarta mondani.
-Jó-csattantam fel és kirohantam a szobából.
-Alice....-hallottam a hangját, amint utánam kiállt, de nem érdekelt.
A nappaliban szerencsére nem volt senki. Felrohantam a fenti fürdőszobába, magamra zártam az ajtót és elkezdtem sírni. Nem. Zokogtam. Nem tudom miért, hiszen nem is volt szó arról, hogy együtt leszünk, mégis nagyon rosszul esett, hogy őt ennyire nem érdekli a tegnap este. De akkor miért vágott folyton fájdalmas arcot? Talán sajnált. Biztos csak szánalmat érez irántam, amiért ennyire elhitette velem, hogy.... Nem. Szabadulnom kell ebből a házból!! Gyorsan leöblítettem az arcom hideg vízzel , összepakoltam amiket még itt hagytam. Résnyire nyitottam az ajtót és kinéztem rajta, hogy van-e ott valaki. Nem találtam senkit ezért kiléptem a helyiségből és rohantam John szobájáig, de hangokat hallottam úgyhogy berohantam a mellette lévő ajtón.
  Próbáltam hallgatózni. Annyit tudtam meg, hogy John és Steph veszekednek. Volt pár foszlány amiket hallottam. Ez Steph hangja volt.: miért..teszed...hogy.
               mert...nem....akarom...de...bántani....nem ....Lexi...megmondta. ..szeretem.....Jött a válasz, de nem nagyon tudtam mire vélni. Van ennek egyáltalán értelme? Elmélkedésemből az ajtó nyitódása zökkentett ki. Hallottam, amint kilépnek a szobából és lemennek a lépcsőn.
  Gyorsan átrohantam John szobájába , és összepakoltam. Fogtam a bőröndömet és még egyszer körbenéztem a szobában. Nappal még gyönyörűbb volt, ahogy megvilágította a a napfény. Még néztem volna egy ideig, de nem volt sok időm. Elgondolkoztam milyen lenne, ha John is szeretné, hogy itt legyek, de nagyon fájt. Tudtam, soha nem felejthetem el azt az estét. Szomorú dolog annak lenni aki vagyok.
-Viszlát John.
Odaléptem John 2.emeleti szobájának nyitott ablakához.
Felkapaszkodtam a párkányra.
Kiugrottam.