29. Fejezet

Sziasztok!!
Mostanában nagyon nehezen jön össze ez a történet, mert elkezdtem írni egy másikat ami nagyban felülmúlja Ezt. Sokkal jobban megszerettem Azt a másikat, és ez most kicsit háttérbe szorult, de igyekszem hozni a fejezeteket. Persze mindez nem Azt jeleni, hogy Ezt már nem szeretem, csak közben lett egy másik ami sokkal inkább én vagyok. Mostanában Azt írtam. Meg aztán a legutóbbi friss óta két hétvégén is itt aludtak a barátnőim...de igyekszem!! :D Úristen rém álmos vagyok...már nem is fogom fel, hogy mit írok..:D Remélem nem túl nagy zagyvaságot...:)
Puszi
Detty

"Mindig van rá esély, hogy a hölgy alkoholfogyasztása és rossz ítélőképessége romantikus estét eredményez."






 Fordultam hármat az ágyon és felkeltem. Felültem... Éreztem ahogy az arcomon verejtékcseppek gyöngyöztek. Nem értettem annyira, hogy mi történik, mert mikor körbenéztem John ott volt mellettem, márpedig azt mondta, hogy elmegy Clauval. És nem Nita számát tárcsáztam éppen??? Mi történik?
  Gyorsan lerángattam magamról a takarót, és átrohantam abba a szobába, ahol Clau hetekig élt. Nem bíztam benne, de óvatosan nyomtam le a kilincset hátha mégis ott van. Szívem megállásra kényszerült, mert ott volt!! Az egészet csak álmodtam volna?? Nem volt semmilyen akció? Istenem...de jó! Visszarohantam Johnhoz és ráugrottam a csípőjére. Ő nagyot ugrott álmában, majd hunyorogva rám nézett.
-Alice!-nyögte.
-John! Nem tudom mit álmodtam és mit nem. Most akkor mi van Clauval?-zúdítottam rá elmebajom.
  Ezután John félórás elbeszélésében megtudtam, hogy tényleg kapott egy injekciót Lexitől, de még nem történt meg az ezután következő reggel...és nem is fog. Se John, se Lexi nem akarja elvinni a kislányt. Én meg főleg nem. Majd megoldjuk mi ezt. Csak még nem tudom hogy...
  Egyhangú volt a döntés, miszerint Michaelnek sem mondunk semmit. Így hát lementünk reggelizni. A fél hűtőt befaltam örömömben, a másik felét John ette meg. Eddig észre sem vettem, hogy ennyit eszik...Clau közben lejött, és viszonylag jókedvűnek tűnt. Mintha nem is emlékezett volna a tegnap estére, és nem is akartam rákérdezni, mert azzal csak elrontottam volna a jókedvét...mindenki jókedvét.
  A következő két órában a semmittevés uralta az életünk. John, Clau és én a kanapéban ültünk. A tévét kapcsolgattuk az egyik idétlen csatornáról a másikra. Egyszer csak Clau megszólalt.
-Mi az a boci-puszi?
-A micsoda?-kérdeztem vissza nevetve.-Hol hallottál erről?
-A suliban hallottam. De nem tudom mi az.
-Én se...-válaszoltam volna, de John belevágott a szavamba.
-Figyeljetek megmutatom.-mondta, azzal a nyakamra helyezte ajkát, és a "boci-boci tarka" ritmusára puszilgatni kezdte azt. Visítva nevettem a helyzet komikusságán, és Clau is jót nevetett. Amellett, hogy nagyon csikizett, még az is vicces volt, hogy ilyeneket képes kitalálni.
  Miután hibátlanul lepuszilta nyakamon a mondókát, lelkes tapssal jutalmaztuk. Apa jelent meg a lépcsőfordulóban, akit Mia követett a szemét dörzsölve, hunyorogva tekintettek felénk, mivel nagy volt a fény. Köszöntünk nekik, mire ásítással viszonozták a gesztust.
-Kösz szépen!-kuncogtam bele a kávémba.
-Hö?-nézett rám bambán apu.
-Semmi.....mit csináltatok, hogy ilyenek lettetek mára?
-Hát...
-Inkább hagyjuk!!-szóltam gyorsan.
-Elvisszük a kicsi lányt suliba, jó?-szólt közbe Mia.
Clau elégedetlenkedett egy ideig, de végül sikerült elvinniük suliba, aztán mindketten mentek dolgozni. Végre akadt egy alkalom mikor Johnnal kettesben lehettünk. Vagy hatszor szeretkeztem vele, különböző helyeken....gondolatban, mert az igazság az, hogy csak kártyáztunk. Persze John hallotta pajzán gondolataimat és nehezen fogta vissza magát, hogy ne valósítsuk meg, de neki túl nagy volt az önuralma. Én már alig bírtam megülni a helyemen, de akkor is csak kártyáztunk. Ő persze viccesnek vallotta e helyzetet, de látszott, hogy nem tekinti annak. 
   Egyszer csak elegem lett. Szinte láttam magam, ahogy lecsapom a kártyáimat az asztalra és felpattanok. Átmásztam az asztalon és John ölébe vetettem magam. Olyan volt végre megcsókolni, mint mikor tűző napon állok és órákig nem kapok inni, de egyszer csak valaki hoz nekem sokliternyi vizet. Hülye hasonlat, bele is vigyorogtam a csókba, de még ez sem térítette el annyira a gondolataimat, hogy ne tudjam gond nélkül kigombolni John ingét. Sikeresen leszedtem a felsőjét, majd végigtaperoltam a mellkasát. Úgy éreztem magam, mint egy ringyó, kiváltképp a gondolataim miatt, de annyira jó esett végre hozzáérni. Belemarkolt a fenekembe, s közelebb húzott magához, de aztán felnyögött és eltolt magától.
-Alice, kérlek!
-Nem, én, kérlek!-könyörögtem neki immáron az asztalon ülve, szembe Johnnal.
 John válasz helyett felállt, kiment a konyhába és mikor visszatért, már két pohár és egy üveg bor volt a kezeiben. Mikor mellém ért, megfogott a szabad kezével, és kitessékelt az ajtón. A teraszra mentünk és ott folytattuk a kártyázást, némi bor kíséretében. Így valahogy már én is jobban éreztem magam. Megmondtam, hogy nem iszom, de az első pohár után megállíthatatlanul fogyott az ital, mígnem az egész üveg bor elfogyott. Rám nagyobb hatással volt, mint Johnra. Folyamatosan vigyorogtam és jó ötletnek tűnt társalogni a madarakkal. Mindenen nevettem, már azon is kuncogtam, hogy nevetek. John csak mosolygott rajtam, ő teljesen józan volt, semmi hatással nem volt rá az elmúlt egy óra eseménye.
  Így telt az idő, míg hirtelen jó ötletnek tűnt vizesnek lenni. Fogtam magam, elimbolyogtam a homokos partú tengerig, majd ruhástól fejest ugrottam a húsz centi magas vízbe...igazából csak bele estem. Úszkáltam egy kicsit, amitől teljesen magamhoz tértem. John szintén bejött ruhástól. Közben visszavette fehér ingét és az most rátapadt testére, s felnyögtem amiért nem lehetünk együtt.
 Ő a vízben állt-ott ahol már a mellkasáig ért-én pedig csípője köré kulcsoltam a lábam. Arcomat a kezébe vette és ennyit mondott:
-Szeretlek!
-És ahhoz, hogy ezt közöld velem, le kellett itatnod?
-Drágám, annyit azért nem ittál, de komolyan....nem vagy érzékeny az alkoholra? Egyébként csak látni akartalak így is! Így is tetszel!-beszélt, de mintha a tény, hogy tetszem neki....lesújtotta volna.
-Mi?-kérdeztem vissza.
-Kipróbáltam hátha sikerül kigyógyulnom belőled, de nem megy...
-Mégis csak hatott rád picit ...
-Komolyan beszélek! El sem tudod képzelni milyen nehéz nekem. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, és pont az ellenkezőjét csinálom.
-Azt csinálod amit a szíved diktál!-okítottam.
-Pedig azt kéne amit az eszem sugall.
-De boldog vagy nem?
-Dehogynem!-vigyorgott megint.
-Azért....egy kérdésemre válaszolsz?-kérdeztem bizakodva.
-Azt hiszem...
-Miért nem akarsz velem szeretkezni?
-Erre nem...-kezdte volna hárítani a témát, de én közbevágtam.
-De!
-Alice...nem tudsz mindent a fajtámról...
-Párzás után megeszitek a nőstényt?-incselkedtem vele.
-Nem törvényszerű, de valóban.-mondta halál komoly arccal.
-Most komolyan?-kezdtem elhinni.
-Hát ha vámpír van emberrel....
-Nem vagyok ember, és azt mondtad nem törvényszerű...
-Alice, ssssss...te sem gondolhatod komolyan, hogy megennélek.-nézett rám megrovó tekintettel.
-Hát akkor?
-Hát akkor...gondolom még nem gondolkodtál el azon, hogy...hogyan szaporodunk.
  Nem tehettem róla. Elkezdtem nevetni. Ez lenne a problémája? Hogy terhes leszek? Azt sem tudom lehetek-e egyáltalán terhes.
-Nem.
-Tessék?-néztem rá meghökkenve.
-Nem lehetsz terhes, legalább is tőlem nem.
-Nem értem...
  Mélyet sóhajtott, majd kinyögte.
-Vámpírrá tennélek, ha lefeküdnék veled......