3.Fejezet

  Egy erdő szélén álltunk meg, ami nem volt messze a tengerparttól. Lehetett hallani a tenger morajlását és az orromat is megcsapta a víz sós illata. Kik ezek, hogy ilyen helyen laknak?? Tudtommal ezen a szakaszon csak igen gazdag emberek élnek.
  Az autóút még folytatódott az erdő mentén, de nem mentünk tovább, hanem megálltunk.
-Hol fogunk menni?
-Az erdőn keresztül jutunk el a házhoz.
-Király! Imádom az erdőket!  Szerinted vannak szörnyek? Hehe
-Ne butáskodj!-vigyorgott rám
-Ki tudja?
-Ajj csak gyere utánam és maradj az ösvényen!!-azzal elindult be az erdőbe. Ahogy mentünk egyre sötétebb és sötétebb lett. Már szinte a cipőmet sem láttam, mikor a fák sűrűjében fényt véltem felfedezni.
-Mindjárt ott vagyunk, már nincs messze.-Biztatott apu a már 15 perces séta közben.Ám igaza lett:egyre ritkábbak lettek a fák és a fény is egyre erősödött, mígnem kiértünk az erdőből.
  Csodaszép látvány tárult elénk. Az erdőnek vége lett és egy óriási területen ki is maradt, de utána folytatódott. Most vettem észre, hogy tulajdonképpen a tengerpartra értünk. Csodaszép : a nap sugarai visszatükröződtek a vízfelszínről, ami gyönyörűen tiszta volt. Jó voltak kisebb hullámok,de igazán kellemes látványt nyújtott. Lehetett hallani az éppen halakat gyűjtő sirályok hangját. Ha nem az apámmal lettem volna itt valószínűleg romantikusnak találtam volna.
-Ugye milyen szép? -kérdezte ámuldozva apu.
-De még mennyire!!
  Elindultunk a ház felé. Tökéletesen illett a tengerpartra már-már túl tökéletes! 2 szintes ház volt, falai fehérre festve,fa nyílászárókkal.  Tornácán egy hintaágy várt arra, hogy valaki végre használatba vegye. Az egész tele volt dísznövényekkel, kicsit sok is volt, mert már a a plafonról is zöld növények lógtak le, még pár papagáj is repkedett közöttük. Az ajtó nyitva volt, csak a szúnyogháló volt csukva, ahogy közeledtünk , az is kitárult és egy 40 év körüli izmos, magas, fekete hajú férfi lépett ki rajta.
-Sziasztok! Örülök, hogy eljöttetek!!-köszöntött minket, miközben kijött a ház elé!!
-Szia Stephen!! Rég találkoztunk!! Ő itt a lányom, Alice.-mutatott rám.
-Hello! - nyögtem ki igen halkan bátortalanul.
-Szia, én Stephen Sparks vagyok!!-mosolygott rám
-Alice Green.-mosolyogtam vissza, csak tudnám, hogy minek mutatkoztam be megint? Na mindegy már úgyis biztos elfelejtette, nyugtatgattam magam, és megint elmosolyodtam, ezúttal saját magamon.
-Gyertek be!! Kértek valamit?-Invitált be, mosolyogva. Te jó ég, hogy lehet ennyit mosolyogni?? Akaratom ellenére én is mindig elmosolyodom, jobban érzem magam itt, mint gondoltam!! DE te jó ég még a fiával is találkoznom kell. A félelem helyett most kíváncsiságot éreztem!
-John is otthon van??- Bukott ki a számon a kérdés, de nem tehetek róla! Ami a szívemen az a számon!
-Öhm ...sajnálom de most sem John, sem a húga nincs itthon.-Mondta némi sajnálattal a hangjában,de a mosoly még mindig ott bujkált az arcán.
-Hozhatok valamit inni?- kérdezte meg még egyszer  és örömmel konstatáltam, hogy nem csak én mondok mindent kétszer.
-Én kérnék.
-Én is - vágtam rá, most jöttem rá, hogy igazából nagyon szomjas vagyok.
-És mit hozhatok? Van limonádé, kóla, sör, víz, narancslé.....ennyi.
-Narancslevet kérek-egészen feloldódtam, mióta tudom, hogy nincs itthon John.
-Én csak egy pohár vizet kérek!! Kocsival jöttem és haza is azzal szeretnék menni!-Erre mindannyian elmosolyodtunk!!
  Stephen kiment, körülnéztem és megállapítottam, hogy belülről is nagyon szép ez a ház,tele dísznövénnyel és fabútorokkal. Amerikai konyha volt, tágas ebédlővel és hatalmas nappalival, benne két nagy kanapéval -ide ültünk mi-egy ugyanolyan színű fotellel és egy dohányzóasztallal... átgondoltam mik történtek ma velünk és eszembe jutott, hogy Stephen említett valamit John húgáról.
-Apu, Johnak van húga?? És ő is Stephen gyereke??
-Igen..és igen. Casandra Sparksnak hívják nem meséltem még róla??
-Nem.-Szidtam le a szememmel.
-Azt hiszem veled egyidős. 2 évvel fiatalabb Johnnál. Nem, az nem lehet hiszen John is egyidős veled. Áhh.-gondolkozott, miközben Stephen visszajött a konyhából az innivalóinkkal.
-Tessék-tette le mindkettőnk elé.
-Steph mennyi idős is John?? -kérdezte...ezt nem hiszem el miért kellett hangosan.....hiába. Legalább tudom, hogy kitől örököltem a nagyszájúságot. De mégis..
-APU!!
-Mi az?- nézett  rám boci szemekkel.
-Hát...
-Semmi baj -vigyorgott Steph
-John 19 éves.
-Akkor Casandra 17 éves??
-Igen, de szólítsd csak Lexinek !! Mindenki annak szólítja és már megszokta , van oka is ...majd elmondja ha szeretné, úgyis nemsokára itt van. És John is jön vele!! - Nézett rám, mikor kimondta a fia nevét, és mosolygott...nah hát ez szuper . Most megint izgulhatok a találkozás miatt, és mert John apja határozottan azt hiszi, hogy engem ennyire érdekel a fia.....haha még hogy engem? Pusztán csak kíváncsi vagyok!!
  Ebben a pillanatban egy autó motorjának a zúgására lettem figyelmes.
-Megjöttek!!-Kiáltott Steph.
Beletörődtem a sorsomba és az ajtó felé fordultam.
-Szia-hallottam ...John hangja lehetett.Ugyanezt hallottam egy lánytól is .
       Beléptek.
Elállt a lélegzetem!!!!.....De ..hiszen....................

2. Fejezet

...Kreol bőre volt, haja kócos és fekete, az arca még csöppet kisfiús volt, de már erősödtek a vonásai. Feketének ható mély szemében órákon át merengtem volna. A fekete póló mely enyhén a testére simult tökéletesen mutatta kidolgozott testének minden apró szegletét. Ezen kívül egy koptatott farmer és egy edzőcipő volt rajta.Laza volt, de valahogy mégis tükröződött benne némi elegancia. Teljesen elvarázsolt....egyszerűen tökéletes!!
 Merengésemből egy nő zökkentett ki.
-Jó napot kedveském, tudok segíteni?? Mia Meyer vagyok a recepcióról.
-Öhm..azt..azt hiszem...illetve igen...Köszönöm!-dadogtam a fiút keresve, ki közben eltűnt.
-Jól vagy? Egészen lesápadtál!!
-Semmi bajom. Tényleg.-bizonygattam
-Mi a neved?
-Alice Green vagyok az.......
-...Az új diák!!-fejezte be helyettem nevetve.
-Töltsd ki ezeket a papírokat Alice.
Leültem egy székre a recepcióval szemben és közben azon bosszankodtam, hogy mégis mi köze van a sulinak ezekhez az információkhoz. Mi közük van ahhoz, hogy a szüleim együtt vannak- e?? Nem szeretek erről beszélni. Anyám még kicsi koromban meghalt. Nem sokat tudok róla, apa sem szeret beszélni erről, azonban van egy képem róla és az tudom, hogy gyönyörű volt. A képen fekete, göndör haja lágyan hullott derekára, teltebb volt, de a mosolya lenyűgözően szép. A boldogság csak úgy sugárzott róla.
 Nagy nehezen kitöltöttem a papírt, de mindenhol cikáztak a gondolataim csak ott nem. Most a fiún gondolkoztam el. Biztosan ő a diákönkormányzat elnöke és a pom-pom lányok kedvence....nem. Mindenki kedvence!!
  Beadtam a papírt és megkaptam az órarendemet. Átvettem a könyveimet.
-Köszönöm a segítséget! - hálálkodtam
-Nincs mit kedvesem, ez a dolgom.
-Szia..Mia!! Éppen, hogy sikerült kiérnem az iskola kapuján, mert hirtelen nevetnem kellett . Sziamia Mia. Nevettem még egy kicsit a saját viccemen, de megbántam, mert nagyon megkedveltem Miát!! Megengedte, hogy tegezzem, hisz csak 32 éves volt...sokkal fiatalabbnak nézett ki. Festett szőke haja volt, ez onnan látszott, hogy már egy kicsit lenőtt neki. A hajától eltekintve természetes volt, semmi smink vagy ilyesmi. Folyton mosolygott, bagyon bájos nő.
  Hazafele menet félúton találkoztam apuval, aki felvett és én azt hittem haza megyünk, de a másik irányba indult.
-Hova megyünk apu?-kérdeztem értetlenül
-Stephenhez. Megígértem neki, hogy amint megérkezünk, beköszönünk hozzá!!
-Apu én inkább haza mennék! Kiraknál légyszíves? Hazagyalogolok én.-semmi kedvem nem volt látogatóba menni, egyedül akartam maradni a gondolataimmal és minél tovább húzni a találkozást John-nal. Ugyan még nem ismertem, de most nem akartam másra gondolni...mint az én névtelen hercegemre.-gondoltam csalódottan.
Jut eszembe:
-Mi a teljes neve Johnnak és Stephennek?
-John Sparks és Stephen Sparks.
-Ohh.
Az autó lassított majd megállt.

1. Fejezet

  Költözés. Változás. Mondhatnám persze, hogy valaminek a vége ugyan, de talán elkezdődik valami sokkal jobb. Csak nem hiszek benne. Eddig New Yorkban éltünk a világ legklasszabb városában. Itt voltak a barátaim, az iskolám, az emlékeim: a hazám. Erre most felborult minden és megyünk Floridába. Itt állok 17 évesen és megijedek egy költözéstől? Na neeem.  
   Esett az eső mikor augusztus végén utaztunk "az új lakhelyünkhöz" -ahogy apu mondaná- ültünk a kocsiban és azt hallgattam, amint apám azt ecseteli, hogy hogy szereti ő Floridát.
-Imádom Floridát és biztos vagyok benne, hogy te is szeretni fogod. Stephennek -a pizzeriás barátomnak-a fia abba az iskolába jár, ahova te is fogsz. Biztos fog neked segíteni. Úgy tudom ő is 17 éves.
-Szuper apa! De tényleg!-Mondtam megjátszott lelkesedéssel, bár be kell valljam inkább aggasztott, hogy egy fiú fog segíteni nekem beilleszkedni...Igazából hálásnak kéne lennem hiszen alapjában véve elég esetlen vagyok.
-Amint odaérünk nekem be kell jelentkeznem a munkahelyemre, neked pedig a suliba. Már így is késésben vagyunk úgyhogy leraklak a háznál és neked gyalog kell bemenned. Nem baj szívem?? A munkahelyem nagyon nem esik irányban .
-Nem lenne baj apu, de el fogok tévedni...nincs valaki aki bevigyen???
-Nincs, de nagyon egyszerű oda eljutni és busz is pont oda visz, de ha akarod felhívhatom Johnt, hogy vigyen be.-mondta egy ravasz mosoly kíséretében amit nem tudtam mire vélni. És egyébként is...
-Ki az a John? 
-Hát Stephen fia!!
Ismét egy ravasz mosoly. Így már értem. Apa tisztában van vele, hogy teljesen tehetetlen vagyok ha elém áll egy fiú, főleg ha helyes. Erről jut eszembe: remélem John nem az a tipikus szépfiú.
  Aggódásom közepette megérkeztünk. Itt már szerencsére nem esett az eső. A ház csodaszép volt, nem nagy, de otthonos. Alig vártam már, hogy belülről láthassam! 
-Alice!-ordította apu a ház tornácáról
-Igen??
-Behoznád a kisebb csomagokat??
 Mi az, hogy a kisebb csomagokat? Na megmutatom én, és megfogtam az óriási bőröndömet. Már az első lépcsőfokra értem mikor elejtettem a bőröndöt, ami szétszakadt és az összes ruhám a homokban végezte.
-Nah jól kezdődik-mormogtam és igyekeztem összeszedni a holmijaimat mielőtt apu meglátná.De már késő volt.
-ALICE!
-Mi az???
-Menj és jelentkezz be a suliba!!! És légy-szíves ma ne nyúlj többet semmihez!
Tökéletes. Még át sem költöztünk  és már össze is vesztünk! 
  Gyalog mentem az iskoláig és csodálkoztam, hogy milyen közel lakunk hozzá.Nem volt több 20 percnél az út. Még nagyobb volt a megdöbbenésem amikor megláttam a sulit. Olyan volt, mint egy kastény. Óriási épület volt a falai nem voltak túl épek, de ez csak növelte a szépségét, az ajtajai is gyönyörűek és szintén óriásiak voltam szépen kifaragott kopogtatóval. Mikor beléptem bevallom egy kicsit csalódtam, mert pontosan ugyan olyan volt, mint bármelyik másik gimi. És mint a recepción egy hirdetményből kiderült nem is az egész az iskola csak egy része. A többi könyvtár, és művelődési ház. Ennek végül is örültem. Imádom a könyveket és a színházi előadásokat is nagyon kedvelem. Senkit nem találtam úgyhogy  beléptem a recepcióról az előtérbe mely négyzet alakú volt és az emeletekről le lehetett látni. Amit csak pár perc elteltével fogtam fel, az az volt, hogy rengetegen vannak. Körülnéztem hátha találok egy pedagógust, de nem találtam, azonban a nagy tömegben egyszer csak megláttam ŐT.....