23. Fejezet

Sziasztok!
Megjött a 23. Fejezet! :) A hangulatához képest nekem jó kedvem van, úgyhogy vigyorogva adom át ezt a fejezetet. Remélem nektek is ilyen jó kedvetek lesz az elolvasása után, mert tetszik. :) Csak, hogy még ne derüljön ki Babett története, most John szemszögét olvashatjátok. Nem igazán tudom a pasik szemszögével látni a világot, ( de hát istenem, ki tudja?! :D ) úgyhogy nem garantálom, hogy nem lett egy kicsit lányos...majd meglátjuk. Jah és kiteszek két szavazást. Tessék rájuk voksolni!! :D Hát akkor íme John szemszöge, és jó olvasást nektek.
Puszi
Detty

<- Munkácsy Mihály-Siralomház ( A művelődés kedvéért.)

 "Vesztettem. Ezúttal vesztette. Rohadtul elcsesztem."
             /Szentivánéji álom: Oberon dala/

[ John szemszög ]

  Miért? Mire volt ez jó? Na jó....elég. Vegyük szépen sorban a történteket. Visszafele. Alice nemet mondott mikor megkérdeztem, hogy velem jön-e. Ez egy abszolút ...ostoba döntés volt. Oké...Miért döntött így? Azt mondta kíváncsi azokra a libákra. Hogy ismerte meg őket? Úgy, hogy idejött. Miért jött ide? Mert megijedt....azt hiszem. Mitől ijedt meg? Lexitől. Akárhogy is számolok, itt a húgom a hunyó. Csak el ne felejtsem kitekerni a nyakát. Nem. Elemezzük tovább. Miért támadta meg Lexi? Mert különleges a vére. Miért különleges a vére? Ez értelmetlen. Azt hiszem itt mégis én vagyok a hülye. Ha nem kerültem volna ilyen kapcsolatba Alice-el, akkor a húgomnak sem lett volna lehetősége rá. Alice undorodik Lexitől. Legalább is a gondolatai alapján. Ezt megértem. Azt hiszem ebben a hármasban ő döntött a legjobban. Úgy ahogy Lexi, én is megtehettem volna, hogy megtámadom. Sőt mi több meg is tettem. Undorodik tőlem. Ezért marad. Na lám meg van a megoldás. Csalódottan mentem tovább utamon.
   Pillanatokon belül kibontakoztak előttem a tenger haragos hullámai. A szél szilajon korbácsolta a sós vizet, ezzel örvényeket és hullámokat szítva, amik végül a kevés számú, ámbár hatalmas sziklákra mérték szörnyű erejüket. A távolban két sirály próbálta kimenteni fiókáját a hullámok karmai közül, de a fióka már nem élt. A két, egyébként hatalmas sirály felhagyott a próbálkozással mikor a víz végleg elnyelte csemetéjüket. Mintha csak egy helyben lebegtek volna. Búcsúztak gyermeküktől, s talán még egy könnycsepp is legördült már amúgy is nedves tollazatukon. Pár perc elteltével üresen repültek tovább. Mintha csak az életem pergett volna le előttem. A tenger a szörnyű eseményeket jelképezte. A kismadár a reményt, melyet talán újjá tudott volna támasztani a két sirály, mely az akaratot ábrázolta. Azonban miután a két madár tovább állt azonmód, mint az akaratom, a remény is lemondhatott arról, hogy majd újra remélhet. Külön tehetségem van elrontani mindent, ezzel elvesztettem Alicet.
  Elnevettem magam. Ez egy keserű nevetés volt. Annyira abszurd, hogy én így gondolkodjak. Homlok ráncolva haladtam tovább, a Green ház felé. Tartottam Michael-től, mivel én voltam az utolsó lehetőség arra, hogy a lányát visszaszerezzem. Még csak három éve változtam vámpírrá, de már akkor profi módon ébresztettem vonzalmat bárkiben, erre itt ez a lány, és még készakarva sem tudom magamhoz édesgetni. A gondolatait ismerem, de tiszteletben tartom a kérését. Ha bár ha még sokáig húzza az idegeim, akkor kénytelen leszek megszegni a megállapodásunkat.
  Megérkeztem A házhoz, és bekopogtam. Szó szerint fülemet, farkamat behúzva hallgattam, amint Michael az ajtóhoz lép, majd kitárja azt.
-Sziaszto...Szia!-Köszöntött csalódottan, mikor rájött, hogy elég egyes számban mondania. - Önző tyúk!
-Tessék?-hökkentem meg. Ezzel a kifejezéssel nem illetnek meg túl sűrűn.
-A lányom. Egy önző liba!
-Michael, mielőtt még felsorakoztatna előttem egy baromfiudvart, had mondjam el mi történt.
-Véded. Szereted. -állapította meg.
-Igen. -vallottam be neki
-Jó fiú vagy John, de a lányomért még számolunk. Mond el mi történt, de csak nagy vonalakban.
-Találkozott négy libával, beléjük szeretett. Beíratták Őt egy különleges lényekkel foglalkozó iskolába és most boldogan élnek, míg meg nem halnak.- Gúnyolódtam.
-Ohh!
-Nekem mondja?
-Őt is elvesztettem. Úgy látom az a végzetem, hogy egyedül éljem az életem.
-Szívesen meghallgatnám.-ajánlottam inkább magamnak.
-Teszek fel kávét. Maradj ott! -mondta miközben a konyhában tevékenykedett és nem sokkal később már meg is kaptam a saját adag gőzölgő kávémat. Egy ideig csak bámultam, majd beleittam. Őszintén próbáltam szörnyűnek érezni az ízét, de be kell valljam, hogy imádom. Pedig nem egészséges, habár az én szervezetemnek nem sokat árt.
-Szóval...-kezdtem bele, de végül elharaptam a mondatot.
-John.-szusszantott- Csak röviden fogom felvázolni. Nem szeretem a hosszú monológokat.
-Azt látom.
-Régen még teljes volt a családunk. Volt egy feleségem, Alice és egy....kisfiam.
-Tessék?-hökkentem meg. Alice sosem mesélt erről.
-Csodás nő volt a feleségem. Boldogok voltunk és ez beteljesülni látszott Alice, majd Tom születésével.-hagyta figyelmen kívül a kérdésem. -Aztán valami megváltozott benne. Fontosabbá váltak az öncélú érdekei, mint mi. Annyit veszekedtünk emiatt, hogy egy nap összepakolt és minden szó nélkül kilépett az ajtón. Azóta nem láttam.
-És Tom? Őt magával vitte? Alice ezt engedte?
-Alice már nem tud az öccse létezéséről. Tom meghalt. -köszörülte ki magából a szavakat.-Nagyon jó fiú volt. - bólogatott mosolyt erőltetve az arcára.
-Mi történt vele? -borzadtam el.
-Nem tudom. Alice-nek teljesen nekem pedig részlegesen tűntek el az emlékeim. Van egy olyan érzésem, hogy a feleségem nem volt ember. Talán innen adódnak Alice képességei.
  A következő pillanatban apu rontott be az ajtón levakarhatatlan vigyorával.
-Helló mindenkinek!!
-Helló!
-Mi ez a siralomház? Ma van születésem 41. évfordulója. Hoztam pizzát. Ünnepeljünk!
-Boldog születésnapot!-köszöntötte fel Michael.
-Kösz haver, de fiam! Te már fel sem köszöntöd az öreged?
-Boldog születésnapot apu!-veregettem vállon.
-Dőlj el a kanapén! Hozok neked sört. - ajánlotta Michael apunak és ő készséggel engedelmeskedett.- John, segítenél?
-Természetesen.
Elindultunk a kamra felé.
-Alice nem kérdezett Claudiáról?-kérdezte
-De kérdezett, de nem tudtam válaszolni a kérdéseire, mert nem követtem a gondolatait így nem tudok róla semmit. Van valami baj?
-A rokonai képtelenek róla gondoskodni. Magamhoz veszem.- mondta miközben a kezembe nyomott 3 sört.
-Miért?
-Mert tényleg van vele némi probléma.
-Mi lenne az?
-Látja a szüleit.
-Az miért baj?-kérdezte apa mivel közben visszaértünk a nappaliba, kezünkben 3-3 sörrel.
-Azért mert a szülei meghaltak.-válaszolta és mindhármunkban egyszerre fagyott meg a vér.