22. Fejezet

Sziasztok!!
Úgy tűnik rendszeressé váltak a késéseim, de megjött a 22. Fejezet, és ez a fontos. Nem igazán tudok mit mondani. Kaptam pár díjat, azokat majd valószínüleg kedden fogom továbbküldözgetni, de most megköszönöm mindenkinek akitől kaptam!! :) Jó olvasást! Remélem tetszeni fog!! :)
Puszi
Detty

"

Nincs olyan élethelyzet, aminek ne lenne mesebeli párja."

/Boldizsár Ildikó/

[Alice szemszög]

John elment. Én küldtem el. Miért tettem?
Ilyen, s ezekhez hasonló kérdésekkel bombáztam magam, de egyikre sem tudtam a választ. Inkább átadtam magam saját hülye döntéseim következményének.
 Egyedül ültem szobámban az ágyamon, hátamat a falnak támasztva, térdeimet felhúzva. Előre-hátra ringattam testem, mint egy harang, ami épp most ütött 12-őt. Nem értek semmit. A saját döntéseim miértjével sem vagyok tisztában. Eddig csukott szemeimet, most lassan kinyitottam, és szembetaláltam magam az indiai lánnyal. Látta, hogy látom, de nem szólt semmit. Visszacsuktam szemeimet, ezzel maximális mértékben kizárva a külvilágot. Lassan lecsúsztam a takaróm alá és párnámra helyezve a fejem, az aznapi ruhámban képes lettem volna elaludni, ha - ismétlem HA - Nita nem szólt volna bele álmaim kavalkádjának nyitóünnepébe.
-Tudom, hogy nagyon nehéz megemésztened, azt mi mostanában történt veled, de meg kell próbálnod. Végül is milyen unalmas az emberi élet...örülj, hogy Te más vagy. Most még nyilván kavarog a fejed, és sok mindent nem értesz, de holnap már többet fogsz tudni. Ahhoz viszont fel kell készülnöd a holnapra, mert kezdődik a tanítás. Jegyezd meg jól: Ebben az iskolában nincs sok szabály, de ami van, azt bármi áron be kell tartani.-szónokolt, mintha csak neki fájna ez az egész. Az összes lány közül ő az akit a leginkább kedvelek. A bájos mosoly levakarhatatlan az arcáról, még ha szomorkás is. Nem csak befogadott, de még tartja is bennem a lelket, amiért pokolian hálás vagyok neki.
-Lehet, hogy én mégis inkább az emberek életét választanám...habár végül is ember vagyok nem? Látod..ezt sem tudom. - suttogtam monoton hangon, de hallhatóan.-Várj...azt mondtad kezdődik a tanítás. Eddig nem volt?
-Meg fogod tudni, hogy mi vagy. Nekem sem mondták el csak úgy. Ezt rajtad kívül senki nem tudja.-mondta figyelmen kívül hagyva második kérdésem. Úgy tűnik ez a téma jobban tetszik neki, mint a tanév kezdete.
-Hogy érted, hogy csak én tudom? Hiszen nem tudom.-értetlenkedtem kavargó fejjel.
-Mert eddig éveken keresztül rossz helyen keresgélted a választ. Nincs olyan aki meg tudná mondani, hogy mi vagy. Annyi különböző természetfeletti lény létezik, hogy már nincsenek is nyilvántartásba. Folyamatosan újabbak, és újabbak születnek.
-Akkor mégis hol keressem a válaszokat?
-Magadban.-mondta lágyan.-most pedig pakolj össze...elég egy füzet és egy toll. Fürödj le, aludj, és holnap találkozunk. Nem kell órát beállítanod, ha akarod akkor keltelek.
  Tekintetemet a padlónak szenteltem, úgy kezdtem először ingatni a fejem, hogy nem kell keltenie, majd bólogattam, hogy jól vagyok és nyugodtan mehet. Félve néztem rá, mert nem volt kedvem elmagyarázni, hogy miért csináltam ezt a mozdulatsort. Szerencsémre megértette, és egy vállveregetés kíséretében kilibbent a szobából.

 Szinte művészien tökéletes pókerarcot erőltettem arcizmaimra miközben kifolytam az ágyból. Négykézláb tettem meg az utat a szekrényemig, ahol az egyik polcba kapaszkodva akartam felállni. A polc ugyan nem esett rám, de a ruhák sorban lepotyogtak róla. Miután kikáromkodtam magam, felálltam és a lezuhant ruhakupacba kezdtem keresgélni valami elegánsabb ruhát, ami passzol egy évnyitóhoz. Találtam egy fekete-barna-fehér színátmenetes ruhát és előkaptam cipőgyűjteményemnek egyik csinos darabját. Igen. Szenvedélyem a cipők. Bármire rá lehet venni egy szép lábbeli segítségével. A márkák nem érdekelnek, csak a látvány. Felvettem a ruhadarabokat, majd a tükörben megfelelőnek találtam a látványt, úgyhogy a fürdő felé vettem az irányt. Sminket nem raktam orcámra, teljesen felesleges. Belépve a fürdőszobába, az ajtó bezárása nélkül kezdtem volna fogat mosni. Mivel megint előbb öltöztem, mint mosakodtam, hát le kellett dobnom a ruháimat. Kinyitottam az a szekrényt, amire a tükör is fel volt erősítve. Előkotortam a fogkefémet, majd visszacsuktam. Ijedtemben ugrottam egyet és sikítani kezdtem. A mögöttem lévő székben egy alak formálódott, és tükröződött vissza a tükörből. Megfordultam, hogy teljes életnagyságban is láthassam. Kissé elpirultam. Mégiscsak egy szál fehérneműben lát. Végül is mindegy. Hajdanán a legjobb barátnőmmel együtt fürödtünk. Sosem voltam szégyellős. Szó nélkül folytattam a fogmosást, figyelmen kívül hagyva az illetőt. Miután mindennel végeztem, visszavettem a ruhám, táskámat felkapva szálltam be a kormány elé és mereven bámultam azt, míg Nita szabadjára engedte Camat, és beült az anyósülésre. Miután bekapcsolta az övét, gázt adtam, és az én sajátos pszichopata őrült módomon száguldottam az iskola felé, magamban brummogva ha valaki elém vágott.
-Lazíts!-Parancsolt rám a lány, kinek az ittlétéről meg is feledkeztem. Reggel még teljesen beszámíthatatlan vagyok. Kicsit ijedten markolászta a testét védelmező biztonsági övet, de nyugodt arckifejezést öltött magára.
-Sorry! Elég ideges vagyok. Nagyon remélem, hogy itt nem olyan lesz a csillagok állása, mint Floridában, mert kénytelen leszek bekattanni.
-Hiszel az asztrológiában? - hökkent meg
-A tarot kártyákban és az egyéb abszurd elképzelésekben nem, de egy jól összeállított horoszkóp még jól jöhet-főleg ha az ember, akarom mondani A Valami ismeretségi körében több olyan is van, aki látja a jövőt. Tettem hozzá magamban.
-Hülyeség, ha csak nem olyanról beszélünk, aki látja a jövőt. Nem érdemes ezzel foglalkozni.-szónokolt, majd gondolkodni kezdett valamin. - Az egyik tanárunk például látja a jövőt, így soha nem írunk nála dolgozatot. Mindig csak eldönti, hogy megíratja, de aztán csak beletekint a jövőbe, hogy kinek hányas lenne és nem íratja meg.
-Ez kedves tőle.
-Mondhatni...nem esett le, hogy mit mondtam az előbb??
-Hogy az egyik tanár látja a jövőt.....mit csinál?
-Leesett. - állapította meg.
-Nehezen, de megértettem. Valamiben más ez a suli, mint a többi! Miben?
-Majd meglátod. -mosolygott fölényesen - kuss és vezess! - szólt rám és mindketten nevetve kezdtük énekelni Rihanna, Shut up and drive című számát. Boldogan konstatáltam magamban, hogy nem csak nekem, de neki is átlagon.....aluli a hangja. Nevetve, kornyikálva és erősen gesztikulálva érkeztünk a suli parkolójába, ahol nem piti autók vártak ránk. Fogalmam sincs, hogy melyik milyen fajtájú, de gyönyörűek. Kiszálltunk a kocsiból és Nita elvezetett egy terem felé. Sokan ültek már bent, többek között Nita három kattant barátnője, akik egymáshoz közel állva vihogtak valamin. Őket bámulva ütköztem bele az egyik padba, amelyikbe Nita le is ültetett, majd leült mellém.
-Imádkozz, hogy ne vegyenek észre mielőtt bejönne a tanár. - Adott tanácsot, és én imádkoztam. Tök feleslegesen, mert észrevettek, de kettő lány csak integetett, a hosszú szőke hajú, viszont odajött. Hajamba túrt, úgy köszöntött.
-Sziasztok!
-Szia Zoe!! - nem tudom mitől, de eszembe jutott a neve.
-Vééééégree megjöttetek!!! Azt hittem végem....-sóhajtotta színpadiasan amin Nitával alattomban jót kacarásztunk.
-De hát időben ideértünk.
-Ez valóban helytálló állítás, de én már hamarabb a teremben tartózkodtam.-mondta nagy komolyan, amint muszáj volt tovább nevetnünk.
-És mi ebből a tanulság? - kérdeztem
-Nem tudom.-vágta rá gondolkodás nélkül a lány.
-Az, hogy ezentúl velünk jössz suliba!
-Príma! - kiáltotta vigyorogva és beült a mögöttünk lévő padba.
-Jó reggelt mindenkinek! - hasított a zsivajba egy karakteres női hang.
-Jó reggelt Mrs. Betranche! - köszönt kórusban mindenki, kivéve én. Igazából nem is érettem, hogy pontosan mi a neve...
-Nita! - suttogtam padtársamnak. - Mi a neve?
-Babett Betranche. Francia. Gondolom már eleged van a különböző nemzetiségekből.-vigyorgott
-Picit igen. Ám nagyon tetszik ez a Babett név már többször is halottam, de sosem ismertem olyat, akinek ez a neve...így fogják hívni a lányom...már ha persze lesz gyerekem, aminek igen csekély az esélye.-motyogtam igazából magamnak.
Jobban megfigyeltem a nőt. Magas, átlagos alkatú ..igazából lány, nem is nő. Hosszúkás, szőkés lilás vöröses, - én aztán be nem tudnám határolni, hogy milyen színű - haja a válláig ért. Szeme szürke volt. Telt ajkainak egyik szegletében egy anyajegy bújt meg. Ez tette őt igazán franciássá.
-Mennyi idős?
-Nem tudom...kérdezd meg. - ajánlotta nem túl bölcsen Nita.
-Szólítsatok Babett tanárnőnek. A legtöbben tudjátok, hogy ezt jobban szeretem. Van pár új arc is. Téged például nem ismerlek. - hangzott el a mondat amitől féltem. Halelúja most be kell mutatkoznom.
-Alice Green vagyok. 17 éves. Most Port Charlotteban élek. Nem rég költöztem. Jelentem: totális idegroncs vagyok, és nem értek az égvilágon semmit. Szeretettel várok minden segíteni vágyó kiscserkészt egy felvilágosító órára. - szónoklásom egy kisebb zsivaj követte némi nevetéssel fűszerezve, majd Babett csitította a kedélyeket.
-Mesélj még magadról.
-Öhm...mit?
-Nem kell visszafognod magad. Itt mindenki természetfeletti lény. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mióta tudsz a képességedről, hogy mi az és az egyéb.
-Jah....mindig is tudtam róla. Mióta világ a világ. Tudok mindenfélét. Teleportálni, gyorsan futni és még majdnem mindent.
-Érdekes. Hát légy üdvözölve az osztályban. Én vagyok az osztályfőnökötök. Mi már a többiekkel egy táborban megismertük egymást. Jól látod, ez nem egy olyan suli, mint a többi, mert itt nincsenek olyanok akik ne bírnának valami természetfeletti erővel. Fogunk rajzot is tanulni, de leginkább a különböző lényeket vesszük majd át. Mintha csak biológián lennénk. A szirénektől kezdve a vérfarkasokon át, az unikornisig mindent át fogunk venni. - dörzsölgette a kezét izgatottan.
-Wow...ezt fel kell dolgoznom.
-Nyugodtan.
-Nyugi cica!! Segítünk! -kiáltott az egyik fiú és a haverjai hangosan röhögtek vele együtt.
-Utálom a pasikat.-  közöltem.
-Jól teszed drágám. - bólogatott az osztályfőnök.
-De hát Babett tanárnő..Mrs..férjnél van.
-Az nem jelent semmit. Amikor én még fiatal voltam, akkor még a szülők választották a lányok jövendőbelijét.
-A tanárnő még most is fiatal. Talán 27 éves lehet?
-Háhh 65 éve tanítok ebben az iskolában. Egyébként valóban 27 éves voltam mikor meghaltam......

Babettnek ilyesmi a haja színe:

Alice ruhája és cipője: