1. Fejezet

  Költözés. Változás. Mondhatnám persze, hogy valaminek a vége ugyan, de talán elkezdődik valami sokkal jobb. Csak nem hiszek benne. Eddig New Yorkban éltünk a világ legklasszabb városában. Itt voltak a barátaim, az iskolám, az emlékeim: a hazám. Erre most felborult minden és megyünk Floridába. Itt állok 17 évesen és megijedek egy költözéstől? Na neeem.  
   Esett az eső mikor augusztus végén utaztunk "az új lakhelyünkhöz" -ahogy apu mondaná- ültünk a kocsiban és azt hallgattam, amint apám azt ecseteli, hogy hogy szereti ő Floridát.
-Imádom Floridát és biztos vagyok benne, hogy te is szeretni fogod. Stephennek -a pizzeriás barátomnak-a fia abba az iskolába jár, ahova te is fogsz. Biztos fog neked segíteni. Úgy tudom ő is 17 éves.
-Szuper apa! De tényleg!-Mondtam megjátszott lelkesedéssel, bár be kell valljam inkább aggasztott, hogy egy fiú fog segíteni nekem beilleszkedni...Igazából hálásnak kéne lennem hiszen alapjában véve elég esetlen vagyok.
-Amint odaérünk nekem be kell jelentkeznem a munkahelyemre, neked pedig a suliba. Már így is késésben vagyunk úgyhogy leraklak a háznál és neked gyalog kell bemenned. Nem baj szívem?? A munkahelyem nagyon nem esik irányban .
-Nem lenne baj apu, de el fogok tévedni...nincs valaki aki bevigyen???
-Nincs, de nagyon egyszerű oda eljutni és busz is pont oda visz, de ha akarod felhívhatom Johnt, hogy vigyen be.-mondta egy ravasz mosoly kíséretében amit nem tudtam mire vélni. És egyébként is...
-Ki az a John? 
-Hát Stephen fia!!
Ismét egy ravasz mosoly. Így már értem. Apa tisztában van vele, hogy teljesen tehetetlen vagyok ha elém áll egy fiú, főleg ha helyes. Erről jut eszembe: remélem John nem az a tipikus szépfiú.
  Aggódásom közepette megérkeztünk. Itt már szerencsére nem esett az eső. A ház csodaszép volt, nem nagy, de otthonos. Alig vártam már, hogy belülről láthassam! 
-Alice!-ordította apu a ház tornácáról
-Igen??
-Behoznád a kisebb csomagokat??
 Mi az, hogy a kisebb csomagokat? Na megmutatom én, és megfogtam az óriási bőröndömet. Már az első lépcsőfokra értem mikor elejtettem a bőröndöt, ami szétszakadt és az összes ruhám a homokban végezte.
-Nah jól kezdődik-mormogtam és igyekeztem összeszedni a holmijaimat mielőtt apu meglátná.De már késő volt.
-ALICE!
-Mi az???
-Menj és jelentkezz be a suliba!!! És légy-szíves ma ne nyúlj többet semmihez!
Tökéletes. Még át sem költöztünk  és már össze is vesztünk! 
  Gyalog mentem az iskoláig és csodálkoztam, hogy milyen közel lakunk hozzá.Nem volt több 20 percnél az út. Még nagyobb volt a megdöbbenésem amikor megláttam a sulit. Olyan volt, mint egy kastény. Óriási épület volt a falai nem voltak túl épek, de ez csak növelte a szépségét, az ajtajai is gyönyörűek és szintén óriásiak voltam szépen kifaragott kopogtatóval. Mikor beléptem bevallom egy kicsit csalódtam, mert pontosan ugyan olyan volt, mint bármelyik másik gimi. És mint a recepción egy hirdetményből kiderült nem is az egész az iskola csak egy része. A többi könyvtár, és művelődési ház. Ennek végül is örültem. Imádom a könyveket és a színházi előadásokat is nagyon kedvelem. Senkit nem találtam úgyhogy  beléptem a recepcióról az előtérbe mely négyzet alakú volt és az emeletekről le lehetett látni. Amit csak pár perc elteltével fogtam fel, az az volt, hogy rengetegen vannak. Körülnéztem hátha találok egy pedagógust, de nem találtam, azonban a nagy tömegben egyszer csak megláttam ŐT.....