21. Fejezet ( tényleg fent van )

Sziasztok!

Megérkezett a 21. Fejezet. Tudom, hogy késett, de hosszú lett. Mivel tulajdonképpen semmi köze sincs a valósághoz, mielőtt elolvassátok, egy perces csenddel álljatok át valami teljesen más dimenzióra. Kivéve persze, ha amúgy is kattant zsenik vagytok, mint én, akkor ez elhanyagolható. Hehe csak viccelek. Csak a kattant jelző illet meg engem :D Na mindegy. Remélem tetszeni fog. 

 A fejezetet Krisztinek ajánlom, mert ő ihletett meg. Pontosabban az egyik kommentje. :)

Jó olvasást mindenkinek, és örüljetek, mert így legalább egymás után kaptok két fejezetet. :) 

A karácsonyi ajándékról annyit, hogy mint azt észre vehettétek, nem karácsonykor kapjátok meg. :P Folyamatban van annak is az írása, de nem nagyon van időm. Ennek azonban örüljetek, mert így legalább több fejezetet kell megírnom Lexi szemszögéből, mivel ugye jönnek a frissek....:D

Na puszi mindenkinek!

Detty ( újra ipszilonnal ) :D

Íme a fejezet:

Tudod, én nem értek a szóból,
Tudod, én fejjel megyek a falnak,
Én akkor is ugrom, hogyha az előttem ugrók
Egymás után halnak.
/the grenma/

  A villany lekapcsolásával elsötétült minden, és John....
Elaludtam. Mi tagadás igen jó kis alvókám van.

  Reggel, a szinte idegesítően tündöklő, ablakon át a szobámat beragyogó nap fényére ébredtem. Utálom ezt. Úgy aludtam volna még. Persze soha nincs annyi eszem, hogy még elalvás előtt behúzzam a függönyt, ezért mindig reggel szívok. Minden áldott napot ezzel a csodálatos, ám de roppant bosszantó jelenséggel kezdek, ami még csukott szemmel is igen intenzíven érzékelhető. Még nem volt lélekjelenlétem kinyitni a szemem, még nem. Élveztem a puha, és meleg ágyban való reggeli fetrengést, ami életem egy elhanyagolhatatlan része. Hiszen ha már egyszer felkeltett a nap-ezzel a totális idegroham szélére sodorva engem-akkor legalább töltsön fel némi energiával. Csendben feküdtem nem gondolva semmire. Se múltra, se jelenre, se jövőre. Talán így eshetett meg, hogy mikor rászántam magam arra a sorsdöntő lépésre, miszerint kinyitom a szemem, érdekes felfedezésre leltem. Reggeli elhomályosult látásomon keresztül csak derengett, mit szemem az agyam elé tárt: Az ágy szélén fekszem. Ez nagyon nem jellemző rám. Úgy döntöttem, hogy végtére is lényegtelen, inkább behúzom a függönyt és alszom még egy picit, tényleg csak kicsit.
  Hunyorogva törtem magamnak utat az ágyon, s mivel az ablak a másik oldalon volt, kénytelen voltam átmászni mindenen. Elém került egy nagy takarókupac, de nem különösebben foglalkoztam vele. Célom a saját testem nyugalmi állapotba helyezése. Ingadozva álltam fel, és közben próbáltam nem leesni az ágyról. A tervem a kupac átugrása volt, de nem számoltam azzal, hogy még a szervezetemnek is reggel van. Elhibázva az ugrást átestem a takarókon, magammal rántva azokat is. Mit ne mondjak fájdalmas volt a földre térés, de még különösebb volt mikor a takarókupac életre kelt a hátamon. Értetlenül fordultam a hátamra és megdöbbenve tapasztaltam, hogy kiment a fejemből John ittléte. Hogy lehetek ekkora barom?? Hogy felejthetek el ilyen dolgokat? Nem vagyok normális. Ez most már biztos.
 Az említett két másodpercen belül lekászálódott hasamról és felállt. Azonnal a segítségemre sietett és derekamat átfogva, a fenekem alá nyúlva szedett fel ismét a földről. Álmosan, aggódva, de kissé dorgálva szólt rám.
-Alice vigyázhatnál jobban is magadra. Nem leszek mindig melletted. Nem fáj semmid? - magyarázott, de én valahogy jobban el voltam foglalva azzal, hogy milyen jól néz ki még ébredés után is, nem is beszélve arról, hogy hát fiúból van és a nadrágja érdekes szögben állt....
-Jó reggelt.- erőltettem ki végül magamból a szavakat.- Már megbocsáss, de eddig is ilyen voltam, és megúsztam mindenféle csonttörés nélkül. Egyébként kettőből kétszer nem sikerült elkapnod.-mosolyogtam rá bájosan, mire édes ajkain remegés futott át az elfojtott mosolytól.
-Kezdem látni már, hogy ide nem lesz elég farkasképességem. Biztos nem fáj semmid?
-Nem, doktor út tökéletesen jól vagyok, főleg mikor ilyen lélegzetelállítóan mosolyog. - te és a nagy szád. Ezt megcsináltad Alice- olyan mintha az agyamba megszülető gondolatok reflexből kinyitnák a számat, és automatikus szómenésre kényszerítenének.- folytattam tovább az agyalást immáron hangosan.
-Örülök, hogy ezt a titulust is megkaptam kegyedtől, de be kell valljam még nekem sem volt soha ilyen fantasztikus páciensem.
 És igen, megint elérte, hogy fülig vörösödtem.
-Akkor ezentúl vámpír is leszel?-tértem át egy más témára
-Azt hiszem szükség lesz rá.
-Kezd összeállni a kép. Mikor farkas vagy, forró a bőröd és a szemed rozsdabarna, amikor pedig vámpír vagy, akkor hideg a bőröd...mondjuk annyira nem...és a szemed teljes fekete. Viszont farkasnak kicsit lassabb vagy, mint vámpírnak. - gúnyolódtam játékosan, mire egy vigyort kaptam. Nem lehet felbosszantani...
-Pontosan. Együnk valamit, aztán térjünk rá a témánkra.
-Oké, együnk valamit, de Cama marad. - viccelődtem.
-Nem eszem fajtám bélit. Amúgy is ha már itt tartunk, akkor inkább belőled kérnék reggelire.-mondta olyan komolysággal, s csak egy halvány mosollyal a száján, hogy már majdnem elhittem. Ha ezt szeretné...Hajamat elsöpörtem az egyik oldalamról, így láthatóvá téve nyakam, vállam és karom vonalát.
  Meglepett mikor John elsötétült szemekkel elindult felém. Nem volt időm menekülni. A falhoz szorított, de nem nagy erővel. Kifejezetten gyengéden. Lehajolt hozzám és ajka vészesen közelített a nyakamhoz. Ekkor nagy erőt véve magamon, "ha harc, hát legyen harc" alapon kibújtam karjai közül. Az ablak felé vettem az irányt és egy jól irányzott mozdulattal kiugrottam rajta. Komolyan mondom, ez a specialitásom.
  John nem habozott. Nem sokkal később ő is követett az ablakon át, csak hogy én már messze jártam. Próbáltam nagyon halkan lépkedni, hogy ne szúrjon ki azonnal, de az illatom úgyis vonzotta. A part homokos ugyan, de van egy sziklás része is, ami menedékül szolgált a számomra. Mint az oviban. Bújócskázom a fiúval, akibe fülig szerelmes vagyok, és közben azért könyörgök, hogy minél hamarabb találjon meg, hogy megadhassam neki jutalmát.
  John észre vett, és egy vigyorral a száján, rohanni kezdett felém. Nem volt más választásom, beugrottam a vízbe. A hőmérséklete lesokkolta egész testem, de jól vettem az akadályt. El kezdtem beljebb úszni, de valami megragadta a lábam, s visszarántva az egyik sziklának nyomott.
-Megvagy.-jelentette ki boldogan az én csurom vizes Johnom. Végigmértem testét és szemem akaratlanul is megállapodott mellkasán, amire rá volt tapadva a pólója, és a víz ráadásul még átlátszóvá is tette a felsőt. Jó ideje méregethettem testét, mikor észrevettem, hogy nem csak én viselkedek így. John engem nézett ugyan úgy, mint én Őt. Azt nem nagyon értettem, hogy miért teszi. Ezen eltöprengtem, de úgy döntöttem ha végignézek magamon, akkor megtudom. Lepillantottam és leesett...Reggel van és én még mindig az egy szál topból álló, pizsama gyanánt használt göncöt viseltem. Semmi melltartó vagy ilyesmi...és hát a hideg víz megtette hatását az imént említett testrészemre. Szégyenkeze fordultam el, és belekapaszkodtam az egyik sziklába. Megpróbáltam felmászni rajta, de nagyon csúszott. Egyik pillanatról a másikra John termett előttem és könnyűszerrel kiszedett a vízből. Most már egész testére rálátásom nyílt, és biztos voltam benne, hogy egy pasi fantáziálgatásait is verném ebben a pillanatban. John is nézett még mindig, így inkább összekulcsoltam karom a mellem előtt.
-Öltözzünk fel. - dideregtem. Az ilyen kalandokhoz nem vagyok hozzászokva.
-Ki...tűnő ötlet. - szólt akadozva John. Szótlanul mentünk a ház felé, kínosan ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se nézzünk egymásra. Hazaérve felkaptam egy egyszerű, kissé szakadt rövidnadrágot, egy sima felsőt. A változatosság kedvéért egy sima talpú cipőt vettem fel. Sima, de gyönyörű. Narancsos árnyalatú, és kövek ékesítik. John addig a szobámban öltözködött. Fogalmam sincs, hogy honnan szerzett ruhát. Mikor szólt, hogy kész van, kiléptem az ajtón és egyenesen a konyhába mentem. Olyan éhes voltam, mint a farkas...vagyis mint John. Hihi, de vicces vagyok. Na jó valószínüleg ezen is csak én nevetek. Valószínűleg ő is észrevette, hogy nem vagyok már az emeleten, mert utánam jött.
-Lehet egy indiszkrét kérdésem? -kérdeztem háttal neki. Mivel nem válaszolt, folytattam. - Mégis mit eszel? -fordultam szembe vele.
-Perpillanat az emberi étel is befogadható számomra. - mosolygott rám. Teljesen végignéztem rajta. Az ajtófélfának dőlt, karjait keresztbe fonta és úgy figyelt engem. Amúgy sem jók a térdeim, és ezen John sem segít túl sokat.
-Van itthon vér is...úgy értem az enyémen kívül. - makogtam végül össze egy mondatot.

[John szemszöge]


 Alice mérhetetlenül jól nézett ki. Semmi kihívó ruha nem volt rajta, de a rövidnadrágja megmutatta formás lábait, ami csak tovább fokozta az előbbi vizes jelenetünk utáni ingatag állapotom. Legalább felvetette a reggelinek az ötletét, ami talán lefoglalja a gondolataim. Természetesen a vér a kedvencem, de perpillanat bármit megettem volna. És ezt meg is osztottam Alice-al.
-Van itthon vér is...úgy értem az enyémen kívül is...vagyis az enyém...de már nincs a bőröm alatt. - válaszolt és teljesen ledöbbentem.
-Micsoda?
-Öhm hát igazából ki akartam vizsgáltatni a vérem, hogy megtudjam van-e benne valami amitől ilyen gyorsan termelődik. De ha gondolod odaadom. Így utólag már nem hangzik túl jó ötletnek...ha kiderülne a dokik számára, hogy nem vagyok ember...vagyis csak ...háát igazából...nem tudom. - Beszélt szaggatottan, és közben fülig pirult.
-Ale figyelj, a vámpíroknak...köhöm a magamfajta vámpíroknak nem a sima vér a fontos, hanem az ahogyan megszerezzük.-magyaráztam és figyeltem amint fokozatosan kikerekedett a szeme. Olyan ilyenkor, mint egy kislány. Utálom, hogy nem lehet az enyém.
-Hogy érted ezt?
-Érzelmek nélkül semmit nem ér a vér...legalábbis évekkel az átváltozás után. Fontos a testi érintkezés. Ezalatt nem feltétlenül azt értem. És mivel igen büszke teremtmények vagyunk, nem érintkezünk olyannak aki nem fontos igazán. - Hadartam el, de úristen, ez mekkora öngól. Konkrétan bevallottam neki az érzéseim.
  Alice nevetésben tört ki.
-Köszönöm, igazán kedves vagy.-Szerintem ez nem olyan vicces. Én sem nevettem ki őt.
-Emlékezz vissza, hogy milyen emlékeket mutattam arról a bizonyos Lexis esetről.-nevetett tovább. Ne sértődj meg.
-A húgom az más. Neki fontosabb a saját erejének fitogtatása, mint a büszkesége.
-Értem. Szóval azt mondtad, hogy az érzelmek fontosak...az én véremet már vetted párszor.-somolygott rám, és közben egyre közelebb, s közelebb jött hozzám végül az ölembe ült. Azt hiszem lemondhatok a csábító szerepéről. Neki sokkal nagyobb a tehetsége. Küzdöttem az ellen, hogy megérintsem, de nem bírtam magammal. Csábosan mosolygott rám. Pontosan tudta, hogy mit érzek iránta. Egymás arcát fürkésztük, és nem tehetek róla, de kezemet a tarkójára tettem és közelebb húztam magamhoz. Ajkunk csak pár centire volt a másikétól. Éreztem leheletét a számon, mikor kicsapódott az ajtó és négy ficánkoló lány rontott be rajta.
-Ohh bocsi.-vihogtak egyszerre. Közelebb jöttek és Alicet kiráncigálták az ölemből.
-Héj! -nyafogtunk egyszerre.
-Bocsi, de ez elhanyagolhatatlan
-Szerintem nem. - nyafogott az én javamra Alice.
-Szerintem is itt marad. - kontráztam rá.
-Nem.-mondta határozottan az egyik lány, akitől megfagyott a levegő, de semmiképp sem jó értelemben.-Most velünk jössz. Tegnap is végig vele voltál. Ma viszont beavatunk.
-Nem megyek sehova! Amúgy is már tudom, hogy nem vagytok emberek.-fölényeskedett Alice, de ha csak sejtené, hogy mit akarnak igazából ezek a szipirtyók.
-Menjetek szépen el!-álltam Alice és a lányok közé.
-Ugyan már Sparks. Mindent tudunk rólad, úgyhogy ne próbálj meg minket akadályozni. Gyere Alice.
-John is jöhet?-kérdezte megadva magát Alice. A kontyolt hajú olyan képeket vetített elém, amiket élőben nem szívesen láttam volna. Hacsak nem Ale-ről van szó...Verd ki a fejedből John. Parancsoltam magamra.
-Menjetek csak. Nem lesz semmi baj. Itt várlak. - morogtam végül és mindenki elképedve meredt rám. Mindenre számítottak csak erre nem. -Gyerünk! Mielőtt még meggondolnám magam. - Komolyan...mint valami apuka, akinek először megy randevúzni a lánya.
  Mire felocsúdtam sehol sem láttam őket. Ennyit a páratlan figyelmemről.
  Jobb ha addig én is elmegyek. Át kell gondolnom a dolgokat. Majd este visszajövök.
  Kiléptem a ház ajtaján, majd gondosan bezártam azt. Bevetettem magam a fák sűrűjébe, és az erdő talaját már a farkasmancsaimmal érintettem. Azóta nem változtam át, mióta megismerte Alicet, és most régi ismerősként köszöntöttem ezt az alakot.
Céltalanul bolyongtam az erdőben, és figyelmemmel leginkább a nap vándorlását tüntettem ki, mikor megfogalmazódott benne egy kérdés, ami tudat alatt már rég piszkálta a csőröm...akarom mondani állkapcsom: Alice engedte volna, hogy megcsókoljam? Tudom, hogy máskor már volt rá példa, de az más volt. Akkor "csak" a vad énem tombolt, benne és minden áron birtokolni akartam őt, minden téren....Most...Most viszont be kell lássam....Beleszerettem, és nem tehetek ellene semmit. Hiába tudom, hogy mik a következményei. A viselkedésemmel becsapom mindkettőnket, de ez az álomkép minden szempontból szebb a valóságnál. Ráadásul Alice nem is sejti, hogy mi folyik körülötte.



[ Újra Alice szemszöge. Ez onnan kezdődik, ahonnan az előző Alice szemszöget abbahagytam.)


-Hagyjatok már! Meddig megyünk  még?
-Itt is vagyunk! - vigyorogták egyszerre és én kezdtem félni tőlük. Egy kis öbölhöz hoztak, amit fák vettek körül.- Bemutatjuk a képességeinket, mert holnap már tanítás, szóval jobb ha nagyjából tisztában vagy a helyzettel.
-Hajrá...-baromira nem érdekelt ez az egész, de had örüljenek.
-Kezdem én. -vált ki közülük a csupa meleg színt hordó lány. Ő biztos valami természetanya lesz. Vagy nagy tehetséggel ültet fákat...vagy trágyáz....na mindegy.
-Figyelj!-förmedt rám, mivel én érdekesebbnek találtam a fa törzsén mászó apró pici bogárkát.
-Figye...a...u...azta!-kiáltottam fel.- Ezt, hogyan csináltad?
Előbb még teljes barnában állt, most pedig mintha a ruhása, sőt mi több, még a bőre is jégből lenne.
-Fantasztikus!-ámuldoztam.-Megérinthetlek?- Kérdeztem, de nem vártam választ, mivel a jégtömbök nem igen beszélne. Annál is inkább megijedtem, mikor bájos hangon válaszolt.
-Csak nyugodtan, de vigyázz! Fagyasztok. - figyelmeztetett, és ugyan úgy volt mimikája, és ugyan úgy mozgott, mintha nem jégpáncél fedné. Nem igazán vettem figyelembe amit mondott, éppen ezért mikor hozzáértem, visítva ugrottam hátra. Az ujjaim jéggé fagytak.

-Mit csináltál?-vijjogtam tovább.
-Ne hisztizz! Nem nagy ügy, velünk is folyton ezt csinálja.-szólalt meg a gazdag lány hangján egy tűzben égő nő. A haja....mintha csak lángcsóvák csapnának ki a fejéből. A ruhája körbeborította testét, így a lángok fogságába rejtve azt. Közelebb jött hozzám, így kiolvasztva ujjaim.
-Nah látod csak ennyi. Így legalább már csak ketten maradtunk akiknek be kell mutatnunk a képességünket. Gyertek.-intett a víz felé.
-Menjünk a vízbe?
-Igen csak ott tudom megmutatni.-magyarázkodott, majd mikor látta, hogy habozok, folytatta.-Nem fogjátok érezni a hideget és azonnal szárazak lesztek, amint kijövünk...persze csak ha velem vagyok.-vigyorgott a szőke, kattant lány.
  Mindannyian a víz alá buktunk, és mint kiderült, tényleg igaza volt.
 Először csak egy kör alakban bámultuk egymást, majd egyszer csak a három lány a szőke lány felé mutatott. Döbbenetes látvány tárult elém. Semmi ruha nem fedte a lány tökéletes testét, csak valami furcsa, de gyönyörű tetoválás féle tarkította bőrét. Eltakarva melleit, a hasát...és a furcsa hosszú kinövést, ahol a lábának kellett volna lennie. Te jó ég! Egy sellő?
  Fuldokolva emelkedtem ki a vízből. Hova kerültem? Én sem vagyok százas, de ez azért mégiscsak sok.
-Ez nem az amire gondolsz!-kiáltották utánam, mivel újra a parton jártam és egyre csak távolodtam a víztől. Visszafordultam és mindannyian normális külsővel fogadták pillantásom. - Alakváltó sziréta vagyok, nem sellő. Amit láttál, az csak az egyik alak amit fel tudok venni. Ez a legjobb alak amit eddig elsajátítottam, úgyhogy ezt mutattam.
-Baró...-morogtam egykedvűen. Nagyon idegesítettek már, másrészt pedig nem egykönnyen hittem el ezt az egészet.
-Jó-jó, már csak én vagyok. Nekem úgysem valami nagy szám a képességem. Figyeld a bokrot! - mutatta. Már szinte meg sem lepődtem, mikor a növény tekeregve nőni kezdett.
-Miért nem ültetsz fákat? Hamar meg tudod növeszteni!- szidtam le. Tudom, hogy elég abszurd a viselkedésem, de ha egyszer ilyen képessége van, akkor mi a francért hagyja, hogy tönkremenjen a környezetünk?
-Nekem is vannak határaim.- mosolygott, de kissé durcás volt.
-Én mentem.- jelentettem ki. Nem tudom honnan jött a hirtelen haragom. Valószínűleg onnan, hogy egyszerűen túlságosan intenzív érzelmek árasztottak el a képességeik láttán. Komolyan mondom, ha még sokszor csinálják ezt, akkor valamelyiknek leepilálom a haját. Ahogy egyszerre mozognak, beszélnek, gondolkodnak...áhh van bennük valami ami nem e-világ. És a szemük...ibolya színű volt. Jó, hogy leesik. Na jó, zenére van szükségem. Méghozzá rockra. Jobb híján énekelni kezdtem magamnak, és egyenesen az erdőbe tartottam. Mozgást láttam és meg akartam nézni mi az. Bolyongtam egy ideig, de nem találtam semmit. Besötétedett, legalábbis napot nem láttam, mivel a fák lombjai határozottan takarták a fényt. Valami megmozdult a növények sűrűjében, úgyhogy jobbnak láttam távozni. Sarkon fordultam és rohanni akartam, de valamibe beleütköztem.
-Megmondtam, hogy ne mászkálj egyedül az erdőben! Főleg ne este! - fogta meg a két vállam John és szinte láttam, amint villámokat szórnak a szemei.
-Ne nézz már így rám! - vontam össze szemem, és igyekeztem minél csúnyábban nézni. John felnevetett. Tudtam, hogy ezzel elérem a kívánt hatást.
-Édes vagy!
-Igyekszem.-próbáltam lazán beszélni, de sokkal jobban tetszett ez az "édes" jelző, mint ahogy egyébként mutattam
 Visszamentünk a házba, s miután végre ettünk valamit, John felhozta azt a témát amitől egész nap rettegtem. Nem azért, mert nem tudtam a választ, hanem mert még soha nem hoztam ennyire önző döntést. De többet akartam tudni ezekről a lényekről, és egyáltalán magamról.
-Velem jössz? - kérdezte utoljára.
-Nem.- szavam vízhangja vészjóslóan zengett újra és újra az éjszakában. Én nem értek a szóból.