Puszi
Detty
"Ha két ember összetartozik, végül egymásra találnak, ha minden összeesküszik is ellenük."
/Nora Roberts/
[ Alice szemszög ]
Tervemmel a kobakomban elégedetten feküdtem tovább a füvön és vártam az éjszakát, hogy végre beszélhessek Johnnal. Erőt vettem magamon, hogy sikerüljön félretennem izgatottságom, ami igyekezett a tetőfokára hágni. Szívem hevesen ugrált és indulásra késztetett. Nem, még maradnom kell. Igyekeztem csak a madarak csiripelésére, a tücskök ciripelésére, a szellő kellemesen hűvös csiklandozására, és a nap melengető sugaraira figyelni. Egyszóval a természet harmóniájára, ugyanakkor művészi ellentéteire. Annyira megigéző volt az egész, hogy még a hajamba mászó hangyák sem izgattak különösebben. Cama békésen szuszogott a fülembe, én pedig jóformán elfelejtettem, hogy itt van mellettem még két lány. Úgy láttam, ők is megfeledkeztek magukról és követték Cama példáját. Az oldalamra fordultam és tépkedni kezdtem a füvet, mert nem tudtam legyőzni egyre csak növő izgatottságom. Azonnal indulni akartam, de túl szembetűnő lett volna, ha egyszer csak eltűnök. A fűben forgolódva vívtam pár harcot saját magammal, míg végül sötétedni kezdett. Fel akartam ébreszteni a lányokat, de nem volt szívem megzavarni egymásnak hajtott fejüket. Az álmosság egyre inkább kezdett elhatalmasodni rajtam és a fejem is fájt a délutáni napmaraton miatt. Végül felébresztettem Zoet és Nitát is.
-Fáj a fejem.-nyafogott a fejét fogva Zoe
-Az enyém is.-kontrázta Nita.
-Itt aludhatok? Leszakad a fejem...-kérdezte Zoe
-Aha, menjünk aludni. Nem baj Ali?
-Ugyan...-mosolyogtam rájuk és csak remélni tudtam, hogy nem vigyorogtam túl nagyon. Milyen egyszerű volt. Valamiért nem tudtam levakarni a vigyort a képemről. Cama-nak megmagyaráztam, hogy nemsokára jövök és ha éhes, menjen el vadászni. Nyomtam egy puszit a kobakjára, azután indultam, azonban az első akadály még a ház előtt megtalált. Gyalog menjek, vagy kocsival? Gyalog, vagy kocsival? Gyalog, vagy kocsival?? Ajjj ecc-pecc kimehetsz, holnap után bejöhetsz, cérnára, cinegére....ez így nem lesz jó. Mivel még csak nyolc óra sem volt, kissé megrészegített a Johnnal eltölthető idő, így kocsival mentem. Azaz csak akartam menni, mert a második akadály igazából még Port Charlott határában rám lelt. Meg akartam nézni, hogy a nap folyamán a kocsi hátsó ülésére hajított vízzel teli flakon a helyén van e még. Ahelyett azonban, hogy rátaláltam volna a vizes palackra, négy szempár nézett vissza rám kaján vigyorral az arcukon.
-Szia Alice!-mondták egyszerre. Ijedtemben minden pedálra rátapostam, aminek a következtében az autó gyorsított, majd lassított és így tovább. A kormányt közben oldalra rántottam így az én, és a "vendégeim" torkaiból is fülhasogató sikítás tört elő. Megálltam, behúztam a féket, és kipattantam az autóból.
-Mi a fészkes fenét kerestek itt?? Meg akartok ölni??-ordítottam magamból kikelve, egyik kezemmel a fejemet, másikkal a mellkasomat szorongatva, ide-oda járkálva. - Mert, akkor csinálhatnátok kevésbé rémisztő formában is.-visítottam tovább indulattól remegő hangon, miközben Olivia és Veronika is kiszállt az autóból.
-Bocsánat mi nem akartuk...-kezdte Olivia.
-De a suliban egyáltalán nem beszéltünk...-folytatta Veronica.
-Gondoltuk meglátogatunk.-fejezte be Olivia lehajtott fejjel.
-Ohh...bocsánat, nem akartam ordítozni, de nagyon megijedtem.-higgadtam le kissé. - Figyeljetek...most nem alkalmas, de holnap találkozunk, és suli után elmehetünk valahova.
-Vásárolni is?-csillant fel Veronica szeme.
-Vásárolni is.-bólintottam mosolyogva.
-Figyelj Ali...
-Te akarsz valami!-gyanúsítottam, és jogosan!
-Felvághatnánk ma este a kocsiddal?? Reggelre a házad előtt fogod találni...persze csak ha tovább tudsz menni gyalog...-vigyorogtak rám kérdőn én pedig jó kedvem miatt átadtam. Ha nem Johntól kaptam, hát akkor felőlem össze is törhetik. Miután elköszöntem tőlük, gyalog folytattam utam Floridában. Egészen a Johnék házát szegélyező erdőig elfutottam. Éppen be akartam lépni az erdőbe, mikor elém lépett egy csuklyás alak. Egy hatalmas sikoltás hagyta el a számat. Ijedtemben rohanni akartam az erdőbe, de az alak elém lépett. Oldalra léptem és úgy próbáltam meg előrébb jutni, de az a valami velem párhuzamban szintén oldalra lépett. Nem mertem hozzáérni, de még csak hang sem jött ki a torkomon. Lábam a földbe gyökerezett és nem bírtam mit csinálni. Annyira ismerős volt az illata.
-Lexi?-kérdeztem megrökönyödve.
-Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljössz.-felelte titokzatosan, de legalább megtudtam, hogy tényleg Lexi hátráltat.
-Hogy tényleg eljövök? Honnan tudtad, hogy....ohh a fenébe!
-Dereng már?
-Engedj!
-Nem! Úgy döntöttél ott maradsz. Hát akkor tartsd magad ahhoz. John már talált mást.
-Tessék?
-Csak nem gondoltad, hogy várni fog rád?
-Akkor is beszélni fogok vele!
-Ugyan miről? A régi szép időkről...amiknek vége?-beszélt, az utolsó kérdését megnyomva, és csuklyáját levéve láttam fülig érő vigyorát. A hold megvilágította gonosz kis mosolyát, amitől undorodtam. Nem hiszem, hogy John máris mást szerzett. Hazudik.
-Lexi ne raboljuk egymás idejét. Ha máshol nem, a jövőmben még láthatod, hogy úgyis be fogok jutni Johnhoz.
-Ha megöllek, akkor nem.-Mondta és, hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, megfogta a torkom és az egyik fának lökött. Nekem elég volt ennyi, hogy bepöccenjek, hát körmeimet kemény húsába vájtam. Körmeim helyén kibuggyant különleges vére, aminek különösen jó illata volt. Dühünkben a másik haját kezdtük tépni, míg Lexi meg nem unta ezt az állapotot és az egyik vékony fának nem hajított, ami nagy reccsenések közepette kidőlt. Nekem különösebben nem fájt, de a fának annál inkább. Kihasználva, hogy a sötétbe dobott, nagyon halkan a háta mögé lopóztam és az egyik fára fölmásztam. Mire odanéztem, hogy megijesszem, egyszerűen eltűnt. Basszus.
-Szia kis hercegnőm!- hallatszott a hátam mögül a fáról a hang. Ijedtemben leestem, de még magammal rántottam őt is. Kimondhatjuk, hogy egyikünk sem valami ügyes verekedés téren. Rajtam végezte ugyan, én pedig a sárban, de megfordítottam az állást és ezúttal én voltam felül. Lépteket hallottam. Sok-sok léptet. A hangokból ítélve voltak vagy öten. Nem engedhettem, hogy azt lássák én állok vesztésre. Elkezdtem püfölni Lexit, de ő is püfölt, sőt még rugdosott is.
-Halljátok ezt?-hallatszott a távolból egy hang.-Úgy hallom lánybunyó. Megnézzük?-beszélt tovább. Ha ennyiből kitalálta, hogy mi folyik itt, akkor biztos valami vérfarkas vagy ilyesmi. Lexi ismét kihasználta figyelmetlenségem, és most ő került felülre. Felpattant és a pólómnál fogva felállított. Végigmértük egymást, majd magunkat. Kijelenthetem: még nyolcéves koromban, a sárharcok időszakában sem voltam ennyire saras. Lexi szintúgy. Úgy látszott őt jobban zavarja. Megpillantottam a fiúcsapatot és köztük ...Johnt. Ohh de imádom. Ő is kiszúrt engem. Lexi ISMÉT kihasználta John megérkezését, és nekem vetette magát. A földre kerültem ő pedig rám, de nem kell félteni: folyamatosan püföltem. Lerángattam magamról és most én voltam fölül. Közben Ők is odaértek, és körbe állva próbáltak a közelünkbe férkőzni. Azt még nem sikerült kitalálnom, hogy szét akarnak e szedni, vagy be akarnak e szállni. Lexi gyomorszájon vágott, amitől előrebukott a fejem. Kénytelen voltam belemarkolni a pólójába és szétszakítani.
-Hülye picsa!-kiáltott. És ismét nekem támadt. Mivel még mindig rajta voltam, könnyen megfogott a vállamnál és vagy két méterrel arrébb hajított el. Neki estem az egyik pasinak aki megfogott mielőtt még visszarohanhattam volna véletlenül kinyírni Lexit. Apropó, őt saját bátyja, John fogott le. Mi a francért nem tudott arra dobni?
-Most rázzatok szépen kezet.-mondta az engem lefogó pasi....aki mintha egy hangyányit visszaélt volna a helyzetével.
-Most szedd le szépen a kezed rólam, mert nem olyan helyen van amit bárkinek engedélyezek.-figyelmeztettem a pasit. John odakapta a fejét és szúrós pillantással "ajándékozta" barátját. Ezt jó jelnek vettem. Szépen lassan, még mindig fogva minket, közelebb vittek a másikhoz, hogy rázzunk kezet. Mikor egymás elé értünk, elengedtek minket. Lexi a kezét nyújtotta és én is. De még mennyire. Amint összeért a kezünk, gonosz vigyorral néztünk egymásra és kezdődött az egész elölről. Csakhogy most rajtam volt a sor. Nem tudom, hogy az erő most jött volna, vagy mindig is megvolt, de mindenesetre most nagyon sok volt. Nekivágtam Lexit egy fa lombjának, amiről így egy valag levél hullott le. Lexi a fa ágai közt maradt és szuszogott. Másodpercek múlva már én is ott voltam vele. Pillanatokon belül megkezdődött a fafogócska. Lexi egyre feljebb-és feljebb mászott. Hatalmas ez a fa. Mikor már olyan magasan voltunk, hogy a fa nem bírta volna továbbmászásunk, Lexi szemébe néztem és tisztáztam vele érzéseim. Magyarul: orrba vágtam. Azonnal vissza is kaptam, csak a számra. Annyira megszédültünk mindketten az ütésektől, hogy kábán kezdtük zuhanni, a föld pedig egyre csak közelebb került hozzánk. A következő pillanatban ahelyett, hogy az arcom a koszos földet súrolta volna, John karjaiba repültem. Lexit meg egy másik pasi kapott el.
-John.-nyögtem a mellkasának.
-Ssss.-csitított. Nem tudom, hogy csinálták, de a következő pillanatban a nappali kanapéján találtam magam, és láttam, amint Lexit egy másik pasi felcipeli a szobájába.
-Mi történt?-jött John apja, Stephen. Nem tehettem róla, egyszerűen csak kitört belőlem a nevetés. Éles fájdalom hasított a számba, úgyhogy le is fagyott a vigyor az arcomról. Odakaptam a kezem és éreztem kihűlt vérem a számon és kezemen.
-A fenébe.-nyögtem és fejem visszahanyatlott a párnára.
-Összeverekedtek.-mondta John.
-Árulkodós.-szidtam le. Láttam amint Stephen kiment az ajtón és mintha egy vigyort véltem volna felfedezni az arcán. Kettesben maradtam Johnnal. Végre!!
-Hogy gondoltad ezt Alice? Összeverekszel Lexivel?
-Nem engedte, hogy idejöjjek. Hát valahogy ide kellett jutnom. És látod bejött. Díszkísérettel jutottam be a ház ajtaján.-vigyorogtam édes arcára, amin egy halvány mosoly jelent meg. -De most hagy szedjem le a vért magamról.
-Hagyd csak, leszedem.-ajánlotta rekedten John.
-Benne vagyok.-vigyorogtam, de csak kicsit, mert nagyon fájt a szám.
-Milyen jó kedved van.
-Boldog vagyok! El sem tudod hinni milyen kalandos volt az utam. Végre itt vagyok.
-De el tudom képzelni.-vigyorgott.-Nem fáj a szád?-kérdezte orvosi izékkel a kezében.
-De igen.-panaszoltam.-Te jó ég, hogy nézhetek ki....
-Jelentem: Kissé saras vagy és véres, a pólód egy bizonyos ponton elszakadt, sőt idefele a nadrágodon is kitapintottam egy lyukat...-jelentette, majd nyelt egy nagyot.
-Hol a lyuk?-visítottam
-A belső combodon.-hajtotta le a fejét John, mint aki rosszat csinált a lyuk kitapintásával. Igazából én örültem neki.
John ellátta a sebeimet, majd a kezembe nyomott egy törölközőt, egy kinyúlt pólót. Egy rövidnacit előhalásztam a cuccaim közül, egy bugyival és bementem a fürdőbe, de rettegtem, hogy megint le kell kezelni a fejem, úgyhogy behívtam John is. Ő leült a mosógépre, s mivel a zuhanykabin hatalmas volt és nem átlátszó, könnyen lefürödhettem. Kicsit fárasztó volt ügyelni arra, hogy a ruháim ne legyenek vizesek, de megoldottam. Még a kabinban felöltöztem és a kinyúlt, hatalmas póló-rövidnadrág párosításban léptem ki.
John végigmért, egy apró morgás hagyta el a száját, amit emberi fül valószínüleg nem hallhatott, majd a szemembe nézett. A kezét nyújtotta, amit én készségesen elfogadtam és a szobája felé vettük az irány. Beérve mindketten leültünk a már jól ismert ágyra. John még egy ideig a kezeit fixírozta, majd megszólalt.
-Visszajöttél?-kérdezte kerek, csillogó szemekkel.
-Nem.-feleltem-De fogok jönni mindig... Hiányoztál.-jelentettem ki némi habozás után.
John csak bólintott, de nem szólt semmit. Most idegesített a csend. Közel sem ment minden olyan simán, mint ahogy én azt elképzeltem. Rosszul esett, hogy John igazából semmilyen érdeklődést nem mutat az iránt, hogy itt vagyok.
-Ez nem igaz!-csattant fel egy pillanat múlva.
-Micsoda?
-Kikészítesz Alice, tudod? Igenis érdekel, hogy itt vagy!
-Te megint olvastál a gondolataimban...
-Persze, hogy olvasok! Hogy ne olvasnék, ha egyszer ordítanak a gondolataid.
-Tudod....tudod ez nem igazság. Te minden gondolatommal és érzésemmel tisztában vagy, viszont nekem fogalmam sincs semmiről. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mégis hányadán állunk, egyáltalán ...kedvelsz e engem.-dőltek ki belőlem a szavak, de már úgyis biztos mindet kiolvasta előzőleg a gondolataimból. A szövegelésem végénél már alig bírtam visszafojtani a sírást. Nem kellett volna ide jönnöm.
-A-Alice, te bolond vagy.-suttogta és megölelt. Én vagyok bolond? ÉN VAGYOK BOLOND? Erről aztán órákat veszekedhetnénk, de inkább hagytam, hogy a karjaiban vegyem fel a folyékony halmazállapotot. Annyira jó volt végre az ölelésében lenni, de szerettem volna választ kapni a kérdéseimre is.
-Tudom.-válaszolt a gondolataimra.
-Hagyd már abba! Minden gondolatomat ismered! Én is tudni akarom a te gondolataidat!-morogtam a mellkasába fúrva a fejem, de Ő értette.
-Igazad van.-hagyta rám
-Tudom.-zsörtölődtem.
-Mi lenne, ha nem ficánkolnál?
-Túl könnyű dolgod lenne.-feleltem és arcomat még jobban a mellkasába fúrtam.-John....
-Mondd!
-Most akkor mi..mi van?
-Mivel?-kérdezte meglepődve.
-Hát tudod...-magyaráztam roppant érthetően...nem értem mit nem lehet ezen érteni. Jó, hülye vagyok.
-Nem.-értetlenkedett tovább.
-Hát...-gondolkoztam még egy ideig, hogy hogyan is fogalmazzam meg amit mondani akarok, míg egy gondolat ütött szöget a fejemben:
-John! Már rég kiolvastad a fejemből, hogy mit akarok kérdezni!-rivalltam rá, mire kitört belőle a nevetés.
-Csak tudni szerettem volna, hogy kimondod e.-védekezett.
Felpillantottam rá, mélyen a szemébe néztem, nagy levegőt vettem, és kimondtam az amúgy már teljesen és tökéletesen egyértelmű dolgot.
-Szeretlek!-hadartam el, majd tekintetem kiolvasztottam szemeiből, és belefúrtam a fejem a nyakába. John testén éreztem, hogy sokkal feszültebb. Nekem végem, most szúrtam el mindent. Könyörgöm lőjön le valaki. Még nem sikerült menekülési útvonalat választanom, John végigsimította kezét a nyakamon, ezzel elintézve, hogy lélegzetvételem még az abnormálisnál is abnormálisabb legyen. Az államnál fogva felemelte a fejem és megcsókolt. Ez határozottan olyan volt, hogy " Igen. Én is szeretlek!" Persze lehet, hogy csak így akartam érteni. Hogy agyalhatok ilyeneken egy csók közben? Ez így nem jó. John elszakadt ajkaimtól.
-Alice próbálj már meg észhez térni! Szerinted megcsókolnálak ha nem szeretnélek? Szeretlek!-beszélt, de engem csak az utolsó szava érdekelt. Valami kattant az agyamban és, mint egy kiéhezett kutya, úgy vetettem rá magam John ajkaira. Cseppet sem ellenkezett. Sőt. Miután végképp kifogytam a levegőből, észrevettem, hogy Ő hanyatt fekszik, én pedig rajta vagyok.
-Hamarabb nem szólhattál volna? Az túl egyszerű lett volna, mi?-kezdtem püfölni ahol csak értem, de nem erősen.
-Mit gondoltál, miért csókollak meg?-kérdezte, s fordított az álláson. Most ő volt felül és eszeveszettül visítottam a nevetéstől, mivel csikizett.
-Nem tudom-fuldokoltam még mindig a nevetéstől, pedig már abbahagyta a kínzásom. Egy valag endorfin szabadult fel a szervezetembe. Sokkal szabadabban és vidámabban tudtam Johnnal lenni.
-Itt alszol ma este?-kérdezte sunyin vigyorogva, csillogó szemekkel.
-Viccelsz? Vissza sem megyek Port Charlotte-ba!-vigyorogtam rá és egy csókot nyomtam szájára...
<- Munkácsy Mihály-Siralomház ( A művelődés kedvéért.)
