19. Fejezet

Sziasztok!! 
Tudom, hogy rengeteget késte, de azt sem tudom, hogy hol a fejem. Még csak most fejeződtek be a rokonlátogatások és fogadások, s már készülni is kell a sulikezdésre. Teljesen kikészültem. Ez a fejezeten is meglátszik. Kicsit szétszórt és hangyányit értelmetlen lett, de legalább van. Azért remélem tetszik és örültök, hogy meghoztam. :P
Boldog Újévet Nektek!!!
Puszi
Dett

Hátra kaptam a fejem, de először nem láttam semmit. Alaposabban megvizsgáltam a hátsóülést, és megláttam egy kék takarót, ami alatt mocorgott valami. Lehúzódtam az útról, és kiszálltam. Kinyitottam a hátsó ülést, s le akartam rántani a takarót, de az a valami elkezdett morogni. De olyan aranyos hangon, hogy még rosszkedvem ellenére is nevetnem kellett. Óvatosan mégis csak leszedtem róla a takarót, s kikerekedett szemekkel tekintettem le a két, rám meredő éjfekete szempárra. Végig futtattam tekintetem az állaton és beletelt pár percbe míg rájöttem, hogy a takaróban megbúvó dolog, egy farkaskölyök. Első látásra beleszerettem, és úgy láttam ő is így volt ezzel. Mit sem törődve azzal, hogy éppen utam közepén járok, beültem a hátsó ülésre a jövevény mellé. Ő boldogan ugrott az ölembe és ugrálva próbálta végignyalni arcom. Furcsa viselkedés ez egy farkastól. Próbálkozását felhagyva békésen kuporodott az ölembe és az egyik ujjamat rágcsálta tűhegyes babafarkas fogaival. A szabad kezemmel a hátát cirógattam és figyeltem elégedettségét. Felkaptam pokrócát, hogy újra betakarjam és folytathassam utam. Egy apró cetli pottyant az ölembe. Ez ma már a második. Egy név állt rajta.
 "Camarin"
Milyen szép. Még soha nem hallottam ezt a nevet, de nagyon tetszett. Visszacsomagoltam Camarint és becsukva a hátsó ajtót, előre ültem. Visszafordulva még hivatalosan is bemutatkoztam a farkasnak.
-Szia Cama! Én Alice Green vagyok, az új gazdád. Halovány lila gőzöm sincs arról, hogy hogy kell téged tartani, úgyhogy amint kerestünk egy szállást és beköltözünk, elmegyünk egy....öhm....biológia tanárhoz? - az utolsó két szót már kérdeztem. Ötletem sem volt, hogy ki segíthetne, de örültem ennek a szőrgolyónak. Felvidított, és annyira szeretni való.
  Ismét elindultam, és egészen Port Charlotte-ig meg sem álltunk.
Mikor a városba értünk, rögtön az iskolához mentünk. Itt már közel sem volt olyan anyáskodó a recepciós. Kb 24 éves lehetett, és teljes feketébe öltözött. Kitöltöttem a papírokat, és elindultam keresni valami szállásfélét. A suli kapuján kiérve belebotlottam valakibe. Mindkettőn száját egy hangos sikoltás hagyta el, amit egy esés követett. Konkrétan én rajta kötöttem ki. Zavaromban nevetve álltam fel, és ő is nevetett.
-Bocsi, igazán nem akartam. - sajnálkoztam.
-Semmi baj. Legalább jobb lett a kedvem! - vigyorgott rám, egy termetre akkora lány, mint én. Haja hosszú és barna, szemöldöke közt egy kis kövecske volt. Indiai lehetett, de nem nagyon értettem, hogy mit keres itt.
-Akkor jó. Segíthetek? - kérdeztem bár elég értelmetlen az ötlet, hogy én segítek neki.
-Szerintem ezt én kérdezhetném. Még nem láttalak itt.
-Új vagyok itt. Most jelentkeztem be a suliba.
-Ide? Én is ide járok. - mosolygott mindent tudóan.
-De jó! Akkor egy ismerős legalább lesz. Most keresek valami szállóhelyet. Nem tudsz kiadó lakásról, vagy ilyesmi?
-Történetesen tudok. A mi telkünkön két ház van. Az egyikben én lakom, a másikat pedig szeretném kiadni. Az árban megegyezhetünk. - kacsintott
-Rendben!! - ujjongtam. - Akkor megnézhetném?
-Persze, gyere.
-Oké, de ne indulj el gyalog. Kocsival vagyok.-kaptam el a karját, mivel elindult.
-Jah, jó.
Kinyitottam neki az ajtót, és mindketten meghökkenve meredtünk a hátsó ülésen ülő gombolyagra.
-Oh, hogy is felejthettem el.- kaptam a fejemhez. - Ő itt Cama! Egy...husky kölyök. Ne félj nem bánt. Az anyós ülésre amúgy sem tud előre mászni.
-Dehogy félek! Egyébként ez egy farkas ...öhm..hogy is hívnak? - hadarta nevetve
-Alice Green. Ale
-Dayanita Russo. Nita.
-Váo! Milyen származású vagy?
-Indiai. - nevetett. - a nevemmel mindenkit sikerül kiakasztanom.
-Nem azért kérdeztem. Szép neved van, csak szokatlan.
-Igen. Nah indulunk?
-Jah Persze.- Beszálltunk és figyelmesen hallgattam Nita navigálását. Oda is értünk, és miután Cama-t is karjaimba zártam, kiszálltunk.
-Jó a kocsid! Honnan van? - kérdezte menet közben Nita. A kérdésével akaratlanul is arcon vágott. A tüdőm "bezárult". A levegő se ki, se be nem tudott áramlani. Fuldokoltam, és hirtelen vissza akartam menni, ahhoz az illetőhöz, akitől a kocsi van. Johnhoz.
-Egy régi ismerősömtől kaptam szülinapomra. - hazudtam, amit ő is észre vett, de nem tett hozzá megjegyzést, amiért nagyon hálás voltam. Először megmutatta a saját házukat, ami indiai stílusúan volt berendezve. Miután végigcsodáltam ezzel az ismeretlen kultúrával körülvett teret, átmentünk a " saját házamhoz ", ami már teljesen átlagos volt.
-Mi az ára?-kérdeztem lemondóan, mert biztos, hogy nem tudnám megfizetni.
-Korrepetálsz rajzból! - somolygott.
-Ne viccelődj!
-Nem viccelek! Nem kell fizetned. Nincs szükségem a pénzre.Viszont művészettörténetből nulla vagyok.
-Téged az Isten küldött! - meredtem rá meghökkenve.- Természetesen korrepetállak, de tényleg csak ennyi?
-Igen. Na rendezkedj be kedved szerint, aztán gyere át hozzám. Jön pár barátnőm a suliból. Összeismerkedhetnél velük.
-Meglesz, és köszönöm!! Jut eszembe..te milyen tagozatra jársz?
-Tagozat? Ohh...hát persze. Te még nem tudod. - titokzatoskodott, és minden magyarázat nélkül kiment.
 Kipakoltam ruháimat a szekrénybe, és apró mütyürkéimet az asztalra. A ház nagyon kicsi volt, de gyönyörű és nekem pont elég. Lefeküdtem az ágyra miután fölvettem egy normális ruhát ez első benyomás kedvéért, és hagytam, hogy az emlékek elborítsák az elmém.
 John édes ajka, amint ajkaimat becézgeti. Gyengéd érintése. Védelmező, szerető tekintete. Bármennyire is volt védelmező, attól nem tudott megóvni, hogy a húga megtámadjon, mert istentudja hol volt. Akkor jobbnak láttam, ha eljövök, de most igazából azt sem tudom, hogy miért tettem. Máris hazavágyódtam. Igazából egész utamon azt vártam, hogy valaki utánam jön és hazavisz, nem pedig még ad is egy kocsit, hogy még gyorsabban tudjak távozni. Hát ez fájt. Persze az én döntésem volt, hogy eljövök, de akkor is.
 Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mikorra kéne átmennem Nita-hoz, úgyhogy feltápászkodtam az ágyról és kilépve a házból átbaktattam a házához, majd becsöngettem. Pár másodperc múlva már teljes díszben állt előttem és jókedvűen invitált be. Leültetett az egyik kanapéra, és hozott inni egy pohár narancslevet. Egy teljes órát azzal töltöttünk, hogy Nita bemutatta minden egyes szent figuráját. Miután végeztünk, szinte végszóra érkeztek meg a vendégek. Három teljesen különböző lány lépett be az ajtón. Az elsőben nem volt semmi különleges. Barna haj, barna szem, barna bőr, mindene barna. A második már szórakoztatóbb volt. Elkalandozott tekintet, könnyed, szinte már túl lebegésszerű léptek, szőke haj, élénk öltözet. A harmadik nagyon ....szokatlan. Igen ez a megfelelő szó. Szőke, felkontyolt haj, vörös rúzs, pasztell színű ruha és ékszer. Mint valami régi nemes lánya. Különböztek, de a mosoly mindannyiuk száján ott volt.
-Hellóóóóóó! - köszöntek kórusba.
-Szia! Olivia Geller vagyok! Szólíts nyugodtan Vianak! - pattogott oda hozzám a teljes barna lány. Nagyon szimpatikus volt, bár a neve kicsit furcsa.
-Hali! Én meg Zoe Newton vagyok! - lebegett hozzám a vicces lány, aki nem mellesleg a többiekkel együtt nagyon szép volt.
-Hello! Veronica Wattson vagyok. Hívj nyugodtan Veronak. Tudom furcsa, de így szoktam meg.-köszön végül a nemesi lány is, aki tényleg valami gazdag családból származhat.
  Órákon keresztül beszélgettünk. Mindenki elmondta a saját élettörténetét, és én is. Persze Johnt és ....Casandrat kihagytam. Miután mindenki kellőképpen lefáradt, aludni tértünk. A lányok Nita-val aludtak, de én visszamentem a házamhoz. Nem volt kedvem tovább csacsogni. Átvedlettem pizsamába miután lezuhanyoztam és égő szemekkel feküdtem be a frissen megágyazott ágyamba. Azonnal elaludtam.
 Álmomban ismét otthon voltam. Reggel volt. Éppen akkor keltem ki az ágyból, s Clau is mellettem ébredezett. Mikor mindketten lementünk a konyhába, apu frissen készített reggelivel várt bennünket. Miután megettük, ruháimat gyorsan felkapva kiléptem az ajtón, hol John fogadott és a karjaiba zárt. Ez volt az utolsó képkocka mielőtt álom nélküli alvásba merültem. Reggelig aludtam. Ismét otthon éreztem magam. Mielőtt még kinyitottam volna a szemem, egy kéz cirógatta meg a hajam.
-John...-nyögtem.
-John?? Ki az a John mesélj!! - kíváncsiskodtak a lányok.
-A pasija.- jelentette ki fölényeskedve az egyik.
-Honnan veszed? - védekeztem rögtön.
-Hát onnan drágám, hogy...
-Ssst még nem tudja!-rivallt az egyik a másikra. Szégyen, nem szégyen, nem emlékszem egyikük nevére sem, kivéve Natiére.
-Kelj fel! Szerzünk neked könyveket, meg ruhákat, meg mindenfélét ami csak a sulihoz kell!! - ugrált örömében....azt hiszem Olivia.
-Találkánk is van ám!! - tette hozzá Veronica.- Választunk neked ruhát, megcsináljuk a hajad meg a sminked, és magunkat is kicsípjük! Nem mindennap vásárol be az ember a suliba!!- ujjongott, de kezdtem megijedni tőle!! A tanszereinket akarjuk csak megvenni, ezek meg bálkirálynőt akarnak faragni belőlem.
-Amúgy Alice...-somolygott talán...Zoe?-valami John vár rád a ház előtt!!
Mindannyian jót szórakoztak a "hódolómon", de én nem értettem semmit. John? Mit keres itt? Rettegtem attól, hogy találkoznom kell vele. Vágytam rá, de rettegtem....


                                              Cama: