12. Fejezet

   Visszafojtott lélegzettel figyeltem John mozdulatait. Éreztem amint fogai egyre többször súrolják a nyakamat. Egyik kezével beletúrt a hajamba és így gyengéden hátra húzta a fejem, amitől könnyebben hozzáférhetett a nyakamhoz. Becsuktam a szemem és próbáltam odafigyelni arra, hogy megtartsam a józan eszem, de ez elég elkeseredett próbálkozás volt. John érintései perzselték a bőrömet, és én többet akartam. Odahúztam magamhoz és mélyen a szemébe néztem. A fiú szeme vad volt és vészjósló. Ösztöneim azt súgták, hogy menekülnöm kéne, de nem értettem miért, ezért engedtem a csábításnak és álltam John tekintetét. Egy hirtelen mozdulattal ismét a nyakamba temette arcát. Éles fájdalom hasított a torkomba. Nem tudtam, hogy John mit csinálhat, de a fájdalom egyre enyhült és egyfajta kábult érzés lett úrrá rajtam,amit akkor érez az ember, ha túl sok vért veszít. Nem értettem mi történik, de egyre gyengébbnek éreztem magam, mígnem minden elsötétült körülöttem.
 

[John szemszöge]

  Tudtam, hogy nem szabadna ezt tennem vele, de nem bírtam uralkodni magamon. Előjött belőlem a ragadozó és minden részem csak Alice vérére vágyott. Vérének édes illata megbénított. Éreztem, hogy ellenállni nem tudok neki, de legalább meg tudom könnyíteni, fájdalommentessé tenni neki ezeket a pillanatokat. Tisztában voltam vele, hogy nem kell megölnöm ahhoz, hogy csábító véréhez jussak, ehhez azonban nagyon-nagy önuralomra volt szükségem.
  Nyakát kezdtem csókolgatni és élvezettel figyeltem Alice reakcióját. Lenyűgözött, hogy nem félt, sőt még élvezte is. Egyre inkább kapkodta a levegőt ami azt váltotta ki belőlem, hogy még inkább akartam nem csak a vérét, hanem magát Alice-t is! A felismerés ostorként csapott le rám. Próbáltam húzni a pillanatot, de pengeéles fogaim önálló életre keltek és finoman kóstolgatni kezdték a lány nyakát, míg a vágy teljesen eluralkodott rajtam és önmagamat meghazudtoló mohósággal bele haraptam a nyakában és megízleltem  bódító vérének ízét. Alice felnyögött. Nem akartam kínozni, ezért gyorsan ittam. Tudtam, hogy nem sokára eljön a pillanat mikor abba kell hagynom, de nem bírtam. Alice teste egyre erőtlenebbé vált, míg a vérveszteségtől el nem ájult. Ez kellett ahhoz, hogy magamhoz térjek, és újra tisztán lássak. Fontos volt nekem ez a lány, és nem tudtam volna a halálba küldeni. Felpattantam az ágyról és a maradék vért lenyaltam a számról. Mivel az én nyálam nem gyógyít, mint bizonyos vámpírfajoké, ezért emberi módon kellett ellátnom a sebeit. Míg elláttam a nyakán lévő harapást, volt időm elgondolkozni a kettőnk kapcsolatán. Fogalmam sem volt arról, hogy Alice mit érez, de biztos voltam benne, hogy többet jelentek számára, mint barátot. Egy dologban lehettem teljesen biztos: a saját érzéseimben. Mivel félig valóban vérfarkas voltam ezért megmaradtak bizonyos vérfarkas képességeim. Többek között egy olyan intenzív érzés, amiről nehéz nem tudomást venni. Ezt az érzést sikerült elfojtanom egészen idáig, de most rá kellett jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ez a bevésődés. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Alice az én lenyomatom. Próbáltam távol maradni tőle, nehogy kárt okozzak benne, de ez nem jött össze.
  Elvarázsolva néztem Alice-t. Olyan sebezhető és én meg is sebeztem. Milyen őrült lény vagyok én? Egy ilyen tündérnek, hogy vehetem vérét? És vérének íze...nem emberi volt, csak angyaloknak lehet ilyen. Még soha nem találkoztam olyan lénnyel, akinek ennyire mámorító lenne az ereiben csörgedező nedű.
  Furcsa hangra lettem figyelmes. A bejárati ajtó nyitódott majd csapódott, két másodperc leforgása alatt Lexi rontott be a szobámba.
-Hogy lehetsz te ekkora barom???? Egészen idáig megtudtuk tartani a titkunkat és most semmibe veszed az erőfeszítéseinket, azzal, hogy elmondtad ennek a lánynak, hogy mik vagyunk! És tudom, megígértem, hogy nem fogok kutakodni a jövődben, de ehhez nem is kellett kutakodnom. Félúton voltam Londonba, mikor látomásom volt, miszerint te szépen kikotyogod a titkunkat. Visszafordultam, hogy mindezt megakadályozzam, és már majdnem itthon voltam mikor újabb látomásom támadt: elkéstem. Idióta! Hülye! Szerencséd, hogy a bátyám vagy, mert különben már rág halott lennél.-sikította húgom egy levegőre, gyilkos tekintetével megspékelve a fenyegetéseit. Ezek szerint annyira dühös, hogy még nem vette észre....
-Mi.....a..???? John nem lehetsz ekkora ... Komolyan megölted? És ilyen nyugodtan ülsz itt?? Nem várj! Még dobog a szíve és lélegzik. Ezek szerint él. Te mit képzelsz magadról? Mit csináltál vele? Szóval akkor csak meg akartad ölni! Hát bátyuskám ezt elcseszted! Még ölni sem tudsz normálisan!-ordított tovább.
-Mi az, hogy meg akartam ölni? Te vagy az aki teljesen megőrült! Egyáltalán nem akartam megölni! Csak.....megharaptam, de odafigyeltem, hogy nem essen komolyabb bántódása! És mint látod elláttam a sebeit.
-Ahha hát akkor ezzel már minden meg is van oldva. Már csak valahogy az emlékeit kell elvenni és mehet az útjára, egy hatalmas harapásnyommal a nyakán, ami soha nem fog eltűnni! Mit fogsz mondani, mi történt vele? Megharapta egy kutya? Végül is igazad lesz!
-Elmondtam Alice-nek, hogy mik vagyunk és soha nem mondaná el senkinek!-mondtam és oda akartam menni Alice-hez, de nővérem elkapott és folytatta.
-De megharaptad!!!! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok egy embernek? Egyáltalán miért csináltad? - ordított még mindig és én imádkoztam, hogy rekedjen már be, persze tudtam, hogy úgysem tud, és azt is tudtam, hogy igaza van.
-Mert nem bírtam ellenállni a vérének!-vallottam be gyengeségem.
-És miért nem? Ugyan olyan, mint a többi.
-Szerinted! Csakhogy bennem maradt még a vérfarkas énemből is amihez a bevésődés is járul.
-Hagyd már a vérfarkasozást és válaszd te is a vámpír létet. Nem oké, hogy mind a kettő lény él benned, mert túl nagy az ellentét közöttük, ahhoz, hogy kibírd. Az még rendben van, hogy bevésődés, de ott lakozik benned egy vámpír, így a vérébe vagy bevésődve, nem a lányba.
-Nem igaz!- Mondtam és tényleg nem értettem vele egyet. Bár volt abban is valami amit Lexi mondott.
  Három évvel ezelőtt, mikor már farkas voltam és Lexi is azzá vált, találkoztuk egy csapat vámpírral, akik betolakodtak a területünkre, mi pedig megpróbáltuk kiűzni őket egyedül, segítség nélkül. Nem szóltunk apának, mert úgy gondoltuk el tudunk bánni velük. Hát tévedtünk. Könnyűszerrel megharaptak, otthagytak minket és tovább álltak. Úgy gondolták, hogy ha a mérgük elterjed a testünkben, akkor a vérfarkas vér és a méreg keveredésének hatására a testünk elpusztítja önmagát. Nem így lett, sőt erősebbek lettünk, mivel két lény ereje is bennünk él. Lexi úgy döntött, ő elnyomja vérfarkas énjét és vámpír lesz. Én úgy döntöttem megtartom mindkét énem, így erősebb, gyorsabb vagyok az egész családnál.A hátránya az egésznek az, hogy nagyobb önmegtartóztatásra van szükségem, mivel több dolognak kell ellenállnom.
  Lexi hangja villámcsapásként ért.
-John! Ébredezik!



Kicsit rövid lett, de remélem tetszik...
És azt is remélem, hogy érthetően leírtam  ...:D
Puszi: Detty