13. Fejezet

[ Alice szemszöge ]
Elmém kitisztult, és lassan felfogtam, hogy mi is történt tulajdonképpen. Furcsa, de nem féltem, sőt mi több még boldog is voltam. Nem tudom mitől...lehet, hogy megőrültem...sőt biztos, hogy megőrültem. Itt vagyok egy szobában egy vérfarkassal, aki ivott a véremből és így a halál kapujába kényszerített, mégsem menekülök fejvesztve, mint bármelyik másik normális élőlény tenné. Habár tény, hogy kicsit sem vagyok normálisnak nevezhető. Szerettem John-t és még azt sem bántam volna ha miatta meg kell halnom. Habár be kell valljam, amikor a fogát a nyakamba mélyesztette, az kicsit fájt, de amikor már itta a vérem, az valami frenetikus élmény volt. Az én véremet itta, az táplálta őt. Egy bizonyos részem már benne él. Erre a gondolatra még boldogabb lettem, de ebbe a boldogságba vegyült valami, ami közel sem nevezhető emberi érzelemnek. Nem tudnám behatárolni, még soha nem éreztem ilyet. Az biztos, hogy nem egészséges, hiszen rettegnem kellet volna, mivel John könnyű szerrel eljegyeztethetett volna engem a halállal. El kezdtem mocorogni, mert nagyon elzsibbadtam.
-John! Ébredezik!-hallottam egy ismerős női hangot tele gyűlölettel és félelemmel.
Most mit csináljak? Mondjam, hogy jó reggelt? Valljuk be, az kicsit furcsán venné ki magát. Mindenesetre abból nem lehet baj ha kinyitom a szemem.
 A szobában sötét volt, csak enyhe fény jutott be a függönyökkel fedett ablakokon. A homály ami a szobára telepedett, kicsit eltántorított. Nem tudtam volna megmondani, hogy tényleg beszélt valaki az imént, vagy csak hallucináltam és igazából egyedül vagyok. Lassan felültem és körbe néztem. A tekintetem megállapodott egy ponton, ahol kettő alakot véltem felfedezni. John-t és Lexit. Úgy meredtek rám, mint akiknek kimondták a halálos ítéletüket. John arcán a félelem és a megbánás uralkodott el. Nem csodálom. Én is ki lennék készülve, ha megtámadnék valakit. Lexi arca sokkal több érzelemmel ajándékozott meg: félelem, düh, kétségbeesés, tehetetlenség és undor. Basszus miért utál engem ennyire ez a lány? Nem csináltam semmi rosszat ellenben velük, pontosabban John-nal szemben. Nem én voltam az aki letámadott egy lányt. Nem mintha haragudnék, de azért mégis! Ahogy John-t néztem, eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Tényleg akar engem, vagy csak a vérem kellett neki. Arra vágytam, hogy jöjjön oda hozzám és csókoljon meg....vagy csak öleljen át. Mindegy, csak éreztessen velem, hogy mellettem áll. Azt sem bántam volna ha még iszik az ereimben csörgedező éltető nedűből, ami immáron nem csak engem éltetett. Bármit megtettem volna, csak, hogy ne tartsa meg azt a távolságot, amit láthatólag nem akart leszűkíteni.
 Még percekig kapkodtam a fejem, hol egyiküket, hol másikukat fürkészve, ők pedig rendíthetetlenül vizslattak engem. Végül szokás szerint John törte meg a csendet.
-Hogy vagy?-kérdezte suttogva a szívemnek kedves hang.
-Pazarul.-jelentettem ki lazaságot színlelve, amire Lexi egy bizonyos "cöhh" hangot adott ki, bátyja pedig hitetlenkedve nézett engem.
-Emlékszel mi történt? Nem lehetsz pazarul! Rengeteg vért veszítettél, mert megtámadtalak! És, hogy lehet az, hogy pontosan oda nézel ahol, mi vagyunk miközben emberi szem nem láthat semmit ebben a sötétben?-fakadt ki teljesen John és húgához hasonlóan ő is egy levegővel, kissé hadarva beszélt. A második kérdésétől megijedtem. Még nem állt szándékomban elmondani neki, hogy mi vagyok. Először én akartam megtudni és szerintem ez logikus is, de akkor most, hogy magyarázzam ki magam? Végül eszembe jutott a világ legkézenfekvőbb dolga.
-A hang irányába nézek. Nem látlak benneteket, de hallom a hangotokat.-hazudtam és őszintén reméltem, hogy nem bukok le, ugyanis hazugságban nem voltam jó.
-Hazudsz.-jelentette ki Lexi
-Honnan veszed?-kérdeztem durcásan
-Nem mindegy? Hazudsz és kész! És én nagyon kíváncsi vagyok, hogy te hogyan lehetsz ilyen jó színben ha egyszer tényleg rengeteg vért veszítettél.
-Nem tudom.-sütöttem le a szemem, mert éreztem, hogy ezt nem úszom meg.
-Nem akarsz mondani valami nekünk?-kérdezte gyengéden John, de a pillantásomat kerülte.
-Hááát...jó. Kezdjük az elején. Igen, emlékszem, hogy mi történt és sajnálom...
-Sajnálod? Én támadtalak meg Alce és nem te önmagadat!
-Jó de te szemmel láthatólag jobban ki vagy készülve, mint én!-érveltem
-Csak tudnám miért...-elmélkedett Lexi, akit rendesen kezdtem megutálni.
-Folytatnám ha nem baj...-emeltem meg egy kicsit a hangom.-Igen rengeteg vért veszítettem, de nem annyit, hogy ne tudjak most ébren lenni és beszélni.
-De igen, pontosan annyit veszítettél, hogy most igenis eszméletlenül kéne feküdnöd.-fakadt ki Lexi is.
-A szervezet állít elő magától is vért, és pótolja a veszteséget.-érveltem megint, de tudtam, hogy ez egy nagyon gyenge próbálkozás.
-Közel sem annyit, amennyire neked lenne szükséged. És ne próbáld bemagyarázni, hogy ennyi vért elő tud állítani a szervezet ennyi idő alatt, ugyanis dokinak készülök és pontosan tudom, hogy ez lehetetlen.-tapintott a lényegre John.
-Jól van na! Ti vérfarkasok vagytok, az én vérem meg gyorsan termelődik, ha veszítek belőle.-hazudtam megint, de most hitelesen, és közben rájöttem, hogy ez nem is hazugság. Pontosan így történt minden.
-Azta!-kiáltottak fel egyszerre
-Állj. John te azt mondtad neki, hogy vérfarkasok vagyunk? Hát még titkokat kifecsegni sem tudsz normálisan?-fűzte hozzá Lexi.
-Félig tényleg vérfarkasok vagyunk...-John habozott.
-Hallgatom.
  John a bátorításomra elmondott mindent, és őszintén remélem, hogy mindent, mert már teljesen belekavarodtam ebbe az egészbe. Egyre furcsább ez a dolog...olvastam már vámpírokról és vérfarkasokról is, de a kettő egyszerre...hát elég hihetetlen és elvadult dolog, de hiszek nekik. Megszólalni még mindig nem bírtam. Felmerült bennem egy újabb kérdés.
-Most akkor ki-micsoda?
-John mindkettő, apa vérfarkas, én meg vámpír. -közölte Lexi, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-Az egész paletta megtalálható a családotokban.-jegyeztem meg
-Jó akkor most mi kérdezünk. Hogy lehet az, hogy a véred saját magától pótolja a veszteséget?
-Háát....a...Franc!!! Nem fogok tudni kibújni a kérdés elől ugye?
-Nem éppen.-válaszoltak egyszerre
-Nah jó...öhm..hol is kezdjem. Igazából én sem tudom...Nekem is vannak képességeim, de fogalmam sincs róla, hogy mi folytán kerültek ezek a birtokomba.-nyögtem ki
-Pontosan milyen képességeket birtokolsz?-kíváncsiskodott John.
-Magam sem tudom. Képes vagyok a legtöbb dologra amit csak akarok. Folyton bővül a paletta, de már így is rengeteg mindent tudok. Igazából amikor olvastam a naplód valamilyen szinten magamra ismertem.
-Vannak indián rokonaid?-tudakolta Lexi
-Nem igazán tudom. Apu nem indián, anyu pedig kicsi koromban meghalt. Miért?
-Mert az indiánok egy része vérfarkassá változik.-válaszolt Lexi helyett John
-Kizárt, hogy én vérfarkas legyek. Nektek nincsenek külön képességeitek, leszámítva a vérfarkas képességeiteket. Én pedig majdnem mindenre képes vagyok.
-Igaz.- hagyta helyben Lexi
-Nem tudom mi lehetsz, de nagyon kíváncsi vagyok rá.-kontrázta John
-Hát még én!-nyögtem mert iszonyúan álmos voltam.
-Ne álszentkedj már! Tudjuk, hogy csak hazudsz! Még, hogy mindenre képes vagy amit csak akarsz. Nem vagyunk teljes bolondok és örülnék, hogy ha elmondanád az igazat, mert van jobb dolgom is, mint kihallgatni téged.-gúnyolódott Lexi és a téged szót kifejezetten kihangsúlyozta.
-Nem hazudok. Tudom, hogy hihetetlen, de ti sem vagyok éppen földi lények.-világosítottam fel.
-Ez tény, de vámpírokról és vérfarkasokról hall az ember dolgokat, de ......tündérekről nem igazán...-gúnyolódott.
-Tündér???-kaptam fel a vizet. Még, hogy tündér nah mutatok neki olyat, hogy....
-Lexi. Alice igazat mond!-suttogta Ő.
-Honnan veszed?-hitetlenkedett tovább ez a liba. Én is kíváncsi voltam John válaszára, de amint kimondta rögtön kaptam vagy három szívinfarktus egyszerre.
-Egyszerű. Neki is hallom a gondolatait.

Na jó. Remélem érthető és, hogy tetszik. :D Tiszta hulla vagyok, és csak Miattatok írtam meg most ezt a fejezetet, mert nem akartalak cserben hagyni Benneteket azzal, hogy kihagyok egy hetet. Nagyon nincs mostanában időm, mert elég keményen kínoznak a suliban és belefogtam a legjobb barátnőmmel, Szaszával egy új történetbe, ami most egy kicsit lefoglal. Ha gondoljátok oda is bekukkanthattok. Az oldalt az "Oldalaim" menüpont alatt találjátok és a cím az "Ikerlányok". Nah megyek aludni, mert elalszom, pedig holnap ébernek kell lennem, mert elkezdjük díszíteni a házat!! :D Jah és tettem ki egy szavazást, aminek semmi köze nincs a történethez, de nagyon kíváncsi vagyok.:D

Puszi

Detty