9. Fejezet

John odavezetett a kocsijához. Nem hittem a szememnek. Itt mindenkinek jó kocsija van, de ez mindegyiknél jobb. Ez az autó gyönyörű. Egy fekete álom, bár fogalmam sincs, hogy milyen, de tudtam, hogy nagyon drága lehetett. Nem fél, hogy ellopják?
-A kis felvágós!-Mosolyogtam rá, és ő is rám.
-Tetszik?
-Nagyon! De mi ez?
-Egy autó!- vigyorgott- Aston Martin Vanquish S!!
-Aztaaa.-hihetetlen
-Na gyere ülj be-mondta és kinyitotta az ajtót, hogy beülhessek. Ő is beült és szó nélkül elindultunk. Még a hangja is elképesztő ennek a kocsinak. Egy ideig még kellemes volt a csönd de aztán ideges lettem. Vajon mit akar mondani? Remélem nem azt, hogy hagyjam őt békén, bár kinézném belőle. Olyan jó volt mellette ülni. Éreztem, hogy hevesen ver a szívem. Nem értem magam. Más vagyok mióta megismertem Johnt.
-Mi az?-kérdezte egyszer csak John vigyorogva, egy lepillantva az útról, aminek nem örültem.
-Mi lenne?-kérdeztem vissza meghökkenve
-Hát úgy nézel, mint aki nem hisz a szemének.
Basszus, észre sem vettem, hogy nézem. Ráadásul így. Fülig vörösödtem.
-Nem leszidásként mondtam. -lágyult el a hangja
-Uhm....Mit az amit elakarsz mondani?- kérdeztem félénken
-Nem a kocsiban kéne...
-De..
-Ss. Mindjárt ott vagyunk.-csitítgatott
És igaza lett. Nem telt bele két perc, már valóban ott voltunk. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba.
-Stephen nem fog haragudni, amiért lógunk?
-Nincs itthon....- mosolygott- Nem akarsz inni valamit? Teát, kávét..
-Teát-vágtam közbe- és köszönöm. Szóval?
-Ehm... Gondolom észrevetted, hogy furcsán viselkedem veled.
-Őszintén szólva nem volt nehéz.
-Sajnálom-mondta bűnbánóan-de amikor megláttalak, ott a suliban....Nem tudom elmagyarázni...Csak arra tudtam gondolni, hogy ki az a lány?- mondta egy levegővel és odahozta a teákat és leült mellém. Nagyon zaklatottnak tűnt és én is kezdtem az lenni.
-Nem értem.- és tényleg nem értettem.
-Gyorsan összeszedtem a dolgaimat és hazajöttem. Meséltem Stephennek erről és, hogy ....köhm ...mindegy.  Azt mondta, hogy valószínűleg te vagy Michael lánya, aki látogatóba jön hozzánk. Javasolta, hogy menjek el addig és Lexit se engedjem haza...de aztán...kíváncsi lettem, úgyhogy hazajöttünk és amikor megláttalak...éreztem, hogy végre megtörtént...ühm.
-Micsoda?
-Nem mondhatok el mindent-nézett a szemembe olyan gyötörten, hogy legszívesebben átöleltem volna.
-De miért?
-Vannak dolgok amiket nem mondhatok el senkinek. Nem én nem akarom csak egyszerűen nem lehet.
-De..
-Nem fog sokáig tartani megígérem- nyugtatgatott, mert egyre ijedtebb lettem.- De ne haragudj rám jó?-kérlelt olyan hangon aminek nem tudtam ellenállni.
-Jól van-mosolyogtam rá és Ő átölelt.
   Végre a karjaiba zárt. Isteni illata volt és éreztem, hogy igenis érzek iránta valamit. Szorosan ölelt, de mégsem eléggé. Egyszer csak elengedett és a szemembe nézett. Nekem hirtelen ennyi sem lett elég. Még én magam sem fogtam fel, hogy mit csinálok, már beletúrtam a hajában, közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Azonnal viszonozta. Először lágyan csókolt, de egyre követelőzőbb lett. Már alig kaptam levegőt, mikor egyszer csak hirtelen elengedett, lehámozta a kezeimet magáról és felpattant.
-Sajnálom.
-Ne sajnáld!!!-néztem rá értetlenül.
-Mit gondolsz mit érzel irántam Alice?-tette fel a kérdést zaklatottan, amire a válasz szerintem elég egyértelmű volt, mégsem tudtam azonnal válaszolni. Nem. Igazából egyáltalán nem tudtam válaszolni. Még magamban sem tisztáztam le teljesen az érzéseimet John iránt. Egyértelmű, hogy szeretem, de ezt még magamban is csak suttogva mertem kimondani. És egyáltalán miért kéne kimondani? Lehetetlen, hogy John nem látja az érzéseket a tettek mögött. És mi az, hogy mit gondolok? Nem gondolom, hanem tudom.
-Alice....-sürgetett, lágy hangján.
-Nem tudom!-csattantam fel. Eddig biztos voltam benne, hogy John is....érez irántam valamit, de egyre bizonytalanabbá váltam. Félve ráemeltem a tekintetem. Ő holtra sápadt képpel meredt rám. Nem értettem még mindig semmit, csak jobban össze lettem zavarodva. Nem tudom, hogy mi folytán, de megijedtem.
-Jó-suttogta. Rájöttem, hogy nem tudok tovább itt maradni.
-Mennem kell!-pattantam fel
-Rendben-nyögte John elhaló hangon-nyitom az ajtót.- Szörnyű volt így látni.
Előkotorta a kulcsot és elkezdett babrálni vele. Egy pillanatra rám nézett és látszott, hogy akar mondani valamit, mégsem tette. Kitárta nekem az ajtót. Tettem egy lépést az ajtó irányába, de aztán visszafordultam.
-Köszönöm a teát.-John válaszképp csak bólogatott.
Elindultam le a lépcsőn. Nem hallottam ajtó záródást, tehát valószínűleg még ott áll. Nem mertem visszanézni, inkább mentem tovább. Mikor leléptem a tornácról, idegesen konstatáltam, hogy zuhog az eső. A john-nal való történtek után, és az esőre való tekintettel legszívesebben zokogtam volna, de nem engedhettem meg magamnak. Nagy nehezen legyűrtem a sírást.
   Saját magam megnyugtatása végett elképzeltem, amit hazaérek, benyitok a házba és apu tálalja nekem a vacsit, ami kizárt, mégis egyre élénkebben éltek bennem a képek, és egyszer csak olyan valósághűvé vállt, hogy kinyitottam a szemem, és a házunkban találtam magam.
-Áááááááááááááá apuuu!
-Mi a baj?-rohant hozzám rémülten.
-Az, az....az
-..ssss ülj le és mesélj el mindent.
Nem tudtam, hogy hol kezdjem és, hogy mit merjek elmondani, úgyhogy igyekeztem lenyugodni és körül néztem. Örömmel vettem észre, hogy apu rendelt pizzát. 4 sajtosan, a kedvencemet.
-Mondj már valami Alice!! Mi történt?-idegeskedett
-Igazából semmi...csak azt hiszem, hogy megint van egy új képességem.
-Tényleg? Micsoda?-apu izgatottan, kerek szemekkel bámult rám. Nagy érdeklődéssel volt a képességeim iránt.
-Öhm, hát én sem értem. Egyszerűen elképzeltem, hogy itthon akarok lenni, erre itt lettem....
-Baromi jó!-Istenem, milyen könnyű apának, hogy nem szerelmes...
-Apu...-Olyan édesen örült ennek a "teleportálosósdinak", hogy nekem is muszáj volt mosolyognom, bár nem sok okom volt rá. A délután további részét néma csendben töltöttük el, a pizzát majszolgatva. Nagyon hamar eljött az este 8 óra, úgyhogy alig volt időm bepakolni keddre. A leckét el sem kezdtem, mert a fél napot úgyis ellógtam. Csak apu meg ne tudja. Gyorsan lefürödtem, hajat mostam, fogat mostam és felkaptam a pizsim, ami egy short-ból és egy top-ból állt. Mikor kijöttem a fürdőszobából, apu hitetlenkedve nézett rám.
-Kicsim, nem fázol?
-Dehogy is! Nagyon meleg van.-apa megfogta a homlokom.
-Neked lázad van.
-Nincs lázam, ez is egy olyan fura Alice-s dolog, mint a többi.
-Ohh, akkor jó éjt!!!
-Neked is!!
Gyorsan bebújtam az ágyba, de nem tudtam elaludni. Johnra gondoltam. Legördült az arcomon az első könnycsepp, mióta ideköltöztünk. Minden pillanatot visszajátszottam a gondolataimban és rájöttem, hogy tennem kell valamit, mert nem maradhatok ilyen kapcsolatba vele!!!
  Már meg volt a tervem.
  Elaludtam.



                                                                     John kocsija: