9. Fejezet

John odavezetett a kocsijához. Nem hittem a szememnek. Itt mindenkinek jó kocsija van, de ez mindegyiknél jobb. Ez az autó gyönyörű. Egy fekete álom, bár fogalmam sincs, hogy milyen, de tudtam, hogy nagyon drága lehetett. Nem fél, hogy ellopják?
-A kis felvágós!-Mosolyogtam rá, és ő is rám.
-Tetszik?
-Nagyon! De mi ez?
-Egy autó!- vigyorgott- Aston Martin Vanquish S!!
-Aztaaa.-hihetetlen
-Na gyere ülj be-mondta és kinyitotta az ajtót, hogy beülhessek. Ő is beült és szó nélkül elindultunk. Még a hangja is elképesztő ennek a kocsinak. Egy ideig még kellemes volt a csönd de aztán ideges lettem. Vajon mit akar mondani? Remélem nem azt, hogy hagyjam őt békén, bár kinézném belőle. Olyan jó volt mellette ülni. Éreztem, hogy hevesen ver a szívem. Nem értem magam. Más vagyok mióta megismertem Johnt.
-Mi az?-kérdezte egyszer csak John vigyorogva, egy lepillantva az útról, aminek nem örültem.
-Mi lenne?-kérdeztem vissza meghökkenve
-Hát úgy nézel, mint aki nem hisz a szemének.
Basszus, észre sem vettem, hogy nézem. Ráadásul így. Fülig vörösödtem.
-Nem leszidásként mondtam. -lágyult el a hangja
-Uhm....Mit az amit elakarsz mondani?- kérdeztem félénken
-Nem a kocsiban kéne...
-De..
-Ss. Mindjárt ott vagyunk.-csitítgatott
És igaza lett. Nem telt bele két perc, már valóban ott voltunk. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba.
-Stephen nem fog haragudni, amiért lógunk?
-Nincs itthon....- mosolygott- Nem akarsz inni valamit? Teát, kávét..
-Teát-vágtam közbe- és köszönöm. Szóval?
-Ehm... Gondolom észrevetted, hogy furcsán viselkedem veled.
-Őszintén szólva nem volt nehéz.
-Sajnálom-mondta bűnbánóan-de amikor megláttalak, ott a suliban....Nem tudom elmagyarázni...Csak arra tudtam gondolni, hogy ki az a lány?- mondta egy levegővel és odahozta a teákat és leült mellém. Nagyon zaklatottnak tűnt és én is kezdtem az lenni.
-Nem értem.- és tényleg nem értettem.
-Gyorsan összeszedtem a dolgaimat és hazajöttem. Meséltem Stephennek erről és, hogy ....köhm ...mindegy.  Azt mondta, hogy valószínűleg te vagy Michael lánya, aki látogatóba jön hozzánk. Javasolta, hogy menjek el addig és Lexit se engedjem haza...de aztán...kíváncsi lettem, úgyhogy hazajöttünk és amikor megláttalak...éreztem, hogy végre megtörtént...ühm.
-Micsoda?
-Nem mondhatok el mindent-nézett a szemembe olyan gyötörten, hogy legszívesebben átöleltem volna.
-De miért?
-Vannak dolgok amiket nem mondhatok el senkinek. Nem én nem akarom csak egyszerűen nem lehet.
-De..
-Nem fog sokáig tartani megígérem- nyugtatgatott, mert egyre ijedtebb lettem.- De ne haragudj rám jó?-kérlelt olyan hangon aminek nem tudtam ellenállni.
-Jól van-mosolyogtam rá és Ő átölelt.
   Végre a karjaiba zárt. Isteni illata volt és éreztem, hogy igenis érzek iránta valamit. Szorosan ölelt, de mégsem eléggé. Egyszer csak elengedett és a szemembe nézett. Nekem hirtelen ennyi sem lett elég. Még én magam sem fogtam fel, hogy mit csinálok, már beletúrtam a hajában, közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Azonnal viszonozta. Először lágyan csókolt, de egyre követelőzőbb lett. Már alig kaptam levegőt, mikor egyszer csak hirtelen elengedett, lehámozta a kezeimet magáról és felpattant.
-Sajnálom.
-Ne sajnáld!!!-néztem rá értetlenül.
-Mit gondolsz mit érzel irántam Alice?-tette fel a kérdést zaklatottan, amire a válasz szerintem elég egyértelmű volt, mégsem tudtam azonnal válaszolni. Nem. Igazából egyáltalán nem tudtam válaszolni. Még magamban sem tisztáztam le teljesen az érzéseimet John iránt. Egyértelmű, hogy szeretem, de ezt még magamban is csak suttogva mertem kimondani. És egyáltalán miért kéne kimondani? Lehetetlen, hogy John nem látja az érzéseket a tettek mögött. És mi az, hogy mit gondolok? Nem gondolom, hanem tudom.
-Alice....-sürgetett, lágy hangján.
-Nem tudom!-csattantam fel. Eddig biztos voltam benne, hogy John is....érez irántam valamit, de egyre bizonytalanabbá váltam. Félve ráemeltem a tekintetem. Ő holtra sápadt képpel meredt rám. Nem értettem még mindig semmit, csak jobban össze lettem zavarodva. Nem tudom, hogy mi folytán, de megijedtem.
-Jó-suttogta. Rájöttem, hogy nem tudok tovább itt maradni.
-Mennem kell!-pattantam fel
-Rendben-nyögte John elhaló hangon-nyitom az ajtót.- Szörnyű volt így látni.
Előkotorta a kulcsot és elkezdett babrálni vele. Egy pillanatra rám nézett és látszott, hogy akar mondani valamit, mégsem tette. Kitárta nekem az ajtót. Tettem egy lépést az ajtó irányába, de aztán visszafordultam.
-Köszönöm a teát.-John válaszképp csak bólogatott.
Elindultam le a lépcsőn. Nem hallottam ajtó záródást, tehát valószínűleg még ott áll. Nem mertem visszanézni, inkább mentem tovább. Mikor leléptem a tornácról, idegesen konstatáltam, hogy zuhog az eső. A john-nal való történtek után, és az esőre való tekintettel legszívesebben zokogtam volna, de nem engedhettem meg magamnak. Nagy nehezen legyűrtem a sírást.
   Saját magam megnyugtatása végett elképzeltem, amit hazaérek, benyitok a házba és apu tálalja nekem a vacsit, ami kizárt, mégis egyre élénkebben éltek bennem a képek, és egyszer csak olyan valósághűvé vállt, hogy kinyitottam a szemem, és a házunkban találtam magam.
-Áááááááááááááá apuuu!
-Mi a baj?-rohant hozzám rémülten.
-Az, az....az
-..ssss ülj le és mesélj el mindent.
Nem tudtam, hogy hol kezdjem és, hogy mit merjek elmondani, úgyhogy igyekeztem lenyugodni és körül néztem. Örömmel vettem észre, hogy apu rendelt pizzát. 4 sajtosan, a kedvencemet.
-Mondj már valami Alice!! Mi történt?-idegeskedett
-Igazából semmi...csak azt hiszem, hogy megint van egy új képességem.
-Tényleg? Micsoda?-apu izgatottan, kerek szemekkel bámult rám. Nagy érdeklődéssel volt a képességeim iránt.
-Öhm, hát én sem értem. Egyszerűen elképzeltem, hogy itthon akarok lenni, erre itt lettem....
-Baromi jó!-Istenem, milyen könnyű apának, hogy nem szerelmes...
-Apu...-Olyan édesen örült ennek a "teleportálosósdinak", hogy nekem is muszáj volt mosolyognom, bár nem sok okom volt rá. A délután további részét néma csendben töltöttük el, a pizzát majszolgatva. Nagyon hamar eljött az este 8 óra, úgyhogy alig volt időm bepakolni keddre. A leckét el sem kezdtem, mert a fél napot úgyis ellógtam. Csak apu meg ne tudja. Gyorsan lefürödtem, hajat mostam, fogat mostam és felkaptam a pizsim, ami egy short-ból és egy top-ból állt. Mikor kijöttem a fürdőszobából, apu hitetlenkedve nézett rám.
-Kicsim, nem fázol?
-Dehogy is! Nagyon meleg van.-apa megfogta a homlokom.
-Neked lázad van.
-Nincs lázam, ez is egy olyan fura Alice-s dolog, mint a többi.
-Ohh, akkor jó éjt!!!
-Neked is!!
Gyorsan bebújtam az ágyba, de nem tudtam elaludni. Johnra gondoltam. Legördült az arcomon az első könnycsepp, mióta ideköltöztünk. Minden pillanatot visszajátszottam a gondolataimban és rájöttem, hogy tennem kell valamit, mert nem maradhatok ilyen kapcsolatba vele!!!
  Már meg volt a tervem.
  Elaludtam.



                                                                     John kocsija: 

8. Fejezet

Lehet ilyen unalmas egy matek óra?
Nem hiszem.
Olyan szörnyű, mert egyébként érdekelt a matek, de most jobban foglalkoztatott, hogy itt ül mellettem Ő és mégis a matekra kell figyelnem.
Néha lopva ránéztem, de mindig észrevette.
Ránéztem az órára. Még van hátra tizenöt perc. Elkezdtem firkálni az addig üres füzetemet. Egészen jól rajzoltam, úgyhogy gondoltam lerajzolom az előttem ülőt. Egészen belemélyedtem, de ekkor a tanár hangját hallom, amint az én nevemet mondja.
-Alice?-nézett rám unottan
-Tessék?-kérdeztem félénken
-Tudja mi a megoldás?
-Milyen megoldás?-ennél hülyébb kérdést már fel sem tehettem volna...
-A feladat megoldást.-válaszolta és nagyon úgy nézett ki, hogy nehezére esik visszatartani a röhögését.
-Óóóóóóó-jött az újabb értelmes válaszom.
-Rossz válasz, valaki ide figyel egyáltalán az óráimra?
-Tanár úr!-szólítottam fel, mire a tanár elnézett a másik irányba.
-Őő itt vagyok!-integettem, mire az egész osztály elkezdett vihogni, Robert tanár úr pedig óhajtott idenézni.
-Ez az első óránk önnel!
-Tényl...
Csengettek. Ha jobban belegondolok gyorsan eltelt ez az óra, de normális ez a tanár?...még házit sem adott fel, pedig itt kilencedig végén vizsgák lesznek. Mindegy. Igyekeztem minél előbb kirohanni a teremből. John odaért mellém.
-Ne aggódj csak a tanárok is nehezen kezdik a sulit-mosolygott rám, és ezen nekem is muszáj volt nevetnem.
-Milyen óránk lesz?
-Tesi.
-Nem lehet!!! Ilyen nincs! Itt még van tesi? Nálunk kilencediktől már nem lett volna kötelező tesizni!-nyafogtam.
-Milyen suliba jártál ? Valami tündér iskolába?-vigyorgott, de mégis olyan fejet vágott, mint aki elszólta magát.
-Nem hiszem, bár hasonlított rá.-ezen elgondolkodtam.
-Menjünk! El fogunk késni! 
-Bár így lenne...
Átöltöztem egy cicanaciba és egy hosszú, bő, fehér felsőt vettem rá. Éppen a tükörhöz készültem, és mikor odaértem, majd' elájultam. A póló nagyon átlátszó volt, még szerencse, hogy fehér melltartót vettem fel. Kimentem a tornaterembe, közölték velem, hogy késtem és ezért csináljak 100 felülést. Nagyon jó, azt hiszem ennek a tanárnak sem kell bemutatkoznia. Ez az a tipikus szadista hajlamú őrült tesitanár. Belekezdtem, a tanár erre kiment, az osztály nagy része pedig úgy nézett rám, mintha hülye lennék. A másik felének pedig csorgott a nyála.
-Mit csinálsz? -szólt oda egy lány, akin még tesi alatt is......magassarkú (?) volt. Úristen hova kerültem? Itt mindenki megőrült?
-Csinálom a felüléseket, mert ha nem vetted volna észre, akkor majdnem az óra felét az öltözőben töltöttem, és mikor ideértem a tanár leordította a fejem. Elég szembetűnő jelenet volt, úgyhogy szerintem áramszünet lehetett  a kis agyféleségedben.-jó, ez csúnya volt, de nem bírom az ilyen lányokat. Nagy meglepetésemre a lányok tapsviharban törtek ki!! Itt tényleg mindenki bekattant. És hol a tanár?
  Abbahagytam a felüléseket, és odalopóztam John-hoz aki éppen a kispadon ült és nézte amint közeledem felé. Elpirultam. Leültem mellé, egy szót sem szóltam, de sejthette, hogy milyen kérdések voltak a fejembe, mert elkezdett beszélni.
-A tesitanár sem szereti a sulit. A tesiórák nagy részét a tesitanáriban tölti a barátnőjével.
-Aha. Álmos vagyok!-jött a számból a teljesen nem odaillő nyavalygásom.
-Tudom-mosolygott-hajtsd ide a fejed és pihenj, az óra végéig nem fog visszajönni a tanár.
Fogtam magam és gondolkodás nélkül az ölébe hajtottam a fejem.Azonnal elaludtam.
-SORAKOZÓ.-ordította Daniel "tanár úr".
-Mi a..?
-Ssss-nyugatott John és beállított maga mellé a sorba, szinte ő tartotta az egész testemet, miközben én próbáltam, nem visszaaludni . Ezt sajnos észrevette a tanár is.
-Mi az Diák, tán unalmas az órám? Mondja meg nekem őszintén, mi a véleménye rólam, ide a szemembe?
Egy idióta rálépett a lábamra és fájdalmamban felkiáltottam:
-Barom állat !!!
-Micsodaaa? Menjen azonnal az igazgatói irodába!
-DE...
-Nincs de!
-De igen, van de! -szállt be John-Nem magának mondta, hanem..
-Maga is menjen vele!-Ordította a tanár.
John elkapta a kezem és kihúzott a tesiteremből és betuszkolt a női öltözőbe, hogy öltözzek át, addig ő is átöltözik.
 Mire sikerült átvennem a ruháimat, addigra John már rég végzett, de megvárt. Megfogta a kezem és úgy húzott tovább az igazgatói irodától az ellenkező irányba.
-Hova megyünk?-kérdeztem
-Én ma már nem maradok itt több órára az biztos, legalább kipihenjük magunkat. Úgy látom te sem aludtál valami sokat.-mondta kissé szomorúan.
-Miért te sem tudtál aludni?-kérdeztem meglepődve, mert nem gondoltam volna, hogy őt is bántja ez a dolog.
-Nem éppen. Gyere hazaviszlek hozzánk, ott alszol egy picit, utána megmutatom a várost.
-És mi van ha nem akarok hozzátok átmenni? A múltkori látogatásunkból sem sült ki semmi jó! Fájt ezt mondani, mert nagyon akartam átmenni hozzá, de féltem is.
-Akkor mit akarsz? Szépen visszamész a Biológia közepére, mintha nem történt volna semmi? Mit fogsz mondani miért késtél?
-Már a biosz fele el is telt? Majd azt mondom elraboltak, végül is igaz. Mosolyogtam rá.
Ő is rám mosolygott.
-Gyere velem kérlek! -Hirtelen elkomorodott az arca és majdnem könyörgően beszélt. Megijedtem.
-Mi a baj?-aggódtam
-Csak gyere velem!! Muszáj mondanom neked valamit, nem bírom nem el mondani...

7. Fejezet

A földre érés sosem volt az erősségem, de a szükség nagy úr. Hihetetlen gyorsaságommal befutottam az erdőbe. Ott megálltam egy pillanatra, mert nem tudtam, hogy mit csináljak. Mehetek haza, és reménykedhetek, hogy üres a ház, vagy kóborolhatok egyet. Úgy döntöttem, hogy hazamegyek és valahogy úgy alakítom a dolgokat, hogy apu nem tudjon róla....jut eszembe: hol van apu? Tegnap este óta nem láttam. Valahol csak megvan. Addig berendezem a szobám. Különleges képességemtől fogva nagyon gyorsan fel tudtam állítani az ágyakat és seperc alatt végeztem a szobámmal, úgyhogy nekiláttam a ház többi helyiségének a berendezéséhez. Azzal is kész lettem és nem tudtam, hogy mit csináljak. Eszembe jutott, hogy holnap suli és találkoznom kell, azzal akit eddig sikerült kizárnom a gondolataimból. John....Rám törtek az emlékek, amik túl élénken éltek bennem. Megpróbáltam elfoglalni magam, de ez a próbálkozásom igen sikertelen volt. Fogtam magam bepakoltam a táskámba az első tanítási napra, majd kimentem a konyhába és csináltam vacsit. Pontos voltam-mint mindig-mert apu pont most ért haza. Én gyorsan felrohantam és a lépcsőről figyeltem őt. Örült neki, legalábbis az arca ezt árulta el.
-Köszönöm Alice!!-kiáltotta
  Szóval tudja, hogy itthon vagyok. Hiszen hol is lennék ha egyszer ott az étel az asztalon. Francba! Miért vagyok ilyen piszkosul jószívű. Sajnos tudom a választ.
   De csak félig. Tudom, hogy mikre vagyok képes, de azt nem tudom, hogy miért, hogyan? Az egész életem kérdések láncolata. Hihetetlenül gyorsan futok, óriási magasságokból ugorhatok le úgy, hogy nem lesz semmi bajom. Ezeket tudtam tegnapig, de jönnek az új képességek folyamatosan.Még én magam sem tudnám megmondani, hogy miféle képességeim vannak. Furcsa. Apa sem tudja, hogy ez hogy lehet....
Addig elmélkedtem míg el nem aludtam ott, a lépcső legfelső fokán.
  csörrr-csörrrr
Csörgött a telefonom ébresztője. Mikor ki akartam kapcsolni, kiestem az ágyból. Tágra nyílt szemekkel dühöngtem. Feltápászkodtam és kinéztem az ablakon. Szép napsütéses reggel volt. Némileg megnyugodtam, de mit kerestem én az ágyamban hiszen...biztos apu volt. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe zuhanyozni, fogat mosni, visszarohantam a szobámba és felkaptam egy tunikát, egy farmernadrágot és egy dzsekit . Mániám a magassarkú ezért azt vettem fel. Felkaptam a táskám és lerohantam a nappaliba. Apa készített nekem pár szendvicset, az egyiket gyorsan bemajszoltam, majd elordítottam magam.
-Apaaaaaaaaaaa!!!
-Mi az??- Rontott be fejvesztve apu a nappaliba
-Jó reggelt-vigyorogtam rá
-Jó reggelt! Mi a baj? -kérdezte zavarodottan
-Bevinnél a suliba??
-Ohh hát persze.-mondta megenyhülve
Beszálltunk a kocsiba és pillanatok alatt odaértünk.
-Köszi, hogy elhoztál.
-Szívesen-mosolygott apu-légy jó és bírd ki a napot!!!
-Igyekszem, szia!!
-Szia!
  Elindultam az iskola bejáratához. Matek lesz az első órám. Csak tudnám, hol a terem.
-Utálom a matekot.-hallottam a lány hangját, aki elrobogott mellettem
Elindultam felé, de egyszer csak megragadott valaki. Megpördültem a tengelyem körül. Azzal találtam szembe magam akivel a legkevésbé sem akartam találkozni a történtek után, mégis nagyot dobban a szívem.
-Nem vele lesz matekunk.-mondta kissé félénken
-Akkor?-kérdeztem hangsúlytalanul
-Ők egy évvel idősebbek.
-És hogy,hogy óránk? Nem jársz te véletlenül két osztállyal feljebb?
-Nem, mert 2 évvel később kezdtem tanulni-komorodott el az arca
-Aha-ennél értelmesebb válasz nem jutott az eszembe
-Attól még ugyan olyan okos vagyok, mint a korombeliek ne félj-próbált oldottabb hangulatot teremteni.
-Jó, akkor merre lesz az óránk?
-Gyere-és megragadta a kezem, olyan jó érzés volt.
-Itt.-mosolygott a fejem láttán
-Üljünk le-leültette egy székre és ő is leült.
-De itt nincs senki.
-Mert ha megnézed az órarended, akkor látod, hogy kettő matekunk van. Ebből az első mindig elmarad.
-Hamarabb nem szólhattál volna? Nagyon álmos vagyok!-Förmedtem rá
-Akartam, de nem úgy alakultak a dolgok-sóhajtott
Én is sóhajtottam
-Hát nem.
-Mi a baj Alice, miért van rossz kedved?- nézett rám és a gyönyörű szeme tele volt fájdalommal.
-Hogy miért van rossz kedvem? Te jól vagy? Szerinted miért?-kérdeztem szipogva
-Sajnálom, tényleg hülye kérdés volt..én csak...próbáltam oldani a helyzetet.
-És most mit csinálsz egyébként? Mert már nem tudlak követni!! Egyik nap kedves vagy és úgy viselkedsz, mintha érdekelnélek, a másik nap leteremtesz és bunkó vagy, harmadnap pedig úgy csinálsz,mintha minden rendben lenne és nem történt volna semmi.
-Tudom és sajnálom, nem kezdhetnénk tiszta lappal?-Kérdezte már-már könyörgően.
-Nem tudom....-Hirtelen felpattantam és ki akartam menni a levegőre, de megbotlottam a saját lábamban és vártam, hogy nekiessek a padoknak. Egyszer csak kezeket éreztem a derekamon. John kezeit. Megtartott így nem estem el. Maga felé fordított és a kezeit az állam alá rakta, így felemelte az arcom és kénytelen voltam a szemébe nézni.Gyönyörű szemei vannak.
-Nem olyan egyszerűek a dolgok, mint ahogy te azt gondolod.- Súgta lágyan úgy ,hogy én is alig hallottam .
Megpróbáltam elhúzódni tőle, de nem ment. Nagyon szorosan tartott ami tetszett ugyan, de szabadulni is akartam.
-Miért csinálod ezt? Ha egyszer nem kellek, akkor miért kell elhitetned velem azt, hogy mégis. Vagy akkor miért kellett megcsókolnod?-nagyon megfájdult a fejem, és nem értettem, hogy miért gyötör.
-Értsd meg, hogy nem lehet.
-Miért nem ?
-Nem tehetem, nem mondhatom meg.
-Ühüm és gondolom azért, mert titoktartást fogadtál a kormánynak igaz?
-Ne csináld ezt!!  Tudod, hogy ez butaság!!!- furcsa fejet vágott, lehet, hogy igazam van...
-Nem hinném.-már olyan halkan beszéltem, hogy magam is alig hallottam.
Felálltam, -és nagyon ügyelve arra, hogy ne essek el- kimentem. Ő jött utánam csak tudnám minek...
-Hova mész?-kérdezte
-Nem tudom.
-Lassan be fognak özönleni a többiek.
-Akkor majd én megyek be utoljára.
-Miért?
-Mert nem tudom, hogy hova kell ülnöm.
-Csak mellettem van hely-mosolygott .
-Akkor menjünk-nekem is jobb kedvem lett, de zavart, hogy John nem mond el semmit. Bementünk és leültünk az ablak felőli leghátsó padba.
-Miért bámul mindenki?-kérdeztem mikor észrevettem, hogy mindenki minket néz.
-Mert nagyon csinos vagy és, mert mostanáig senki nem mert mellém ülni.-Vigyorgott édesen. Nekem pedig felgyorsult a szívverésem erre a mondatra.
 
                                                        Alice összeállítása

6. Fejezet

   Ébredeztem és közben próbáltam kitalálni, hogy mi történt tegnap este, majd amikor eszembe jutott, sokkot kaptam, kipattantak a szemeim és keresni kezdtem John-t a szobában, de sehol nem találtam. Visszadőltem az ágyba és azon elmélkedtem, hogy ez, hogy történhetett meg?? Ennyire közel engedtem magamhoz egy fiút??  És ő? Ilyen rámenős lenne? El sem hiszem. Boldog voltam, mert -nem tagadom-élveztem az estét, de mégis, hogy?
   Lenyomódott a kilincs én pedig ijedtemben -nem tudom miért- alvást színleltem. Nem tudom ki jött be, de John-ra tippeltem, mert az ő hangját véltem felfedezni a motyogásban. De vajon mit motyog? Mennyi kérdés, istenem...Valamit még pakolt, aztán kiment.
  Gyorsan felkeltem, felöltöztem, megágyaztam és kimentem a szobából. Senkit nem találtam a házban, de  akkor hol vannak. Mindegy. Fogtam magam és " beköltöztem" a mosdóba. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felvettem egy sötét farmert és egy pulcsit, és kimentem. Pontosabban kimentem volna, ha meg nem csúszok azon a rohadt csempén. A mosdókagylóba akartam kapaszkodni, de ebből az sűlt ki, hogy keményen belevágtam a halántékom, majd a földre pottyantam. Feküdtem még egy kicsit, majd úgy ítéltem, hogy már képes vagyok felkelni. És valóban képes voltam, gyorsan felmostam magam után, nehogy más is elessen. Mikor felegyenesedtem, egy tükörrel szemben találtam magam. Basszus. A halántékomtól egészen az államig fojt a vér. Rendesen meg ijedtem magamtól. Nem is éreztem komolyabb fájdalmat..egészen mostanáig. Fogtam a törölközőm, és ráengedtem a hideg vizet, lemostam az arcomra és a hajamra száradt vért, majd szorosan odanyomtam és kimentem.
-Hahó!!-Ordítottam le
-Itt vagyunk a nappaliban-jött a válasz
Gyorsan lerohantam a lépcsőn, aminek az lett a következménye, hogy az utolsó két lépcsőfokot gurulva tettem meg. Ez nem fájt annyira, mert már a specialitásom volt a lépcsőn gurulás.
-Jesszusom ,Alice jól vagy? -rohant oda Steph
-Igen, persze ez semmiség...de a fürdőb...
-De hiszen vérzik a fejed-hát pont ez akartam elmondani....
-Igen, elestem a fürdőben...és nagyon vérzik.
-Mutasd.-hallottam a szívemnek egy nagyon kedves hangot. John hangját. Gyorsan a hang irányába fordultam és láttam, hogy...aggódik? Pedig annyira azért nem súlyos..vagy lehet, hogy nem bírja a vért. Ez logikusabban hangzott.
-Nem kell neked ellátnod, bevihetem a kórházba.-mondta Steph
-Fölösleges, gyere Alice-intett john és bementünk egy számomra ismeretlen szobába. Olyan volt, mint egy raktár és egy laboratórium keveréke. Tele volt dobozzal, de tiszta volt...nagyon tiszta. A falon és a padlón is fehér csempe volt. Nem illett a házhoz.
-Ülj ide-mondta már-már parancslón John.
Leültem
-Szia-köszöntem "nagyon értelmesen".
-Szia.-morogta és elővett pár dolgot a sebem lekezeléséhez.
-Biztos ne menjek be a kórházba?-kérdeztem
-Orvosnak készülök, és komolyabb sérüléseket is láttam már el, de mégis mit csináltál?
-Elestem a mosdóban.
-Nagyon fáj?-arcáról egy pillanatra eltűnt a mogorvaság és az aggodalom váltotta fel.
-Nem. Volt már rosszabb.-mosolyogtam rá, de ő megint felvette a " semmitnemfejezkiazarcom" tekintetét.
-Mi a baj?-komolyan kíváncsi voltam.
-Ez egy csöppet csípni  fog.-Mondta, és a fertőtlenítővel közelített a sebem felé, de amikor már csak pár centi választotta el , a szemembe fúrta tekintetét és úgy folytatta. Egymás szemébe néztünk, és ha csak egy kicsit is összerándultam a fájdalomra, azonnal abbahagyta és csak pár pillanat múlva folytatta. Olyan jó volt belemerülni a szemébe. Egy kicsit ellágyult az arca és már-már el is hittem volna, hogy élvezi ha velem lehet. Ám még mindig nem válaszolt.
-Mi a baj? Tegnap még....
-Alice kérlek felejtsd el a tegnapot...nem szabadott volna...-mondta miközben folyamatosan az arcomat fürkészte.
-Mi az, hogy nem szabadott volna? Miért nem? És neked nem jelentett semmit?-kérdeztem szinte hisztérikusan.
-Miért neked jelentett?-csattant fel. A hangja határozott volt, de az arca fájdalmat tükrözött...
Lefagytam, szóval nem jelentett semmit, de akkor....
-Miért?
-Nem tudom....-Látszott rajta, hogy vívódik.
Felszisszentem, mert fájt ami csinált. Fájt a seb is, és az is amit mondott.
-Sajnálom, és Alice kérlek nem szenvedj emiatt.
-Mit érdekel téged, hogy szenvedek-e?-Vágtam hozzá a kérdést.
-Mert.....nem akarom, hogy miattam......uhm.....kész a sebed.-Látszott rajta, hogy nem ezt akarta mondani.
-Jó-csattantam fel és kirohantam a szobából.
-Alice....-hallottam a hangját, amint utánam kiállt, de nem érdekelt.
A nappaliban szerencsére nem volt senki. Felrohantam a fenti fürdőszobába, magamra zártam az ajtót és elkezdtem sírni. Nem. Zokogtam. Nem tudom miért, hiszen nem is volt szó arról, hogy együtt leszünk, mégis nagyon rosszul esett, hogy őt ennyire nem érdekli a tegnap este. De akkor miért vágott folyton fájdalmas arcot? Talán sajnált. Biztos csak szánalmat érez irántam, amiért ennyire elhitette velem, hogy.... Nem. Szabadulnom kell ebből a házból!! Gyorsan leöblítettem az arcom hideg vízzel , összepakoltam amiket még itt hagytam. Résnyire nyitottam az ajtót és kinéztem rajta, hogy van-e ott valaki. Nem találtam senkit ezért kiléptem a helyiségből és rohantam John szobájáig, de hangokat hallottam úgyhogy berohantam a mellette lévő ajtón.
  Próbáltam hallgatózni. Annyit tudtam meg, hogy John és Steph veszekednek. Volt pár foszlány amiket hallottam. Ez Steph hangja volt.: miért..teszed...hogy.
               mert...nem....akarom...de...bántani....nem ....Lexi...megmondta. ..szeretem.....Jött a válasz, de nem nagyon tudtam mire vélni. Van ennek egyáltalán értelme? Elmélkedésemből az ajtó nyitódása zökkentett ki. Hallottam, amint kilépnek a szobából és lemennek a lépcsőn.
  Gyorsan átrohantam John szobájába , és összepakoltam. Fogtam a bőröndömet és még egyszer körbenéztem a szobában. Nappal még gyönyörűbb volt, ahogy megvilágította a a napfény. Még néztem volna egy ideig, de nem volt sok időm. Elgondolkoztam milyen lenne, ha John is szeretné, hogy itt legyek, de nagyon fájt. Tudtam, soha nem felejthetem el azt az estét. Szomorú dolog annak lenni aki vagyok.
-Viszlát John.
Odaléptem John 2.emeleti szobájának nyitott ablakához.
Felkapaszkodtam a párkányra.
Kiugrottam.

5. Fejezet

Steph odaadta a törölközőket és végre elmehettem zuhanyozni. Nagyon kimerült voltam, ám ahogy a forró víz  folyt le a testemen kissé felélénkültem, átgondoltam a mai napomat, és arra a következtetésre jutottam, hogy ne vagyok normális!! Egyszerűen nem értem magam! Még csak ma ismertem meg John-t és mégis úgy vonz magához, mint egy mágnest, vágyódom az érintésére. Ez olyan hihetetlen, hiszen csak egy napja ismerem és már a szobájában alszom. Persze nem emiatt aggódom, mert ez csak helyhiány miatt van így és nyilván nem fog semmi történni, de akkor mégis mit fogunk csinálni?? Simán csak elalszunk??? Mit kéne tennem??
  Valaki kopogott. Kelletlenül elzártam a vizet, magamra tekertem a törölközőt és kikukucskáltam, hogy ki az.
-Alice gyere már ki, mások is szeretnének zuhanyozni!!!
-Jól van már!!-Visszacsuktam az ajtót. Fogat mostam, bekentem magam testápolóval felvettem egy rövidnadrágot, és erre vettem egy kinyúlt trikót.
  Mikor kimentem, mindenkit a kanapén találtam. Kevés választotta el őket az alvástól.
-Kész vagyok.-Jelentettem ki.
-Kész? Hát nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elkészülsz. Végül is csak egy röpke órácskát voltál bent, biztos mindent elintéztél?? Ne aggódj van még időnk, visszamehetsz!!!-sziszegte oda nekem Lexi.
-Casandra, Elég!!-szidta John
-Szerintem nem.-Vágott vissza Lexi, azzal felrohant a lépcsőn és bevágta a fürdőszoba ajtaját.
-Bocsáss meg neki, nem viseli jól a társaságot.-Kért bocsánatot Steph.
-Én sajnálom, nem vettem észre, hogy ennyi idő eltelt.-kértem bocsánatot.
-Mi közben lefürödtünk a másik fürdőszobába, úgyhogy mehetünk is aludni, csak gondoltunk megvárunk. Jó éjt mindenkinek!!-Ásított apu.
-Jó éjt!!
John megragadta a kezem és felvezetett a szobájába. A folyosón sötét volt és engem izgalom töltött el. Ajtónyitódást hallottam és egyszer csak John szobájában találtam magam.
Nagyon nagy volt, óriási ablakokkal , egy francia-és egy egyszemélyes ággyal. Nem volt tipikus fiú szoba. Kissé antikos hatást keltett. Itt is voltak növények, mint az egész házban.Tele volt olyan bútorokkal, amit biztos, hogy csak régiség boltokban lehet kapni. Eszméletlenül gyönyörű volt.
-Tetszik?-kérdezte, és szembe fordult velem.
-Viccelsz? Ez gyönyörű.-mosolyogtam rá.
-Melyik ágyban szeretnél aludni?? Szerintem a francia kényelmesebb.
-Miattam ne aggódj alszom én a másikon.
-Ragaszkodok hozzá, hogy a francián aludj.
-Köszönöm.-Mosolyogtam rendíthetetlenül.
-Nincs mit és most aludjunk, mert elég álmosnak tűnsz és én sem aludtam már egy ideje..-mondta miközben az arcomat fürkészte.
-Jó bár én egy kicsit felkeltem zuhanyzás közben.
-Akkor jó. Annyi kérdésem van még. Nem lenne baj ha addig a nagy ágyban lennénk?
-Nem.-Mondtam kissé vonakodva. Nem sok ez egy picit??
Leültünk mindketten és hajnali háromig beszélgettünk. Leginkább ő kérdezett én pedig feleltem. Rettentő édes volt és közben a kezeimmel játszott. Ilyenkor ki tudtam volna ugrani a bőrömből. A beszélgetés végén már a karjaiban tartott. Egymással szemben feküdtünk betakarózva, ő átölelt én pedig a mellkasának hajtottam a fejem.
-Nem baj ha itt alszom?- kérdezte
-Nem baj,-egyeztem bele-de csak alszunk!!
-Csak alszunk.
Leoltotta a villanyt.

Megcsókolt.
Először el akartam tolni magamtól, de nem volt erőm aztán már nem is akartam. Élveztem, ahogy az ajka az ajkamat becézgeti. Lágyan, finoman csókolt. Szorosan ölelt én pedig már-már alig jutottam levegőhöz, mégsem akartam abbahagyni, végül ő húzódott el. Kapkodtam a levegő után, ő pedig a nyakamat csókolgatta. Kezével végig simította a csípőmet, majd a combomat. Magamhoz húztam és ismét megcsókoltam.  Megint elhúzódott, de csak egy pillanatra, adott még pár apró csókot és  megsimította az arcom. A kintről beszűrődő fényben láttam, hogy mosolyog. Szorosan átölelt, a fejemet  a mellkasára vonta és abban a pillanatban elnyomott az álom.

4. Fejezet

Ez lehetetlen!!
 -Te....-Bukott ki a számon .
-Én...-Vigyorgott vissza rám az iskolában látott fiú!!!
-Ismeritek egymást???-kérdezte apa, Steph és ...Lexi egyszerre.
-Iiiiigen...-istenem, de gyönyörű- vagyis csak látásból.- nagyon kellett összpontosítanom, nehogy elájuljak: emlékszik rám!!!
-Igen, csak látásból, úgyhogy bemutatkoznék! John Sparks vagyok, de szólíts csak John-nak-Játékosan kézen csókolt, és rám vigyorgott.  Oda kellett figyelnem, hogy talpon tudjak maradni, ugyanis a lábam kocsonyává változott!!
-Alice...Green.- dadogtam el a nevem . -De szólíts csak Alice-nak.-a szemembe nézett és én próbáltam rámosolyogni, de őszintén szólva azon is csodálkoztam, hogy a nyálamat a számban tudom tartani!!!
-Szia, Casandra vagyok, John húga.- Jött oda hirtelen a lány-Szólíts csak Lexinek!! Nem megyünk a nappaliba?? Elég hideg van az ajtóban.
  Bementünk a nappaliba és mindenki leült. John, apu , Steph és én a kanapékra telepedtünk le, Lexi pedig velem szembe ült le, így volt alkalmam megfigyelni. Szép arca volt, melyet hátközépig érő, hullámos, sötétbarna haja keretezett, az arcán leheletnyi smink volt csak. Igen vékony volt. Pánt nélküli ruhát viselt kék, szürke és sárga átmenetekkel, a mell alatti részen egy masnival, ehhez egy fekete magassarkút vett fel. A nyakán egy ezüst nyaklánc, a karján pedig egy ezüst, farkast ábrázoló karkötő volt.
 John is csodásan festett. Most is világos farmert viselt, fehér pólóval, mely kihangsúlyozta barnaságát.
-Nem sétálunk inkább egyet??? Megmutathatnánk Alicéknek a környéket.-szólalt meg John.
-Mehetünk-mondta apu.
-Akkor én átöltözöm. Így meg fogok fagyni!!-mosolygott Steph és felment az emeletre.
-Casandra, miért hívnak Lexinek??-kíváncsiskodott apa , és őszintén szólva én is kíváncsi voltam.
-Öhm..mint látjátok apával élünk. Anya egy balesetben halt meg....ez a karkötő és a nyaklánc-mutatott az ékszereire- anyáé volt, ezért hordom őket mindig. Őt hívták Lexinek, és a szeretetem jeléül "vettem fel " a nevét.
-Sajnálom....-mondta apa és egyetértettünk abban, hogy nem kellett volna megszólalnia.
  Kínos csend állt be, melyet végül John szakított meg.
-Lexi, lehoznád a telefonomat??
-Aham....-mondta szinte suttogva Lexi miközben felrohant az emeletre.
-Nem szeret erről beszélni. Mindannyiunknak nehéz ez.-magyarázta John
-Megértem.-szóltunk egyszerre apuval ami egy kicsit oldott a hangulaton.
  Stephen és Lexi visszaért , és indulhattunk. Elég hűvös volt, de kifejezetten jól esett. A tengerparton sétálgattunk, kissé szétszóródva, mert Lexi nem sokkal az indulás után hazament, mert fájt a feje. Steph és apu elmentek enni valamit, így John és én kettesben maradtunk.  Ez az amitől a legjobban féltem!!  Naplemente volt éppen, és én  nem tudtam, hogy mit csináljak. Itt a világ legédesebb fiúja mellettem és a naplementét nézzük a tengerparton. Egyikünk sem szólalt meg, de ez nem az a kínos csend volt, hanem kifejezetten kellemes. Végül ismét John törte meg a csendet.
-Hogy, hogy ideköltöztetek? -kérdezte bájosan egy mosoly kíséretében.
-Nem valami nagy történet...Történtek olyan dolgok New Yorkban, amiket szerettünk volna hátrahagyni.
-És megkérdezhetem, hogy mik?
-De ki kíváncsi itt valaki...-vigyorogtam- Megkérdezheted, de úgysem fogok rá válaszolni.
-Jó.És miért pont itt? No nem mintha ellenemre lenne, csak kíváncsiságból.-mosolygott édesen.
Nem mintha ellenére lenne? Vajon ez mit jelent? Alice, hagyd abba az ábrándozást, és válaszolj!! Fülig vörösödtem.
-Mert ti itt vagytok.-micsoda? Mit mondtam?
Ő persze jót mosolygott ezen.
-Úgy értem, hogy ti segítetek beilleszkedni...te a suliba...Steph apunak, és apa amúgyis imádja Floridát.
-És te?
-Én...nem tudom szép hely és kedvesek az emberek, de olyan ismeretlen.
Egyre hűvösebb lett.
-Meg fogod szokni, hidd el. Nem fázol? Elég hideg van.-a számból vette ki a szót.
-Nem.-hazudtam
Hitetlenkedve nézett rám, ám a mosoly ott bujkált a szája sarkában. Láttam amint leveszi a kabátját ,(nyílván tudta, hogy ez lesz) utána éreztem ahogy a puha, meleg anyag a hátamhoz simul és élvezettel szívtam be annak isteni illatát. Nagyon hamar átmelegített. Csak most vettem észre, hogy milyen kimerült vagyok. El tudtam volna aludni ebben a helyzetben. John jelenléte valahogy nyugtatóan hatott rám.
-Köszönöm-mosolyogtam rá, vörös arccal, mert szinte láttam magam kívülről amint becsukom a szemem, mélyet lélegzek és elmosolyodok magamban az érintésére, és mert tudom, hogy az arcomon az összes gondolatom ott van, elvörösödtem.
-Nagyon szívesen.
-Nem fogsz így fázni??-kérdeztem kissé túlaggódva.
-Kizárt.-Mosolygott hamiskásan, amit nem tudtam mire vélni..
-Mi ez a mosoly?
-De kíváncsi itt valaki - idézte John a szavaimat.-Tudod.....találkozhatnánk holnap is ,ha neked jó...beszélgethetnénk.
-Nagyon jó!-vágtam rá gondolkodás nélkül-De még a mai nap sem telt el.
-Attól tartok, de igen ! Nézz csak jobbra!- és azzal a ház felé intett.
  Apa és Steph éppen felénk tartottak.Ilyen nincs! Pont most?
-Alice mennünk kell!! Igazából nem akartam ilyen sokáig maradni, hiszen még az ágyaink sincsenek össze rakva.-Valóban. Rengeteg idő telt el mióta ide jöttünk. Észre sem vettem, hogy közben besötétedett.
-Mennyi az idő?
-Fél tizenegy.-Mosolygott John.
Ásítottam egy nagyot, hihetetlenül fáradt voltam.
-Aludjatok itt-ajánlotta Steph.- hely az nem sok van, mert a szobák többségét raktárnak használjuk,de van ágy mindenkinek. Ennivaló is van bőven, addig is beszélgetünk!! Nem szeretném ha ilyen későn az erdőben sétálgatnátok.
-Ohh az erdő, azt el is felejtettem-ásított apa is-rendben elfogadjuk. Köszönjük szépen . Hol fogunk aludni?? És fürdeni??
-Nyugi pajtás adunk mindent-nevetett Steph-ám az alvás húzósabb, mert csak Lexi, John és az én szobámban van ágy, meg a nappaliban a kanapé. És Lexi nem enged be mást a szobájába...legalább is aludni. Én pedig ...hát nem hiszem, hogy Alice szeretne ott aludni.
-Semmi baj..alszom én a nappaliban-mondtam.
-Nem aludhatsz kanapén-ellenezte John- majd alszol az én szobámban úgyis van két ágy-apára pillantott-egymástól távol.
-Jól van ezt el is intéztük-mondta Steph-szerzek törölközőket.
-Én pedig megyek, megágyazok- indult az emeletre John.
Apával kettesben maradtunk.
-Kicsim tudom, hogy tudod, de célszerűnek találom ha megbeszéljük...hogy....most egy fiú szobájában alszol....nagy vagy már...nem kell...tudod....nem ismeritek egymást...és.....
-APA NE!!!!!!! Nem ....nem....nem lesz semmi baj. Jól mondod nagy vagyok már és tényleg nem ismerjük egymást.Csak aludni szeretnék menni, mert álmos vagyok!!-Nyafogtam.
Erre mindketten elvihogtuk magunkat!!! :D




                                                              Alice összeállítása:

                                               

                                                                  Lexi összeállítása:

  

3.Fejezet

  Egy erdő szélén álltunk meg, ami nem volt messze a tengerparttól. Lehetett hallani a tenger morajlását és az orromat is megcsapta a víz sós illata. Kik ezek, hogy ilyen helyen laknak?? Tudtommal ezen a szakaszon csak igen gazdag emberek élnek.
  Az autóút még folytatódott az erdő mentén, de nem mentünk tovább, hanem megálltunk.
-Hol fogunk menni?
-Az erdőn keresztül jutunk el a házhoz.
-Király! Imádom az erdőket!  Szerinted vannak szörnyek? Hehe
-Ne butáskodj!-vigyorgott rám
-Ki tudja?
-Ajj csak gyere utánam és maradj az ösvényen!!-azzal elindult be az erdőbe. Ahogy mentünk egyre sötétebb és sötétebb lett. Már szinte a cipőmet sem láttam, mikor a fák sűrűjében fényt véltem felfedezni.
-Mindjárt ott vagyunk, már nincs messze.-Biztatott apu a már 15 perces séta közben.Ám igaza lett:egyre ritkábbak lettek a fák és a fény is egyre erősödött, mígnem kiértünk az erdőből.
  Csodaszép látvány tárult elénk. Az erdőnek vége lett és egy óriási területen ki is maradt, de utána folytatódott. Most vettem észre, hogy tulajdonképpen a tengerpartra értünk. Csodaszép : a nap sugarai visszatükröződtek a vízfelszínről, ami gyönyörűen tiszta volt. Jó voltak kisebb hullámok,de igazán kellemes látványt nyújtott. Lehetett hallani az éppen halakat gyűjtő sirályok hangját. Ha nem az apámmal lettem volna itt valószínűleg romantikusnak találtam volna.
-Ugye milyen szép? -kérdezte ámuldozva apu.
-De még mennyire!!
  Elindultunk a ház felé. Tökéletesen illett a tengerpartra már-már túl tökéletes! 2 szintes ház volt, falai fehérre festve,fa nyílászárókkal.  Tornácán egy hintaágy várt arra, hogy valaki végre használatba vegye. Az egész tele volt dísznövényekkel, kicsit sok is volt, mert már a a plafonról is zöld növények lógtak le, még pár papagáj is repkedett közöttük. Az ajtó nyitva volt, csak a szúnyogháló volt csukva, ahogy közeledtünk , az is kitárult és egy 40 év körüli izmos, magas, fekete hajú férfi lépett ki rajta.
-Sziasztok! Örülök, hogy eljöttetek!!-köszöntött minket, miközben kijött a ház elé!!
-Szia Stephen!! Rég találkoztunk!! Ő itt a lányom, Alice.-mutatott rám.
-Hello! - nyögtem ki igen halkan bátortalanul.
-Szia, én Stephen Sparks vagyok!!-mosolygott rám
-Alice Green.-mosolyogtam vissza, csak tudnám, hogy minek mutatkoztam be megint? Na mindegy már úgyis biztos elfelejtette, nyugtatgattam magam, és megint elmosolyodtam, ezúttal saját magamon.
-Gyertek be!! Kértek valamit?-Invitált be, mosolyogva. Te jó ég, hogy lehet ennyit mosolyogni?? Akaratom ellenére én is mindig elmosolyodom, jobban érzem magam itt, mint gondoltam!! DE te jó ég még a fiával is találkoznom kell. A félelem helyett most kíváncsiságot éreztem!
-John is otthon van??- Bukott ki a számon a kérdés, de nem tehetek róla! Ami a szívemen az a számon!
-Öhm ...sajnálom de most sem John, sem a húga nincs itthon.-Mondta némi sajnálattal a hangjában,de a mosoly még mindig ott bujkált az arcán.
-Hozhatok valamit inni?- kérdezte meg még egyszer  és örömmel konstatáltam, hogy nem csak én mondok mindent kétszer.
-Én kérnék.
-Én is - vágtam rá, most jöttem rá, hogy igazából nagyon szomjas vagyok.
-És mit hozhatok? Van limonádé, kóla, sör, víz, narancslé.....ennyi.
-Narancslevet kérek-egészen feloldódtam, mióta tudom, hogy nincs itthon John.
-Én csak egy pohár vizet kérek!! Kocsival jöttem és haza is azzal szeretnék menni!-Erre mindannyian elmosolyodtunk!!
  Stephen kiment, körülnéztem és megállapítottam, hogy belülről is nagyon szép ez a ház,tele dísznövénnyel és fabútorokkal. Amerikai konyha volt, tágas ebédlővel és hatalmas nappalival, benne két nagy kanapéval -ide ültünk mi-egy ugyanolyan színű fotellel és egy dohányzóasztallal... átgondoltam mik történtek ma velünk és eszembe jutott, hogy Stephen említett valamit John húgáról.
-Apu, Johnak van húga?? És ő is Stephen gyereke??
-Igen..és igen. Casandra Sparksnak hívják nem meséltem még róla??
-Nem.-Szidtam le a szememmel.
-Azt hiszem veled egyidős. 2 évvel fiatalabb Johnnál. Nem, az nem lehet hiszen John is egyidős veled. Áhh.-gondolkozott, miközben Stephen visszajött a konyhából az innivalóinkkal.
-Tessék-tette le mindkettőnk elé.
-Steph mennyi idős is John?? -kérdezte...ezt nem hiszem el miért kellett hangosan.....hiába. Legalább tudom, hogy kitől örököltem a nagyszájúságot. De mégis..
-APU!!
-Mi az?- nézett  rám boci szemekkel.
-Hát...
-Semmi baj -vigyorgott Steph
-John 19 éves.
-Akkor Casandra 17 éves??
-Igen, de szólítsd csak Lexinek !! Mindenki annak szólítja és már megszokta , van oka is ...majd elmondja ha szeretné, úgyis nemsokára itt van. És John is jön vele!! - Nézett rám, mikor kimondta a fia nevét, és mosolygott...nah hát ez szuper . Most megint izgulhatok a találkozás miatt, és mert John apja határozottan azt hiszi, hogy engem ennyire érdekel a fia.....haha még hogy engem? Pusztán csak kíváncsi vagyok!!
  Ebben a pillanatban egy autó motorjának a zúgására lettem figyelmes.
-Megjöttek!!-Kiáltott Steph.
Beletörődtem a sorsomba és az ajtó felé fordultam.
-Szia-hallottam ...John hangja lehetett.Ugyanezt hallottam egy lánytól is .
       Beléptek.
Elállt a lélegzetem!!!!.....De ..hiszen....................